Az asztaltársaság előzetes egyeztetés alapján elméleti kérdések helyett két-két a közelmúltban elkészült fordítás műhelytitkaiba és az újraalkotás kérdéseibe vezeti be a közönséget.

A szlovák irodalom magyarországi jelenléte nagy lendületet vett az utóbbi időben, Szarka Szilvia első körben ennek okaira kérdezett rá. Mészáros Tünde először Karádi Éva és Deák Renáta nevét emeli ki, akik szinte „szent őrülettel” menedzselik a nyelvi korlátokat lebontó kötetek elő- és utóéletét. Vályi Horváth Erika egyetért ezzel és példaértékűnek nevezi Deák szellemi műhelyét, ami egyrészt az apróbb, morfondírozó kérdéseket megvitató fórum, másrészt tökéletesen működik „érdekvédelmi oázisként.” Pénzes Tímea az irodalomszervezők kötetmegjelenést követő munkáját hangsúlyozza, ami recenziók, kritikák és interjúk szervezésével teremt befogadó közeget. A professzionális támogatás mellett az anyagi hozzájárulással magyarázzák a kötetmegjelenéseket: Szlovákiában az utóbbi években pompás fordítói ösztöndíjakra és kulturális juttatásokra lehet pályázni. Az egyre szélesebb körű pályázási lehetőségekről – LITA, Kultminor, FPU, SLOLIA – Czinki Ferenc önálló panelbeszélgetést is vezetett a díszvendég standján. 

Szó esik a fordítandó mű kiválasztásáról is. A beszélgetés résztvevői egyetértenek abban, hogy nem annyira a díjak és jelölések, hanem a személyes olvasói szempontok határozzák meg a választást: a mű inspirálja-e a fordítót második olvasásra, esetleg rejt-e újszerű kihívást a célnyelvre átültetés folyamatában. Ezt követően a fordítók aktuális munkáira terelődött a szó. Irena Brežná Minden világok legjobbika című regényét Vályi Horváth Erika fordította magyarra. A könyv először németül jelent meg, ezt követően készült el a szlovák kiadás. A magyar fordítás különlegessége, hogy a német és a szlovák verziót egyaránt felhasználta. A szlovák kiadás ugyanis olyan széleskörű érdeklődést váltott ki, hogy a szerző – a szlovák utánnyomtatás előtt – átdolgozta a művet, és a német eredetiben sem szereplő, új részletekkel bővítette azt. A regényben egy a nagymamája mellett felnövő és az édesanyját egyik napról a másikra magyarázat nélkül elvesztő kislány szemén keresztül ismerhető meg a szocializmus (titkoltan) többnyelvű társadalma. Svetlana Žuchová regénye, a Tolvajok és tanúk négy kivándorló fiatal otthonkeresését és annak számtalan nehézségét engedi láttatni az idegen környezetben. Az elbeszélés érzelemmentes, pusztán a tényekre hagyatkozó egyszerű mondatai Vályit sok fordítói lehetőségtől zárták el, a nyersfordítás kidolgozásában a legfőbb eljárásnak a további törlés és tömörítés bizonyult. 

Mészáros Tünde az Irodalmi Szemle felkérésére kezdett Macsovszky-szerepverseket fordítani. A lírai szövegfaragás újdonsága, forma és mondanivaló összehangolása örömteli szakmai kihívást jelentett számára. Az (eddig ismert) ötven álnév alatt jegyzett költő szerepversei változatos újraalkotási lehetőségeket kínáltak a fordító számára. Mészáros azt a stratégiát választotta, hogy a magyar és szlovák nyelven is író költő szlovák műveinek fordításakor nem támaszkodott a magyarul írt versekre, mert azt kívánta elérni, hogy Macsovszky szlovák hangja szólalhasson meg magyarul. A Lomha apáca című gyűjteménybe költő és fordítója közösen válogatták egybe a verseket a teljes életműből, így a kötetben a költő hangja mellett öt különböző alteregójának szerepversei is helyet kaptak.

Mészáros Tünde megosztotta velünk milyen kihívások elé állította Silvester Lavrík Vasárnapi sakkpartik Trisoval című regényének fordítása, amelyben szlovák-magyar hibrid nyelven írt mondatok újraalkotására volt szükség. A regény egyik szereplője szerint meghalni és káromkodni csak magyarul érdemes. A magyar nyelvű szitkozódások az eredetiben szlovák fonetikus átírásban szerepelnek, ezt a fordító is megtartotta, hogy érzékelhetővé tegye a szereplő kultúraközi helyzetét. 

A beszélgetés során azt is megtudhattuk, hogy gyerekirodalmat sem könnyebb vagy nehezebb fordítani, ugyanúgy a szöveghűség elve érvényes. Kiemelten kell ügyelni arra, hogy az átültetett szöveg éppen annyira legyen bonyolult és összetett, mint az eredeti mondat- és jelentésszerkezete. A Pénzes Tímea által átültetett Agancsi és Nyakkendi című gyerekkönyv két szarvasról szól, akik pár nap eltéréssel arra ébrednek, hogy csakis rímekbe szedve képesek megszólalni – eluralkodott rajtuk a rímbetegség –, és kúrálni kezdik magukat. A fordítói munka során természetesen a rímek kihívást jelentettek, ugyanakkor remek humorforrásként is működnek. A nyelvek szerkezete miatt a humort nem mindig lehetséges az azonos szöveghelynél visszaadni fordításban. A magyar változatban ezért a „lóvá tesz” és a „húzza a lóbőrt” kifejezések beépítése, valamint a „szarvasmarha” gúnyos kétértelműsége jelentett segítséget a kötet viccelődő alaptónusának megteremtésekor. Olyan kérdések is felmerültek a munka során, hogy a szarvasok kártyázás közben hol tartják vajon a paklijukat; patában, csülökben vagy inkább mancsban? A gyerekirodalom fordítása Pénzes szerint általában véve kivételes a vendégszövegek tekintetében. Szerinte egy kötetbe emelt vers esetén kivitelezhető, hogy a fordító egy hasonlót szerez az eredeti helyett.

Pénzes Tímea és Vályi Horváth Erika közös álomprojektjét, a Szóképek — Ekfrázisok című kiállítást a díszvendégség standjánál lehetett megtekinteni. Elismert fotósokat kértek fel, hogy készítsenek műveket a „Mit vinnél magaddal?” témához kapcsolódva. A képekhez Irena Brežná, Juhász Rokkó, Kabai Loránd, Jana Micenková, N. Tóth Anikó, Nagy Hajnal Csilla, Peter Šulej, Pavol Rankov, Száz Pál, Svetlana Žuchová és a kiállítás kurátorai írtak verset, esszét, novellát, illetve karcolatot. A vándorkiállítás következő állomása Pozsony, a II. Bázis Fesztivál volt, a fesztivál programjait itt ajánljuk visszanézni, az eseménynaptára itt olvasható.

Fotó: Mariia Kashtanova