PRAE.HU: Hogyan alakult ki nálad a színházi nevelési szakember és az ifjúsági regényíró fúziója?

Azon kevesek közé tartozom, akik úgy kezdtek el ezen a területen dolgozni, hogy nem voltam róla meggyőződve, hogy színész szeretnék lenni. Abban biztos voltam, hogy a színház érdekel, de gyerekekkel is szeretnék foglalkozni, s mivel utóbbi sokkal kockázatosabb úgy, ha nem vagy szakmailag felkészült, hát a pedagógia irányába indultam el. Éppen akkoriban alakult Gödöllőn a középiskolai és egyetemi színpadból kikerülő színjátszók köréből egy színházi nevelési társulat, amikor én befejeztem a középiskolát. A rendszerváltás nagy kísérletező mámorában ez is unikumnak számított. Kaposi László volt ezeknek a színpadoknak a vezetője, az ő irányításával jött létre a Kerekasztal is. Valahogy jókor voltam jó helyen: nagyon örülök, hogy a Kerekasztalban dolgozhatok. Annak, aki drámával, illetve drámapedagógiával foglalkozik, állandóan történeteket kell improvizálnia, tehát az írás vagy a történetalkotás a kezdetektől benne volt az életemben. Nem csupán színházi nevelési előadásokat készítettünk, hanem rendszeres foglalkozásokat is meghirdettünk gyerekeknek. A játszószínház elnevezésű programokra szintén újabb és újabb történeteket kellett kitalálni. Ezzel egyidőben szakmai publikációkat is írtam, hátha a mi tapasztalatainkat mások is fel tudják használni a munkájukban. Egy idő után úgy alakult, hogy más műfajban, prózában is kipróbáltam magam, de akkor még úgy éreztem, inkább a színházi nevelés közelében kellene maradnom. Ez nagyjából húsz éve lehetett.

PRAE.HU: Íróként az Év Gyerekkönyve Díjas Csak neked akartunk jót című ifjúsági regényed sikere jelentette az áttörést?

Körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdtem novellákat publikálni, később pedig gyerekeknek is írtam novellameséket. Már az első könyvem, a Nyári nyomozás sikere is meglepett. Egyáltalán nem láttam bele, hogyan működik a gyerekkönyves világ. 2017-ben aztán lett egy összehasonlítási alapom, mennyivel nagyobb érdeklődés övez egy új gyerekkönyvet, mint egy új színházi nevelési előadást. Ezt egy picit igazságtalannak éreztem, bár nekem nagyon jó volt megélni, hogy mindkét szegmensbe belekóstolhattam. A színházi nevelés hosszú éveken keresztül nem volt egy elfogadott formája a színházművészetnek. Azok, akik nem láttak ilyen típusú előadásokat, a nevelés szó miatt valami didaktikus butaságot feltételeztek. Pedig egy jó színházi nevelési előadás egyáltalán nem didaktikus, míg egy kevésbé jó gyerekszínházi előadás nagyon is lehet az. A Nyári nyomozás számos sikerlistára felkerült, ott volt többek között a Magyar Narancs és a Bookline sikerlistáján. Én azt gondoltam, hogy majd csöndben megjelenik és csöndben is marad, de nem így lett. Akkor volt áttörésélményem. Aztán amikor a karantén kellős közepén megjelent a Csak neked akartunk jót, egyáltalán nem éltem át hasonlót. Nem érintett jól, hogy nem tudtam gyerekekkel találkozni és látni rajtuk, hogyan rezonálnak ezzel a szöveggel. Nyilván mindenki ugyanezt élte meg minden területen. Az Év Gyerekkönyve Díjat 2021 májusában hirdették ki. Akkor nagyon el voltam foglalva, mert épp elkezdtük bepótolni a kimaradt másfél évet. Csak később realizáltam, hogy a kiugró szakmai siker ellenére ezt talán kisebb érdeklődés övezte, mint az első könyvemet. Azóta viszont már nagyon sok iskolában volt lehetőségem bemutatni a diákoknak, és örömmel teszem is, ha csak ráérek.

