„Minden szöveg megalkotásának első lépése annak eldöntése, hogy kinek írjon a szerző. Az volt a célom, hogy magyartanárokhoz szóljak, szakmabeliekhez, lehetőleg minden magyartanárhoz, de legalább sokakhoz” – fogalmazza meg Fenyő D. György, a kötet szerzője, A könyv nyelvéről írott első fejezetben. A könyvpremier során azt is hangsúlyozta, hogy a műben található tanítási módszerek minden olyan intézményben alkalmazhatók, ahol fontosnak tartják az irodalom minél változatosabb, élményszerű oktatását. A szerző, aki irodalomtörténész, mentor és gimnáziumi tanár, negyven éves pedagógusi pályát tudhat maga mögött. 1981-től 2002-ig a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tanított, 2004 óta pedig az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola magyartanára. Kétszáznál több publikációja közül a legutóbbi, Útikalauz a vershez című könyvével megnyerte az Artisjus Irodalmi Díjat, valamint az Év Gyerekkönyve Díj ismeretterjesztő kategóriájában is első lett. Nemrég megjelent 1200 oldalas módszertani műve 10 nagy témát ölel fel 55 fejezetben, a műelemzéstől kezdve a tanulás technikáin és az értékelés formáin keresztül egészen a tanári attitűdig. A Mészáros János szerkesztő által összeállított tárgymutatóban szerző, műcím és évfolyamok szerint egyaránt lehet keresni.

„A jó magyartanítás attól változatos, hogy sokféle szöveget sokféleképpen közelít meg és odafigyel a befogadóra. Ez a könyv a módszertani változatosság hatalmas demonstrációja” – válaszolta Arató László a moderátor első kérdésére, ami az optimális oktatás mibenlétét boncolgatja. „Izgalmas, szórakoztató és elvezet az olvasáshoz, elvezet ide, az Írók Boltjába, olvasó emberré teszi a gyerekeket, akik közben még jól is érzik magukat” – tette hozzá a kötet lektora, Mozer Tamás. „Legyen benne valami elkötelezettség, érzelem meg szenvedély” – mondta ki a szerző saját kulcsszavait a magyartanítással kapcsolatban. Abban valamennyi meghívott egyetértett, hogy az igazán jó tanítást a módszertani változatosság jellemzi. Felmerült a kérdés, hogy miért éppen Éthosz és praktikák az alcíme a Tea Kiadó gondozásában megjelent, művelődéstörténeti jelentőségű kézikönyvnek: míg az ógörög eredetű éthosz-szal felfelé kívánta stilizálni, addig a praktikák szóval igyekezett lefokozni a kissé elrettentően tudományos hangzású módszertan kifejezést a szerző.

„Az egész könyvnek az a legfontosabb tulajdonsága és az ars poeticája is, hogy minden egyes gyakorlatnak, lépésnek, fogásnak meg kell hogy legyen az oka és a célja, és ezt nemcsak a tanároknak kell megvilágítani, hanem a gyerekek számára is” – emelte ki Arató László, hiszen rendkívül lényeges tudatosítani a diákokban, mit miért csinálnak magyarórán. Arató szerint az is fontos tulajdonsága a kötetnek, hogy nyitott és kiegyensúlyozott, vagyis „nincs benne prófétai hevület, nem monomániás”, nem tartalmaz olyan gondolatokat, amik rögeszmévé súlyosodnak. A humort sem mellőzi a kézikönyv, főként a szinte parodisztikusra sikerült süket tanári kérdések tekintetében.

