A musical Bram Stoker azonos című műve és Francis Ford Coppola 1992-es filmadaptációja alapján készült. A film és az előadás is alapvető különbségeket rejt a Stoker-féle eredetihez képest. Coppola szerint: "Drakula rendszerint nem több mint egy-egy rémfilm denevérszerű alakja. Én azt szerettem volna elérni (...), hogy lássák: a vámpírhistória mögött mindenkit érintő emberi kérdések húzódnak meg. Bár az emberek ma többnyire nem érzik az Istenhez fűződő szent kötelék jelentőségét, talán sikerül megértetni velük, hogyan tagadják meg sokan a teremtés - vagy a teremtő szellem - csodáját, és válnak élőhalottakká. Drakula lelke elveszett, és ez bárkivel megtörténhet..."

A mese Kelet-Európában kezdődik, 1462-ben, amikor IV. Tepes Vlad Drakult, az ifjú erdélyi fejedelmet szerelmes felesége, Erzsébet várja haza a háborúból. A fiatalasszony ördögi csalás áldozata lesz: az ellenség nyílvesszőt repít be az ablakán egy üzenettel, mely a férje halálhírét tartalmazza. Erzsébet leveti magát a vártoronyból, a hazatérő Drakul pedig, miután megtudja, hogy öngyilkos nejét a pap nem hajlandó szentelt földbe temetni, megtagadja az egyházat és a halál szolgálatába szegődik: vérszívó élőhalott, nosferatu, azaz vámpír lesz belőle. Négyszáz évvel később kastélyába érkezik Jonathan Harker, az ifjú londoni ügyvéd, akit odahaza türelmetlenül vár gyönyörű jegyese, Mina Murray. Mikor azonban Mina portréja Drakula kezébe kerül, kezdetét veszi a borzalom mindenki számára: Drakula rég halott hitvesét véli újra felfedezni a nőben, Mina akarata ellenére beleszeret az álruhás grófba, Jonathan pedig kétségbeesetten próbálja megmenteni (visszaszerezni?) szerelmét, miközben Londonban elszabadul a pokol...

Kétségkívül fantasztikus sztori szenvedéllyel, vérrel, erőszakkal és erotikával fűszerezve. Coppola filmje annak idején zseniális képi megoldásaival, történetvezetésével és a rendkívül erős színészgárdával (Gary Oldman, Keanu Reeves, Anthony Hopkins, Winona Ryder és sokan mások) igencsak magasra tette a mércét mindenkinek, aki valaha is további adaptálásra adná a fejét. Mészáros László és Szemenyei János mégis megpróbálták Drakula gyilkos szerelmének krónikáját a musical tág műfaji határai közé helyezni - kevés odafigyeléssel, de zajos sikerrel.

Az előadást a híres vámpírvadász, Van Helsing professzor nyitja, aki a narrátor szerepét tölti be, és akit a közönségbe rejtett újságírók(?) faggatnak Drakuláról és a vámpírok titkairól. Van Helsing felidézi Erzsébet tragikus halálát, Drakula átváltozását. A díszlet (Domján Gábor) monumentális, óriási várfalak emelkednek a színpadon, tetejük a Sziget tölgyeinek csúcsát verdesi. Drakula fekete lovon érkezik a színpadra, a háttérben fehér ruhás lány hegedüli végig a drámai jelenetet. (Róla később kiderül, hogy Mina, ám arra nem sikerül rájönnöm, hogy miért hegedül, azon túl, hogy szép.) A földön emberek fekszenek - percek múlva konstatálom csak, hogy a temetőben vagyunk, mikor Drakula halott felesége sírjánál énekelni kezd. Szinte felszisszenek: a hangosítás kriminális, a gróf csodás baritonjából néha csak a mikroport recsegését hallom, a szöveget pedig művészet megérteni. Nem javul a helyzet később sem, Mina és barátnője, Lucy kacarászós esküvői terveiből csak a kacarászás élvezhető akusztikailag. Egyébként nem veszítek sokat, amennyire hallom, a dalok rosszul énekelhetők, dallamtalanok, a szövegek bárgyúk. Az az érzésem, hogy már megint azért lett egy történetből musical, mert még nem volt belőle. A zenei irány sincs igazán eldöntve: rock-, pop- és népzenei elemek ötvöződnek, ami önmagában nem lenne gond, csak nem találok benne vezérelvet.

