bezár
 

gyerek

2022. 10. 02.
Az ifjoncoknak is remek programot hoz a 10. Primanima
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az október 5-8. között megrendezésre kerülő Primanima fesztivál ismét kiemelt figyelmet szentel az ifjabb közönségnek: a három korosztályra bontott gyerekfilmes versenyprogram mellett a PrimaTeen szórakoztató és elgondolkodtató animációkkal várja a tinédzsereket, a szombati nap pedig – melyen a Rutkai Bori Banda is fellép – a családoké lesz.

A gyerekfilmes versenyprogram kurátora, Búzás Anna médiaértés-oktató három korosztály számára válogatott animációkat a nagyvilágból. Népszerű magyar animációs sorozatkból is láthatnak egy-egy epizódot a résztvevők (pl.: Tamás Iván: Macskakirálylány, B. Nagy Ervin: Cserebogarak, Kelen Bálint: Dracó a borzasztó, Glaser Kati: Városi legendák).

prae.hu

Az idei programban több olyan film is szerepel, melyek az érzelmek világát dolgozzák fel: a Félelemnek hívnak című filmben a gyerekek megbarátkozhatnak ezzel a különösen nehéz és megosztó érzelemmel; a Nem félek! című animációban a sötétségtől való, sokszor indokolatlan szorongással küzd meg a főszereplő kisfiú; a Ne fújd fel magad! című alkotásban pedig a sértődés és harag válik nevetséges érzelemmé egy látványos és humoros vizuális csavar segítségével.

A Berlinalét és világ legrégebbi animációs fesztiválját, az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivált megjárt kisfilmeket is láthatnak a kicsik: a Kiko és az állatok a bullying témájával érzékenyíti a gyerekeket; a Luce és a Szikla azt a kérdést teszi fel, hol érezzük magunkat igazán otthon; a Franzy leveskonyhája és A csalogány éneke pedig az önzetlenség és az egymásrautaltság fontosságára hívja fel a figyelmet.

A francia versenyfilmek elvont fogalmakat hoznak közelebb bájos vagy absztrakt módon: a Hajnal nyomában és a Csodálkozás a barátságról szól; a Cukrászda az önfeledt elfoglaltságok örömét mutatja be; a Nevetés pedig azt, milyen szürke lenne a világ kacagás nélkül – de szerencsére a végén újra kiszínesedik a kép.

Az érzékenyítés egyre erőteljesebb a gyerekeknek készült animációkban is: A kevesebb néha több című filmből például a klímaváltozás okozta problémákkal ismerkedhetnek meg a nézők egy jegesmedve derűs megoldási javaslataival együtt.

Az idei Primanimán harmadik alkalommal lesz PrimaTeen, vagyis kifejezetten tinédzsereket érintő filmek vetítése – ezeket segítő beszélgetés követi a program védnökével, Peer Krisztina ifjúsági szakpszichológussal.

A program összeállításában fontos szerepe volt annak, hogy a filmek közvetíteni tudnak a serdülők és a felnőttek világa között. Azok a gyerekek és kamaszok, akik megtanulják jól olvasni a mozgóképet, könnyebben tudnak a világban tájékozódni, bátrabban mernek kezdeményezni egy érzelmileg megterhelő helyzetben is. A barátság, a másikhoz való kapcsolódás, a bántalmazás, a krízishelyzetek megélése mind-mind olyan témák, amelyekről nem könnyű beszélgetni, ugyanakkor elengedhetetlen a róluk való közös gondolkodás. A filmek és a róluk szóló beszélgetések ebben igyekeznek a látogatókat segíteni.

A gyerekfilmeket és a PrimaTeen programját a görög Fokion Xenos animációs rendező, a szlovák-magyar Flóra Peťovská műfordító, a Csirimojó kiadó alapítója, valamint Rutkai Bori dalszerző, képzőművész fogja zsűrizni. A gyerekekből álló PrimaKids zsűri tagjai idén a budaörsi Kesjár Csaba Általános Iskola diákjai lesznek, akik már maguk is járatosak az animációsfilm-készítésben.

A PrimaTeen válogatásban Berlinalét és Cannes-t megjárt animációk is láthatók: az I. Lajos, a birkák királya című abszurd bábanimáció a hatalom bűvöletéről mesél egy állatfarmon; a Másik felem című gyurmafilm önmagunk elfogadását helyezi középpontba; A kövér hátsóm és én egy szürreális kisfilm a testképzavarról, a Tavaszi tekercs pedig a kulturális hagyományok megőrzésének fontosságát emeli ki.

Jó esélyekkel indul az Oscar-versenyben a Fekete csúszda, melyben egy veszélyes vízparki csúszda metaforáján keresztül ismerjük meg egy kisfiú félelmeit az otthoni problémákkal kapcsolatban. A Szerelem, tervezve egy család egymástól elidegenedett tagjainak életét követi nyomon; a Harapásra kemény egy gyerekkori traumát idéz fel a rendező édesapjának haláláról; a Levél egy disznóhoz pedig a kollektív trauma, a bosszú és az empátia témáit vizsgálja egy holokauszt-túlélő visszaemlékezésein keresztül.

A PrimaTeen programban két, szolidaritásról szóló animáció is látható, amelyek a MOME, a Bookr Kids és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács együttműködésében készültek. A dokumentarista Puha kék három mentális beteg lelkiállapotának elfogadása és megértése köré épül; a Thoughts About My Body pedig szintén a fiatalkori testképzavar problémáját járja körül.

A PrimaTeen programra – melyen Peer Krisztina szakpszichológussal beszélgetnek a vetítés után a résztvevők – iskolás csoportok jelentkezését is várják a szervezők a norababter@gmail.com címen A PrimaTeen a fesztivál után több budapesti és vidéki helyszínre is utazik.

PrimaTeen időpontok:

október 6., csütörtök

9:30 PRIMATEEN PROGRAM 1 Peer Krisztinával 13-15 éveseknek (1 óra vetítés, 45 perc beszélgetés, BABtér nagyterem)

11:30 PRIMATEEN PROGRAM 2 Peer Krisztinával 16-18 éveseknek  (1 óra vetítés, 45 perc beszélgetés, BABtér nagyterem)

 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Schein Gábor Apa átváltozott című könyvéről (Pagony, 2024, Budapest)
gyerek

Marék Veronika kapta a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat
Révész Emese és Sipos Fanni Amíg én oviban vagyok című könyvéről

Más művészeti ágakról

Parasztopera az SZFE-n
Fekete István Lutrájáról
Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban
Kurátori bevezető


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés