Hogyan ragadható meg a külső és belső figyelem csokra? Három olyan témát rendezgettem össze erre a két hétre, amelyek a mikro- és makrokörnyezetünk változásaitól indulva az önmagunkra, testi, lelki egyensúlyunkra irányuló figyelemig érnek el, mindezt különböző vizuális alkotásokon, más-más technikával megjelenítve. A Peremvidék című kiállításon Halász Dániel és Piti Marcell munkái elsősorban azt a változó viszonyt képezik le, amely az embereket a természethez, jobban mondva a vidékhez és a vidéki élethez fűzik. Azonban míg Halász Dániel Sosem voltál itt sorozatában a kis településeken élő életét dolgozza fel, addig Piti Marcell munkáiban olyan emberek életét mutatja be, akik tudatosan hagyták hátra a városi életet. Mindkét sorozat egy gyorsan változó világ lenyomata, amelyben a múlt és jelen pecsétje együtt tűnik fel. A Printában látható Mentálhigiéné című csoportos kiállításon azonban egy sokkal személyesebb dolog, az önmagunkra, belső lelki világunkra figyelés kerül előtérbe. Négy alkotó – Eged Enikő, Jásdi Juli, Kamilla Hu-Yang, Thury Lili – grafikáin az egészséges lelki egyensúly elérése és megtartása, annak különböző értelmezése jelenik meg. A harmadik választott témát inkább fotóelméleti csemegeként ajánlott fogyasztani: Maurer Dóra: Fényelvtan – A fotogramról című tanulmánykötetéről van szó, amelyben a figyelem egy fotográfiai műfajra, a technikára irányul.

Peremvidék
MyMuseum Gallery ⊕ 2022. szeptember 24. – október 30.
További infó itt.

A Három Hollóban található MyMuseum Gallery kiállítóterében látható Peremvidék című tárlat Halász Dániel Sosem voltál itt és Piti Marcell Maga ura sorozatának válogatásából készült. A kiállításban az fogott meg igazán, hogy egy társadalmi jelenség két oldalát veszi górcső alá, s bár ezeknek részesei vagyunk, mégis szemet hunyunk felette. Témájuk arról a globális jelenségről szól, melynek következtében az emberek városokba tömörülnek – elsősorban megélhetési céllal –, miközben a vidék elnéptelenedik. Mindkét sorozatban a vidéki élet, a természet és a gazdálkodás jelenik meg, azonban a két fotós sorozata másra helyezi a hangsúlyt. Míg Halász Dániel Sosem voltál itt sorozatában olyan kis lélekszámú vidéki településeken élő emberek életét dolgozza fel, akik generációkon át a gazdálkodással foglalkoztak, addig Piti Marcell sorozatában olyan emberek jelennek meg, akik tudatosan hagyták hátra a városi életet, és a vidéki életet vagy éppen a tanyasi világot választották. Az egyik sorozatban olyan közösségek tagjai jelennek meg, akik célt vesztve próbálnak alkalmazkodni a gyorsuló világ körülményeihez, míg a másik sorozatban egy olyan közösség képe rajzolódik ki, akik tudatos döntés által választották ezt az életformát. Azonban nemcsak a téma megragadásában van némi kontraszt, hanem az ábrázolásmódban is. Halász Dániel képeinek enyhén groteszk a humora, mint például a saras kertben a beton padkán elhaladó disznó képe, akinek hátán – a kép kompozíciójából adódóan – egy galamb ül; vagy mondhatnám üdítő figyelemmegragadásnak a különböző bontott és betontéglákból összetákolt házikó látképét is. Halász képei ugyanakkor nem vonják el a tekintetet Piti Marcell életképeiről, melyeken bár a hangsúly elsősorban a természetközeli élet mindennapjain van, mégis a különböző kis részletekkel, enteriőrfotókkal egy sokkal gazdagabb képet alkotnak.

Halász Dániel és Piti Marcell Peremvidék című páros kiállítása, enteriőr fotó © Sándor Emese – MyMuseum Gallery

Mentálhigiéné
Printa ⊕ 2022. szeptember 30. – október 22.
További infó itt.

