<br />A háromévenként megrendezett váci gregoriánfesztivál legfőbb célja, hogy a gregorián éneket elsősorban a maga igazi közegében, a liturgiában mutassa be; de a hangversenyek keretében az interpretációs stílusok mélyebb megismerésére is van lehetőség, az e mögött álló tudományos kutatásokat pedig szakmai előadások és kiállítások mutatják be.<br /><br />A mostani alkalomra a világ élenjáró gregorián együttesei Tokióból, Tallinból, Veronából, Bécsből, Grazból és Budapestről érkeztek. A fokozódó érdeklődést mutatja, hogy a hallgatóság a négy váci helyszín tizenkilenc eseményén az előző fesztiválokhoz képest is nagyobb volt, s a három budapesti koncerten (Szt. Anna, Szt. Mihály és Szt. Imre-templomokban) is teltház fogadta az énekeseket. <br />

Vox Clamantis / Tallin

Püspöki szentmise az összes szkóla részvételével

Összkép a Váci Székesegyház előtt

<br />Többek meglepetésére ez utóbbi hangversenyen az észt <b>Vox Clamantis </b>együttes (vezetőjük: <b>Jaan-Eik Tulve</b>) a gregorián után későközépkori többszólamú repertoárjából is énekelt. A kristálytiszta éneklésből következő, természetesen megszólaló felhangok mellett az Európában igen kevesek által elsajátított (mongol sámánok által ma is használt) dorombének segítségével még felhangdúsabb teret értek el. Legnagyobb ma élő nemzeti zeneszerzőjük, Arvo Pärt (1935– ) az együttesnek komponált műve után ráadást kívánt az elragadtatottságtól csak később megszólaló tapsvihar: egy indiai-zsidó imát hallhattunk. A jelek szerint a hallgatóság nem szívesen szakadt ki ebből a hang-árból.&#160;<br /><br />A távolról érkezettek mindig sajátos hangzásvilágot képviselnek. Így volt ez a japán <b>Capella Gregoriana </b>(vezetőjük: <b>Veronika Hashimoto</b>) esetében is, akik finoman, egységesen, a keleti emberek visszafogottságával énekeltek, s mindig el kellett telnie egy kis időnek, mire ráhangolódhatott a művekre a hallgatóság. Viszont törékeny alkatú vezetőjük utána mi mindent kihozott a <a target="_blank" href="http://www.mimi.hu/zene/schola_cantorum.html">scholá</a>ból! A budapesti koncerten az <i>Ego clamavi </i>kezdetű communio pl. igazi felkiáltás volt: „Hozzád kiáltok, Uram!”. A szombat esti hangversenyen az <i>Alleluia </i>lendületes ujjongását csak a schola nő tagjai énekelték, s így még inkább angyali ragyogással szólalt meg az amúgy is könnyed, jól irányítható hangokkal bíró együttes. <br /><br />A másik, talán még szokatlanabb hangzást a gráci <b>Kirchenmusikinstitut </b>szkólája (vezetőjük: <b>Prof. Dr. Franz Karl Praßl </b>és <b>Eugeen Liven d’Abelardo</b>) hozta, hiszen az együttes fele Európa legkeletibb részeiről származik. Sötét, telt tónusuk alapvetően meghatározta az egész hangszínt, ami az európai fülnek szokatlan lehet, különösen a gregorián énekben. Franz Karl Praßl energikus, feltűnően gyors tempókat követelő vezénylése – amit szuggesztivitása miatt együttese meg is valósított – viszont tényleges ellentétben állt a gregorián kiegyensúlyozott atmoszférájával. Talán az okozta ezt, hogy Vác a szkóla telített programú, hosszú és megerőltető közép- és kelet-európai turnéjának egyik kezdeti állomása volt. Így ez alkalommal inkább a kisebb hangcsoportok és részek kidolgozottságát hallhattuk.<br /><br />A szombat esti hangversenyen a Vox Clamantis is csak gregoriánt énekelt, a legtöbb együtteshez hasonlóan egy adott hét propriumát (a mise változó tételeit) adták elő. A schola összeállítása eleve érdekes volt, hiszen a hét férfi mellett egy nő is énekelt, tenor hangfekvésben. Egy szólóban egyedül is hallhattuk őt ezen a hangszínen – gyönyörűen, kiegyenlítetten –, ám a zsoltárversek után visszatérő antifónákban egy oktávval a férfiak felett énekelt, mintegy megkoronázva a tétel második elhangzását. A schola könnyed, lendületes énekében az óriási, egy levegőre áténekelt ívek a tartalom kifejezését szolgálták, a fokozás és a csúcspontok zenei-szövegi összefüggése átütően nyilvánult meg. <br /><br />A bécsi <b>Schola Resupina </b>(vezetőjük: <b>Isabell Köstler</b>), a Nyílt Napon bemutatkozó négy szkólát leszámítva a fesztivál legkisebb létszámú együttese volt – hacsak nem számítjuk a velük érkezett gyereksereget. A hat női tagból álló együttes vezetője – maga is énekesként – a közönség felé fordulva a félkör közepén, diszkrét, de mégis inspiráló mozdulatokkal vezényelt. Természetesen csengő hangjuk, és az életteli feszültség-oldás hullámzása akkor is szépen hatott, amikor kicsit fáradtabbnak tűntek. Isabell Köstler vezénylését leginkább folyóhoz hasonlítanám, a schola gyönyörű legato ívei a szólistánál viszont sajnos különálló hangokká estek szét. Sajátos volt a hangversenyen bemutatott énekek tematikája, adott hét propriuma helyett a „faciem tuam” (a Te arcodat…) volt koncertprogramjuk kulcsszava, s e tematika szerint válogatták az énekeket misepropriumokból és a zsolozsma-tételekből.&#160;<br />

