Kezdésként a beszélgetőpartner és szerkesztő, Mészáros Sándor arról számolt be, hogy számára meglepően pozitív a kötet kicsengése a kortárs irodalmi közeg más műveihez viszonyítva. A szerző hozzáteszi, hogy manapság a formaköltészettel is kevesen foglalkoznak, miközben ő a Fővárosi Nagycirkuszban végzett dramaturgi munkája során sokat foglalkozott kötött versformákkal. A szövegek átnézésére azért kérte fel Szálinger Balázst, mert ő az, aki a kortárs szcénán belül még komolyan foglalkozik formaköltészettel. Az általa javasolt poétikai módosítások egy részét a szerző később beépítette a versekbe.

Mészáros megjegyzi, hogy a szabadvers és alanyi kötészet műfaján belül is lehet nagyszerűen alkotni, de az irodalom egyben játék is. A szerző felolvas egy szöveget, melyet alanyinak tekint, hiszen kizárólag megtörtént dolgokról beszél benne, a beszélgetőtárs szembehelyezi ezzel, hogy számos irodalmi allúzió megjelenik a versben. A szerzői szándék része volt, hogy olyan szövegrészletekre játsszon rá, melyek a magyar irodalom meghatározó szerelmes verseiből valók. Itt kisebb vita támad arra vonatkozóan, hogy az olvasó életkora mennyiben határozza meg, hogy felismerhetőek-e az idézetek. Aktív diskurzus alakult ki arról is a beszélgetőtársak között, hogy a közösségi média mennyire van pozitív hatással a kortárs költészetre. A szerző provokatívan megjegyzi, hogy „nem kell gondolkodni mindig”. Mészáros szerint ennek ellenére mindig van számos értelmezési lehetőség, szerkesztői tapasztalata, hogy sok rossz szöveget kell olvasnia, mert sokan azt hiszik, hogy egy páros rímtől költővé változnak.

Pál Dániel Levente verseit elsősorban az irodalomtól független barátainak küldi el, és arra kíváncsi, hogy az adott személynek mely részletek tetszettek, melyek nem. Ki mit jelöl meg? Van, aki a hangzásra koncentrál, mások az erőteljes állításokra. Aki nem ír tanulmány vagy kritikát, szerinte egyenrangú más olvasókkal, akiknek nincsen szakképzettségük. Ebben újabb ellentét bontakozik ki a beszélgetőpartnerek között, a szerkesztő ma nem lát igazán nagy harminc alatti költőt, ezzel szemben Pál Dániel Levente azt mondja, hogy ma is vannak ebben a korosztályban erős szövegek. Mészáros szerint Simon Márton nagyon népszerű, de nem igazán nagy költő, viszont nem mondja el neki ezt a kritika. Szerinte fontos, hogy ne keverjük össze Schöpflin Aladárt és az átlagos kommentelőt a közösségi médiában.

A szerzőnek is az a tapasztalata, hogy amikor hazamegy a falujába és látják az M5-ön, a rokonai arra kíváncsiak, hogy a felvétel idején szomorú volt-e a felvetődő komolynak tetsző verstémák kapcsán. Sokakkal beszélget szövegeiről, többnyire olyanokkal, akiknek nem az irodalom a foglalkozása, és ilyenkor nagyon komolyan belemerülnek abba, hogy melyik szó miért követi a másikat. Ezt követően a szerző felolvas egy színházi előadáshoz írt szöveget. A bemutatott táncelődás megosztó volt, a férfiak gyermektelenségének témáját járta körül az impotencia kérdésétől egymás hibáztatásán át az örökbefogadás és a válás utáni állapot körbejárásáig. Végül elhangzik a Temetés után című vers. A kötetet karcsúsága ellenére a beszélgetőtársak sokrétűnek tekintik. A kötet egy újabb rétege tárult fel az által, hogy vidámabb verset választottak az esemény lezárásaként.

Fotó: Mariia Kashtanova