Négy grafikus, egy mindenkit érintő kérdéskör: utóbbiról mégsem beszélünk kellően nyíltan és eleget. Ha mégis felmerül, akkor a mai napig fennáll a stigmatizálás lehetősége. Szerencsére az utóbbi időszakban egyre gyakrabban kerülnek fel a kiállítóterek falaira az önismerettel és mentális egészséggel foglalkozó témák – személy szerint ezek kifejezett kedvenceim. A Printában látható Mentálhigiéné című kiállítás Eged Enikő, Jásdi Juli, Kamilla Hu-Yang, valamint Thury Lili munkáin keresztül mutatja be a mentális egészséghez fűződő személyes viszonyukat. Legyen szó a szorongás, önismeret, énkép vagy éppen az öngondoskodás kérdésköréről, az alkotók mindegyikre adnak lehetséges vizuális válaszokat. Természetesen nem konkrét válaszokról van szó, hanem olyan grafikákról, amelyekkel könnyen rezonálhat az érdeklődő, és megtalálhatja a saját belső kapcsolódásait. Legyen szó Jásdi Juli megmosolyogtató sorozatáról, melyben azokat a kockázatokat – ahogyan ő fogalmaz – „fenyegető tényezőket” emeli ki, amelyek pont a lelki állapot elérését fenyegethetik. Kamilla Hu-Yang ezzel szemben inkább a belső tényezőkre fókuszált, Inner space című munkáján a belső harmónia elérésére teszi a hangsúlyt. Eged Enikő munkáin két, számára jelentőséggel bíró tarot kártya lap jelenik meg. Thury Lili nyomatain pedig kollázshatású alkotások láthatók, amelyeken a néha nyomasztóan zajos, túl sok, akár kéretlen, ingert biztosító város jelenik meg. A kiállítás helyszíne ugyanakkor egy többlet jelentést, izgalmas löketet is ad a munkáknak, hiszen az alkotások egy design bolt falaira kerültek fel, így első ránézésre csupán stílusos printekként jelennek meg, amelyek a lakásdekorunk részévé válhatnak. De ha közelebb lépünk és elmerülünk bennük egy pillanatra, a játékos vagy éppen egy képbe fókuszált megannyi érzés, tapasztalás mély nyomot hagy.

Kamilla Hu-Yang: Inner Space, The Permanence of Change, Pathways, 2022 © Kamilla Hu-Yang

⊕⊕⊕⊕⊕

Maurer Dóra: Fényelvtan – A fotogramról
2001, Magyar Fotográfiai Múzeum – Balassi Kiadó
További infó itt.

Ez alkalommal könyvajánlónak Maurer Dóra: Fényelvtan – A fotogramról [1] című kötetét hoztam (a korábbi könyvcsemegéimet itt és itt lehet visszaolvasni). A 2001-ben megjelent kötet nagyjából 9 éve került először a kezembe, és azóta rendszerint vissza-visszaköszön különböző szituációk kapcsán. Ha a fotogramról, mint műfajról beszélünk, az első, rögtön bevillanó gondolatok közé tartozik – az egyébként „miről is van szó?” kérdés után – Moholy-Nagy László, Man Ray munkássága és talán, de csak talán Erdély Miklós: Létrás fotogram (1982) című munkája. A kötet két szempontból lett fontos számomra: lehetőséget adott arra, hogy olyan hazai képzőművészek és fotográfusok kísérleteit, alkotásait ismerhessem meg a műfajban, akiknek az esetében nem is gondoltam arra, hogy lennének fotográfiai kapcsolódásaik, mint például Gyarmathy Tihamér festőművésznek. Másfelől pedig az, ami már a kötet címében olvasható szójátékban is megjelenik, mégpedig a fotogram történetét és művészet elméleti hátterét, illetve jelentőségét kifejtő három Maurer Dóra által írt esszé, amelyekben kibontja a műfaj tárgyi, természeti és technikai aspektusait.

Maurer Dóra: Fényelvtan – A fotogramról  – borító © Magyar Fotográfiai Múzeum – Balassi Kiadó

⊕⊕⊕⊕⊕

Fotók: A MyMuseum Gallery jóvoltából © Sándor Emese /// A művész jóvoltából © Kamilla Hu-Yang /// A címlapon szereplő kép Czeizel Balázs: Kemogram, 1987 © Magyar Fotográfiai Múzeum – Balassi Kiadó /// Grafika: Dobos Csenge

____________________

* A versrészlet Kemény István Vörös betűs tábla a kertben, amit Charles Darwin nem biztos, hogy észrevett című verséből, 1982. szeptember 24.    

⊕ ⊕ ⊕

**Szakács Emese Bíbor(ka): kommunikációelméleti területről érkeztem, ezért a kortárs művészetekhez is ebből a nézőpontból kapcsolódom. Számomra a mediális összefonódások, a tér, az alkotások és a szemlélők, beleértve a saját benyomásaimat is, mind  érdekesek. Legyen szó egy galéria zsúfolt megnyitójáról, vagy egy budapesti nyüzsgéstől távol eső eseményről, egy különleges épületben felbukkanó pop-up kiállításról, vagy egy éppen ígéretesnek tűnő könyv bemutatójáról. Szabadidőmben szobakertészkedem, origamizok, járom Európát és brutalista épületeket fotózom, hogy aztán a Google Maps gamifikációs platformján függőségig térképeket szerkesszek.

⊕ ⊕ ⊕

[1] A kötet címe Forgách András: Fényelvtan (Fotogramatika - kiállítás a Józsefvárosban) című írásából származik (Élet és Irodalom 1988. március 4.)