Az eseményt egy regényrészlet felolvasásával indította Böszörményi Márton. Infected Monstrum című regénye, második megjelent könyve, a Napkút kiadó gondozásában láthatott napvilágot idén.

Az idézett rész egy közösségi csoport gyűléséből kivett részlet, ahol a szereplők beszámolnak arról, hogyan élték meg az Infected Monstrum eseményeit, hogyan változtatta meg életüket a virtuális játék, ami a könyv világának szerves alakítótényezője. A felolvasott részletben egy Évi nevű lány, aki prostituáltként dolgozik, beszámol vendégeiről, akik szintén játékosok voltak egykor, arról beszél milyen “exjátékosokkal” találkozik a mindennapokban. A könyv azzal szembesíti az olvasót, mi történik akkor, mikor az apokaliptikus történések véget érnek, és nem marad más az embernek, csak sebek és feldolgozandó traumák.

Nagy Gerzson háromszor is a nyugtalanító jelzővel illeti regényt (természetesen pozitív értelemben), amikor igyekszik megfogalmazni milyen érzései és gondolatai támadtak a könyv olvasása közben. Böszörményi elismeri, hogy valóban az volt a szándéka, hogy nyugtalanító hatást keltsen szövegével, így szeret írni és olvasni is. Véleménye szerint korai olvasmányélményei is hozzájárultak ehhez, az első könyv, amit olvasott ugyanis a Drakula volt, azonban úgy véli, hogy egyébként is ehhez az írásmódhoz kanyarodott volna.

Azt a célt tűzte maga elé, hogy műveiben lebontsa a műfajok közti határokat, mindig arra törekszik, hogy valami újat mutasson magának és az olvasóknak egyaránt, miközben a regény fogalmát újra és újra átértelmezi.

Nem szereti a határokat és a szabályokat, nem szeret határokat szabni magának sem, a regényhez írt vázlatai sem részletesek soha, sokszor hagyja a történetet magától alakulni és olykor még önmagát is meglepi csavarjaival. Nincs pontos forgatókönyve, néha nem is tudja, hogyan fog végződni egy regény, amit elkezdett.

A beszélgetők azzal viccelődnek a színpadon, hogy mikor önmagát is meglepi csavarokkal, az még Böszörményire magára is nyugtalanító hatással van. Beszélnek arról, a könyv egy teljesen más nézőpontból tekint a disztópiák világára, hiszen nem a tragédiasorozat alatt, hanem évekkel utána játszódik, bemutatja a “disztópiák utóéletét”.

Böszörményi Márton elmeséli, először csak az első részt (a regény több részre van bontva) tervezte megírni, később bontakozott ki a történet folytatása, vagyis a többi rész, és dagadt végleges formájára.

Hegyi Ede a folyamatos megoldatlanság és az idő nélküliség jelzőket találja nagyon fontosnak megemlíteni az est folyamán a könyvel kapcsolatban, azt mondja, számára olyan, mintha a regény egyetlen pillanatban játszódna. Maga az író is úgy gondolja, ez fontos aspektusa a könyvnek, a történetben szereplő város maga irányítja a lakók életét és dönt arról, hogyan alakuljon az ott élők sorsa. Vannak, akik öregednek, vannak, akik megtartják életkorukat. Megteremt egy zárt és idő nélküli világot. A város a főszereplő, és a városnak – a személyekkel ellentétben – nincs szüksége megoldásokra, így Hegyi Ede szavaival élve, a regényt folyamatos megoldatlanság jellemzi.

Böszörményi azzal indokolja ezt a konstans állapotot a könyvben, hogy bár sok tekintetben fikcionális műről beszélünk, itt a valósághoz való alkalmazkodás volt a cél, hiszen az életben is sokszor  előfordul, hogy a legbanálisabb helyzetre sincs megoldás:

“(…) itt akartam elhagyni a fikciót, hogy ez legyen az a fajta valóság, ami tényleg az életünkben is így történik. Mosás közben elveszítünk egy zoknit és nem tudjuk soha meg, hogy hova került.”

Az utolsó pár percben Böszörményi beszélt arról is, hogyan képzeli el következő, már készülő kötetét, aminek alapötletét Hamvas Béla Karnevál című műve adta. Az új regényben ismét át akarja alakítani saját szabályait, például kíváncsi arra, hogyan tudja karaktereit kiszabadítani a regény világából.

Fotó: Mariia Kashtanova