Vörös Edit jelmezei gyönyörűek, öröm nézni a korhű selyem- és bársonykavalkádot, még ha Quincey és Arthur, Lucy udvarlói esetében kissé túl is lőtt a célon (ami nyilván a figurák komikus voltának erősítése). Azonban az első jelenettől az utolsóig következetlenségek tárháza az előadás, "sokat akar a szarka", lüktet az agyamban, és ha nem akart volna ilyen sokat az elképesztő látványtervvel (mindenképpen hihetetlen élmény például, amikor Drakula megjelenik a körülbelül tíz méter magas hangfalsor tetején, egy fejgéppel megvilágítva magasodik a nézők fölé) és a grandiózusnak szánt, dagályosra sikerült dalokkal, talán az eredmény is jobb lett volna. Értelmetlen Drakula és Van Helsing duettje, amelyben arról vitatkoznak, sztár-e a gróf vagy sem. Az első felvonást pedig az a kép zárja, hogy Drakula nyakon harapja Lucyt. (A gond az, hogy aki nem ismeri a történetet, nem érti ezt a mozzanatot: Drakula el akarja pusztítani Mina szeretteit, hogy egészen ő birtokolhassa a lányt.) Jonathan és Drakula végső harca nevetséges kakaskodás a két poénkodó udvarló miatt, a gróf szeretői(?), a három vámpírlány végigsikongatják majd’ az összes jelenetet, szinte függetlenül attól, mi történik éppen, Lucy férjhez menési indokai komolytalanok, de ami fontosabb, nem hűek az eredeti történetben foglaltakhoz.

Venyige Sándor rendezése mintha nem is létezne, a színészek az "itt gyere be, ott menj ki" instrukciókon kívül nem kaphattak sok segítséget. Az énekhangok csodálatosak, főleg a főszereplőké, ám míg Pintér Tibor Drakulája prózában egészen hiteles; illusztratív és semmitmondó, mikor énekelni kezd. Mina Murray Vörös Edit alakításában bájos és ártatlan, de a lány kivételes eszét és erejét a színésznő nem tudta érzékeltetni. Szeretni tudtam viszont a Nagy Balázs által játszott Jonathant, aki félszeg kisfiúból oroszlánná érik a darab végére szerelme védelmében. Gallusz Nikolett energikusan, de sablonokkal tűzdelve hozta a hebrencs Lucyt. Van Helsinget Mészáros László didaktikusan formálta meg, sok okoskodással és kevés szívvel. Ouincey és Arthur rettentően sok volt nekem, Bencze Sándor lelkészét visszafogott ízlésessége emelte ki a többiek közül. A dinamikus tánckoreográfiákban a Budapest Balett működött közre Nádasdy András és Patuzzi Mónika vezényletével.

Coppola közelítő szándékával ellentétesen mozgott a Sziget Színház előadása: a monumentalitásra való törekvés eltávolított Drakula fájdalmától, és mikor a darab véget ért, semmivel sem értettem meg jobban ezt a vérszívót, mint az elején. Az eredeti történet csodálatos céljai háttérbe szorultak, ez az adaptáció továbbra is csupán egy közepes színházi előadás marad számomra és nem - James V. Hart, a 92’-es mozi forgatókönyvírójának szavaival élve - "a halhatatlan, igaz szerelem el nem mondott története".


Mészáros László-Szemenyei János:
Drakula
romantikus musical-dráma

Szöveg: Laboda Kornél és Végh Ildikó
Átdolgozta: Venyige Sándor

Szereplők
Drakula: Pintér Tibor
Jonathan: Nagy Balázs
Van Helsing: Mészáros László
Mina: Vörös Edit
Lucy: Gallusz Nikolett
Lelkész: Bencze Sándor
Arthur: Mező Zoltán
Quincey: Miskovits Róbert
Az ördög hegedűse: Pál István

Közreműködtek a Budapest Balett táncművészei és a Sziget Színház társulata

Díszlet és látványterv: Domján Gábor
Jelmeztervező: Vörös Edit
Koreográfus: Nádasdy András
Társkoreográfus: Patuzzi Mónika