A kézikönyv akkor is segítségére lehet egy gyakorló irodalomtanárnak, ha időszűkébe kerül a tananyaggal: az Idő és ritmus fejezetből az is kiderül, melyik feladatot milyen fázisában lehet elhagyni, abbahagyni, illetve felcserélni. Szövegmanipulációs és verstani gyakorlatokhoz, vagy memoriterek tanításához ugyancsak kaphatnak praktikus tanácsokat a tanárok. Rengeteg konkrét tanítási példáról is olvashatunk, legyen szó Petőfi verseiről, az Egri csillagokról, vagy A Karamazov testvérekről. Olvasás ellenőrző dolgozatok, házi feladatok és értékelési szempontok - utóbbinál pro és kontra érveket is felsorakoztat a szerző. Ezekről a témákról az eddigi szakirodalmak nem szóltak, mint ahogyan a frontális munkáról, illetve azok változatairól sem. „Nagyon vonzó tulajdonsága a könyvnek az, hogy nemcsak a korszerűt mondja, hanem a köznapit is” – folytatta a kötetről szóló gondolatait a Magyartanárok Egyesületének elnöke, aki hiányolta a szakkönyv digitalizált formáját.

Szintén szóba kerültek a fejezeteket megelőző mottók, melyeknek a szórakoztatás a legfőbb funkciójuk. „Akartam valami játékot, amitől az olvasás is örömtelibb lesz. Elkezdtem gyűjteni az idézeteket, és nagyon sok minden eszembe jutott, amit valaha szerettem. A mottók szinte soha nem azt mondják, amiről az adott fejezet szól, hanem valami hasonlót” – magyarázta Fenyő D. György. Példaként Garaczi László A tejföl mennyit bír? című versét említette, amire véletlenül talált rá egy közösségi oldalon, és mindenképpen szerette volna beilleszteni a kötetbe. A legelső fejezet mottója pedig Spiró György Fogság című regényéből került a kézikönyvbe: „Arról szól az egész irodalomtanítás, hogy megmutatunk történeteket, érzéseket meg helyzeteket, amelyeket másvalaki már megélt és megírt nekünk” – összegezte a szerző.

„Szabadabbak vagyunk, mint gondolnánk” – emlékezett vissza Fenyő D. György magyartanárokat biztató mondatára Mozer Tamás. Ez egy régebbi konferencián hangzott el, de a mai napi ott cseng a fülében. Véleménye szerint ez a folyamatosan mérlegelő, izgalmas narrátori hang tetten érhető a kötet minden oldalán. A pro és kontra érveket felsorakoztató szerkesztési elv mellett az "óv és javasol" attitűd érvényesül. „Amikor implicit olvasóként működöm a szövegben, akkor azt érzem, hogy egy nagyon jó indulatú, rám vigyázó kalauz óvva és javaslatokat téve kísérget az úton” - állapította meg Arató László a narrátori hangnemről. „A könyv meggyőződése az, hogy valamennyire minden gyereket olvasóvá lehet nevelni, illetve valamilyen szinten minden gyerek képes a műértelmezésre” – fűzte tovább a szót Arató. Az irodalomtanítás módszertana abból az elképzelésből táplálkozik, hogy bármelyik magyartanár képes érdekessé tenni a tanóráit. Ehhez azonban szükség van módszertanra.

A kötet borítóit díszítő fotókról Mészáros János, a könyv szerkesztője árult el érdekes háttérinformációkat. Az első részt Szabó Dezső képzőművész Expedíció című fotósorozatából a hármas számú díszíti: ez egy hegymászókat dokumentáló installáció. A kötet második részén ennek a werkfotója látható, ami tulajdonképpen lebuktatja az első dokumentarista hitelességét: „Azt gondoltam, itt aztán annyi értelmezés van, ahányat csak akarunk. Mondhatjuk azt, hogy ez az éthosz, ez meg a praktika… Vagy lehet, hogy ez itt az irodalomtanítás metaforája, ez pedig az, ami a háttérben történik, amitől én például abbahagytam a tanítást” – sorolta a szerkesztő a lehetséges, humorosabbnál humorosabb értelmezési lehetőségeket. A Könyvtár és katedra sorozat egyik célkitűzése az, hogy érdekes képzőművészeti alkotások kerüljenek a könyvborítókra. Ha már szóba került egy társművészet, akkor az is kiderült, hogy a kötetek megírása előtt Fenyő D. György hetekig Schubert Téli utazás című zeneművét hallgatta.  „Ha úgy érzed, hogy a Téli utazás túl vonzó, és állandóan az jár a fejedben, akkor írj valami jót” – adta meg Mozer Tamás lektor az esemény végszavát.

Fotó: Bach Máté