PRAE.HU: A könyveid és a Kerekasztal előadásai nagyjából ugyanazt a korcsoportot célozzák meg, most mégis felnőtteknek fogsz irodalomterápiás foglalkozásokat tartani.

A színházi nevelésben azért jóval szélesebb a spektrum. A Kerekasztallal óvodásoktól egészen a felnőttekig kínálunk előadásokat, de az tény, hogy a legnagyobb színházi tapasztalatom az ifjúsági regények célcsoportjával van. Borzasztóan sokat merítettem és tanultam ezektől a gyerekektől és a színházi nevelési történetekből. Nagyon sok benyomást szereztem arról, mi lehet az a téma, ami ezt a korosztályt igazán érdekli, vagy mi az, amivel igazán jól be lehet őket húzni egy sztoriba. Bár most kifejezetten felnőtteknek fogok foglalkozásokat tartani, ami nem újdonság a számomra, mert több évtizede tartok foglalkozásokat felnőtteknek is. Később szívesen fordulok majd a fiatalabbak felé is. Abban azonban nem vagyok biztos, hogy számukra is megfelelő hívószó lenne az irodalomterápia kifejezés.

PRAE.HU: Mi motivált abban, hogy még tovább merészkedj az irodalmi mezsgyén?

Amikor úgy döntöttem, hogy irodalomterápiát fogok tanulni, nagyon erősen befolyásolt a színházi nevelési előadásokra érkező gyakori visszajelzés, miszerint ezeknek az alkalmaknak nem ritkán terápiás hatása van azokra a gyerekekre, akik részt vesznek rajta. Színházi nevelési szakemberként és drámatanárként tudtam, hogy ez inkább egy járulékos haszon. De azt gondoltam, fontos lenne nagyon tudatosnak lenni ezen a téren és feltérképezni, hol a határ a két terület között, hogy még csak véletlenül se csináljunk olyasmit, amire nincsen képesítésünk, amire szakmailag és emberileg nem vagyunk felvértezve. Amikor elkezdtem irodalomterápiát tanulni, meggyőződtem arról, hogy valóban nem lépjük át ezeket a határokat. Ennek ellenére irodalomterapeutaként sem szeretném háttérbe szorítani a harminc éves drámatanári tudásomat és tapasztalatomat, mert nagyon gazdag módszertani repertoár. Hiszem, hogy ez egy rendkívül szerencsés találkozás lehet a két terület tekintetében. Az Aporon (Apor Vilmos Katolikus Főiskola - a szerk.) tanultam a fejlesztő irodalomterápiát, ami tulajdonképpen az egészséges emberek terápiája, tehát nem a klinikumban való részvételre készít fel. Béres Judit volt a mesterünk, aki az egyik legnagyobb név a szakmában. Már korábban is tartottam egy-egy foglalkozást, de arra, hogy egy teljes csomagot, vagyis egy nyolc alkalmas sorozatot vezessek, legelőször most ősszel, a veresegyházi Városi Múzeumban fog sor kerülni.

PRAE.HU: Miért pont nyolc alkalom?

