Az amerikai rendező pályafutását főként azok a darabok határozzák meg, amelyekben valamiféle megváltást és önfeláldozást kínál a szereplőinek (Fekete hattyú, A pankrátor), illetve amelyekbe bibliai szimbólumokat sző, hogy ezeken keresztül meséljen az alapvető emberi gyarlóságokról (Noé, Anyám!), Mindemellett Aronofsky attól sem riad vissza, hogy eltúlzott eszközökkel, túlfűtött vizualitással fokozza a nézőre gyakorolt érzelmi hatást (Rekviem egy álomért). 

Legújabb rendezése, A bálna Samuel D. Hunter részben önéletrajzi ihletésű Broadway-darabjának az adaptációja, amely a középkorú és túlsúlyos (közel 300 kilós) irodalmár, Charlie 5 napját dolgozza fel.

A súlyos egészségügyi problémákkal küzdő férfi nemcsak testének a rabja, hanem lakásának is, melybe alig szűrődik be némi napfény, a konyhában halomban állnak a mosatlan edények, és a fiókban gyűlnek a tartalék édességek. Ez a nyomasztó környezet tükrözi Charlie mély depresszióját, melyben szerelme öngyilkossága óta szenved.

Az online esszéíró órákat tartó egykori egyetemi tanár számára az irodalom jelenti azon kevés boldogságforrások egyikét, mely kiutat mutat reménytelen állapotából – egy Moby Dickről (innen a címbéli bálna) szóló esszé különösen fontos számára, amelynek szavait vallásosan mormolja, valahányszor úgy érzi, hogy feladja a küzdelmet. Charlie másik boldogságforrása és egyben függősége a mérték nélküli evés, amivel egyértelműen a halál felé taszítja magát. 

A bálna megtartja az eredeti kamaradráma színpadi szerkezetét, így a négy fal közé zárja a darabban felvonuló karaktereket: az öt napban végig a lakásban, főleg a nappaliban maradunk, az állandó pont a legtöbbször a kanapéjához szögezett Charlie, akit eltérő okokból négyen (a pizzafutárral együtt öten) keresnek fel. Naponta meglátogatja őt a volt kedvesének a testvére, az ápoló Liz (a nagyszerű Hong Chau), aki nemcsak a bevásárlást intézi neki, hanem próbálja őt arra ösztönözni, hogy menjen kórházba és kezeltesse szívproblémáit. A nő aggódik érte és figyelmezteti Charlie-t, hogy ha továbbra sem foglalkozik az egészségével, akkor nem sok ideje marad hátra.

A férfi azonban már rég lemondott az életről, és csupán azt szeretné, hogy mielőtt végleg búcsút int a földi létnek, rendezze kapcsolatát lányával, akit gyerekkorában elhagyott. 

© Niko Tavernise

Charlie családos emberként választotta az egyetemen megismert férfi diákját, akivel összeköltözött, felvállalta homoszexualitását és boldogok voltak. A válás során felesége teljes felügyeletet kapott, és eltiltotta Charlie-t közös gyereküktől. Az apa annak ellenére, hogy végig ugyanabban a városban laktak, egyszer sem kereste fel lányát, Ellie-t. A kamasszá cseperedett Ellie dühösen és számon kérőn jelenik meg Charlie lakásán, és szörnyülködve nézi, hogy mi lett az apjából, ami még inkább felerősíti az ellene táplált haragját.

Aronofsky állandó operatőrével, Matthew Libatique-kel szándékoltan úgy mutatja be Charlie-t, hogy szánalmat érezzünk iránta.

Ahogy Brendan Fraser az első képkockákon megjelenik a CGI és maszkmesterek által kreált Charlie-testben, az „kafkaian” groteszk és torz: melegpornót nézve maszturbál, teste szinte eggyé válik a zsíros kanapéval, izzadt pólót visel és a vastag hájréteg alatt alig vehetők észre a színész szelíd, kék szemei.

Ez a fajta kendőzetlenül realista ábrázolás egyrészt undort válthat ki (határozottan ez a cél), másrészt a múltban elszenvedett traumákkal (a szeretett ember halála és az azt követő gyász) magyarázza meg az elhízás okát, továbbá Charlie-t krisztusi szerepben tünteti fel, aki mindenkiben a jót látja meg, még azokban is, akik csak kihasználják. A vallásos kontextus a misszionárius Thomas (Ty Simpkins) jelenlétével bontakozik ki; az otthonról elszökött hittérítő fiú isteni jelnek veszi a Charlie-val való találkozást, és elhatározza, hogy segít rajta. A férfi ebből, köszöni szépen, de nem kér, ugyanis szerelmét éppen az egyház miatt vesztette el. Ráadásul később kiderül, hogy Thomas szándékai sem teljesen őszinték.

© Niko Tavernise

A bálna az ismétlődésekre épülő történetmeséléssel (szereplők jönnek-mennek) fejti fel Charlie és a lánya, Ellie lassú egymásra találását és tárja fel az évek alatt felgyülemlett sérelmeket. Az apa bocsánatért esedezik, és bármit megtenne azért, hogy az elkövetett hibákat helyrehozza lázadó kamasz lánya életében. A melodramatikus és érzelmektől túlcsorduló zárlat Brendan Fraser és az Ellie-t alakító Sadie Sink munkájának köszönhetően könnyeket csal majd az arra fogékony néző arcára. Olyan mértékben zaklat fel Charlie fájdalma és kínkeserves kálváriája, hogy a végső feloldozás mindenki számára kiérdemelt. Aronofsky filmjét többen a manipulatív jelzővel fogják bírálni, és manipulatív is. Viszont ennek köszönhetően az egykori szívtipró, Brendan Fraser komoly drámai szerepben térhetett vissza a filmes világba.

© La Biennale di Venezia / Foto ASAC / Zucchiatti

A ‘90-es évek szépfiúja megjárta a hollywoodi poklok poklát (elvált, kihasználták, visszaéltek jóhiszeműségével), emiatt elfordult a színészettől, depressziós lett és felszedett pár plusz kilót. Az utóbbi években kisebb mellékszerepekben (A viszony, Semmi hirtelen mozdulat) és a Doom Patrol sorozatban kezdődött el karrierjének rehabilitációja, egyre több felkérést kapott, Aronofsky mellett például Martin Scorsese is vele dolgozott a Killers of the Flower Moon című filmjében. A bálna főszerepével Velencében és Torontóban azonnal elnyerte a közönség szeretetét, és már most az Oscar-esélyt latolgatják a neve kapcsán. Brendan Fraser Charlie bőrébe bújva több száz kilósan, elmaszkírozva fedi fel azt az énjét, amilyen a való életben: kedves, mindenkiben a jót keresi és sosem adja fel a másokba vetett hitét. Ilyen egy hétköznapi hős, ahogy Brendan Fraser jellemezte.

Jelenetképek: 79. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál / A24