Béres György, a Fesztivál művészeti vezetője

Schola Resupina / Bécs

Jubilate Schola / Budapest

Zsolozsma (Cantate Schola és Jubilate Schola)

<br />A veronai<b> In Dulci Jubilo </b>(vezetőjük: <b>Prof. Dr. Alberto Turco</b>) az észtekhez hasonlóan óriási íveket is egy levegőre énekelt, életteli, igazi olasz temperamentumuk gregorián-interpretációjukon is érezhető volt. Szólistájuk zengő, magabiztos éneke szintén végig könnyed és hajlékony maradt. Feltűnő, hogy előadásmódjuk pár év alatt mennyire közel került a budapesti <b>Cantate </b>(vezetőjük: <b>ifj. Sapszon Ferenc</b>) stílusához, akik szintén szárnyalóan, mégis méltóságteljes legato ívekkel, áradóan énekelnek, s élen járnak a szavak és mondatok érzékletes – az ész, a szív és a lélek hármas egységében történő – megformálásában. <br /><br />A <b>Schola Gregoriana Budapestinensis</b> (vezetőjük, <b>Béres György</b> a fesztiválok művészeti vezetője) egységes éneklésén érezhető a tizennégy éve, hétről hétre végzett szolgálat rutinja, amelynek köszönhetően sok kifejezésbeli finomsággal árnyalta a gregorián dallamokat. A liturgiai ihletettség, az imádság ereje átütött a schola énekén, Béres György vezénylése pedig a gregorián énekek szövegértelmezésében való páratlan elmélyülést tükrözte. A hangzásban ugyan egy női hang vivő ereje érvényesült, a férfikar puha legato ívei által az egységes éneklés arányai megmaradtak. Béres György sokat dolgozik együtt a másik két budapesti schola vezetőjével, ifj. Sapszon Ferenccel, aki maga is tagja ennek az együttesnek.<br /><br />A Fesztiválon az észtek és az olaszok mellett a legkiválóbb a két budapesti, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolához kapcsolódó szkóla volt. A már említett Cantate Schola és a <b>Jubilate Schola </b>(mindkét kórus vezetője: ifj. Sapszon Ferenc, Liszt díjas karnagy) összetartása a fesztiválon is megnyilvánult, mert a zsolozsmákat (vesperás és laudes) együtt énekelték, közel ötvenen. Megint csak összecsiszolódott közösségről tanúskodik, hogy a vezetőjükkel együtt hét fiú kiegyensúlyozta a negyven lányt. Fantasztikus volt ennyi embert együtt hallani, ahogy teljesen egységesen és érthetően énekli a zsolozsmát; hiszen a zsoltározás igen kényes a recitálás, valamint egymás levegővételének érzékelése miatt. Hasonlóan tökéletes előadás csakis akkor jöhet létre, ha a szakmai tudás mellett akkora az előadókban a lélek és a szeretet, hogy a hangzáson valósággal átsüt, s az izzás és a nyugalom ténylegesen elárasztja a hallgatót. A gregorián igazi lényege, az életteli, dinamikus nyugalom nem utolsó sorban azért érvényesülhetett, mivel a váci négynapos fesztiválon végig hozzá méltó környezetben szólalhatott meg.<br /><br /><br /><i>A fotókat Anton Richter készítette.<br /><br /></i><br />