Az esemény egy hosszabb részlet felolvasásával kezdődött, hogy a jelenlévők betekintést nyerhessenek a regényben felvázolt disztópikus társadalmi rendszer működésébe, szörnyűségeibe és karaktereinek lelki világába, a katonai diktatúra elrettentő hangulatába. A szerző által létrehozott komplex társadalmi rendszer több már létező, illetve elképzelt társadalmi struktúra elemeit ötvözi.

Miklya Luzsányi Mónika teológus végzettségű, legfőképpen a szociáletika érdekli, így nem meglepő, hogy rendkívül érzékenyen érintik a társadalmi kérdések. Kötelességének érzi, hogy valamilyen formában reagáljon a világ éppen zajló eseményeire. A 2015-ös menekültválság mélységesen megrázta, de legjobban az ehhez kapcsolódó kommunikáció és a bevándorlókhoz való viszonyulás rémisztette meg. Ebből a tapasztalatból és félelemből született az Étienne könyve.

A mű arra a kérdéskörre is keresi a választ, mi történik, ha teljesen magába zárkózik egy társadalom? Hogyan jön létre évszázadok alatt egy kasztrendszer vagy bármilyen más hierarchia – katonai, gazdasági vagy éppen születési alapon. Ha nincs a kasztok között átjárás – és természetesen nincsen –, hogyan korlátozódnak az egyén lehetőségei és kilátásai? Mi kell ahhoz, hogy egy átlagpolgár, aki egyébként jól érzi magát ebben a rendszerben és jó helyen áll a társadalmi ranglétrán, kritikát fogalmazzon meg és adott esetben nyitott elmével meg is próbáljon tenni valamit a szörnyűségek ellen? Ezen felvetésekre igyekszik konzekvens válaszokat adni Étienne, aki bár a mű elején még az elit tagja és meglehetősen ellenszenves karakter, a cselekmény előre haladtával egyre kiszolgáltatottabbá és emberibbé válik az olvasók szemében.

A regény filozófiájának egyik alapköve a divízióelmélet, amely szerint a humán-minőséget az határozza meg, hogy egy-egy nép eredete milyen mélyen gyökerezik a Kontinensen – ez erősen összefüggésbe hozható a nemzetiszocialista ideológiával. A felvázolt világ sok futurista jegyet is magán hordoz: például teljesen hétköznapi a gyümölcsök és az állatok génmódosítása. A családok megválaszthatják születendő gyermekük külső és belső tulajdonságait, s ha valamilyen problémájuk akad fiukkal vagy lányukkal, tizennyolc éves korukig lemondhattak róluk, vagyis kitehették őket a Kapun túlra, anélkül, hogy tettük bármiféle retorziót vonna maga után. A média tökéletesen képes manipulálni, ezzel is mutatva az elzárt társadalom fejlettségét. A szerzőnek ezzel az volt a célja, hogy eltávolítsa a cselekményt a mai viszonyoktól, minél inkább tompítsa mondanivalója aktuálpolitikai vetületét. Szeretné, ha inkább továbbgondolásra késztetné az olvasókat a történet.

A könyvben a technológiai fejlettség mint negatív jelenség mutatkozik meg, de a szerző előre biztosította olvasóit, hogy a sorozat második részében ez teljes mértékben megváltozik. Így az író egyszerre mutatja be a technikai fejlődés előnyeit és hátrányait. A történet helyszínét adó Kontinens egy katonaállam, amelyben szükségszerű a folyamatos kutatás és fejlesztés. A kérdés az, hogy az így birtokukba jutott tudást és hatalmat mire használják föl?

A regényben a személyi kultusz jelensége is felbukkan Toma Torro karakterének bemutatásával: egy egyszerű halászgyermek volt, de olyan elhivatottan szolgálta a rendszert, hogy kivívta magának a feltétel nélküli tiszteletet és a fanatizmust.  Ahhoz, hogy a társadalom teljes mértékben el tudja fogadni azt az ideológiát, amely mögé beáll, szükséges, hogy valaki megtestesítse azt, kell valaki, akiért lehet rajongani. Ha adott ez a konkrét entitás, a bűnösöknek sokkal könnyebb felmenteniük magukat szörnyű tetteik súlya alól, hiszen egy nagyobb és magasztosabb cél érdekében cselekedtek. A szerző nyolc éven át foglakozott holokausztkutatással, bevallása szerint ezen tapasztalatai is segítették őt könyve megírásában.

A műben pozitív karakterek is megjelennek, például Horác, aki maga a megtestesült jóság, hiszen arra teszi fel az életét, hogy a peremterületekre kitett gyerekeken segítsen. Az ő alakja Sztehlo Gábor metaforája: bemutatja, hogyan lehet megmaradni jó kereszténynek, vallásos embernek akkor is, ha egy szörnyű rendszer alig ad erre lehetőséget. Felvetődik a kérdés: hogyan lehet embernek maradni a legszélsőségesebb helyzetekben. Mindenkiben ott lakozik-e az etikus lény, és van-e olyan szituáció, amelyben az ember már képtelen kegyetlenül viselkedni?

Veiszer Alinda úgy véli, ha az Étienne könyve film lenne, sokszor becsukná a szemét. Ez nem véletlen, hiszen a szöveg gyakran használ rendkívül erőszakos, könnyen vizualizálható képeket, így mutatva meg a gyilkosságok és bántalmazások kegyetlenségét.

Mivel a történet 2015 óta folyamatosan kerekedik ki írója tollából, Miklya Luzsányi Mónikának volt ideje és lehetősége aprólékosan felépíteni történetfolyamát, világát. Mint mondta, minden karakterének előre kitalált személyes története van, és kapcsolódása a többi szereplővel. Ám többször előfordult, hogy elképzelte szereplői sorsát, de írás közben egyszerűen nem működött a fejében meglévő megoldás, a karakterek maguk formálták sorsukat, egyszerűen nem akartak az előre eltervezett módon meghalni vagy továbbélni.

A szerző írás közben a holisztikus interaktív pedagógia módszerét alkalmazta, amelynek a lényege, hogy a valódi tanulás érdekében kizökkentse olvasóit komfortzónájukból. Ha átszakad egy bizonyos kényelmi határ, akkor lehetünk a maximális tanulási zónánkban, erre a karakterekkel való közös megoldáskeresés sarkallhat. A cél a digitális generáció megszólítása volt, amit speciális írástechnikával lehet leginkább elérni. Ennek lényege, hogy 2-5 perc olvasási időközönként valami merőben újnak és izgalmasnak kell történnie a cselekményben. Hiszen az a korosztály, amelyik képernyőn nőtt fel, már csupán 300-600 karakterre tud összefüggően figyelni. Hasznos lehet még a szenzuális írásmód alkalmazása, amelynek lényege, hogy minden a lehető legérzékletesebben legyen leírva, mert így fogja az olvasó figyelmét legjobban lekötni.

A beszélgetést Veiszer Alinda azzal zárta, hogy nagyon várja már a történet folytatását, hogy az első kötet végén nyitva hagyott izgalmas kérdésekre végre választ kaphasson.

Fotó: Mariia Kashtanova