A „kóstoló” első alkalmon túl ez valójában hét találkozóból álló sorozat, ami egy nagyon jó mesei szám. Úgy találtam ki a menetrendet, hogy akkor kezdünk, amikor már viszonylag korán kezd sötétedni, de karácsony előtt kényelmesen be tudjuk fejezni, és ez pont elég lehet ahhoz, hogy elég sok témát körüljárjunk. Az nagyon fontos, hogy minden egyes irodalomterápiás eljárásban az önismeret áll a középpontban. Nekem harminc éve az a munkám, hogy különböző történeteken keresztül naponta reflektálhatok önmagamra, fiktív helyzetekben is, de ezekben a terápiás csoporthelyzetekben én is meg tudom lepni magam. Mostanában annyira sokat változik körülöttünk a világ, hogy ezekben a szituációkban még tényleg nem ismerjük eléggé magunkat. Ha erre nem csupán reflektálunk, hanem átgondolt keretrendszerben foglalkozunk is vele, fel lehet készülni arra, hogy az újabb és újabb váratlan körülményekre jobban tudjunk reagálni, és egy kicsit bátrabban várjuk az új kihívásokat. Ilyen szempontból ez nagyon jó pillanat. Kíváncsi vagyok, kik fognak jelentkezni, mert az majd a tematikát is nagyban befolyásolja. A foglalkozások előtt nagy vonalakban meg kell ismernem a jelentkezőket, mert személyre szabottan rájuk szeretném majd kidolgozni az alkalmakat. Fogalmam sincs, milyen nyitottság és fogadókészség van erre, de hamarosan kiderül. Amikor eldöntöttem, hogy irodalomterápiát fogok tanulni, bennem is volt egy pici ellenállás azzal kapcsolatban, hogy hasonló csoportokba járjak. De hallatlanul jót tett nekem is.

PRAE.HU: Milyen szempontok alapján fogod kiválasztani a műveket?

Általános emberi tartalmak, témák és aktuális kérdések is a részét képezik a foglalkozásoknak. Lesz egy koncepcióm, amitől el lehet, sőt el is kell majd térni aszerint, mi történik egy adott ülésen, vagy hogyan alakulnak a témák, beszélgetések. Elsősorban a líra és a rövid epika, vagyis a versirodalom és a novella az, ami erre a célra alkalmas, azon belül is a kortárs irodalomból merítenék. Szerintem jellemző, hogy akinek a munkája vagy az életmódja miatt nem kell mondjuk kortárs lírát olvasnia, az általában nem is nagyon olvas ilyesmit. Aztán ha mégis találkoznak vele, óriási rácsodálkozás van emberekben, mennyire rólunk szól egy-egy kortárs vers, milyen jól betalál, és annak ugyancsak szoktak örülni a résztvevők, hogy a műveltségük is árnyaltabb lesz ezáltal. Ha nem foglalkoznék irodalomterápiával, én sem feltétlenül a kortárs versek között keresném a mindennapi betevőt. Pedig csodálatos felfedező kalandtúra lehet ebbe belekóstolni. Az is gyakori, hogy a legtöbben nem igazán találnak maguknak olyan olvasnivalót, amihez könnyen tudnak kapcsolódni. Ha együtt dolgozunk fel egy-egy olvasmányt, és nem úgy, ahogy azt az irodalomórán tettük, akkor egészen más belépő kódokat kapunk hozzá, és ez meg tudja változtatni az emberek viszonyát az irodalomhoz. Sokat jelenthetnek azok a hatások, amik egy ilyen körben érik őket. Bár ez szokatlan a területen, de mint drámatanár, egy haladó irodalomterápiás csoportban a drámát is abszolút el tudom majd képzelni.

PRAE.HU: Az is meg van határozva, hogy csak tizenkét fő vehet részt a foglalkozásokon?

Ezt én határoztam meg a helyszín és a tervezett másfél órás időtartam függvényében. Talán ez a felső határa annak, hogy mindenki megfelelő mennyiségben és minőségben jusson szóhoz. Természetesen nem kötelező megszólalni, úgy is végig lehet csinálni egy csoportot, ha valaki nem is nagyon beszél magáról. Az is építő tud lenni. De ha az ember menet közben át tudja lépni ezt a határt, az a részvételének a minőségét emeli. Mindenki annyit tud kivenni belőle, amennyit beletesz. Ha valaki értő figyelemmel és nyitottsággal van mások iránt, az is nagyon hasznos.

PRAE.HU: Jelenleg min dolgozol?

Jelenleg egy drámán dolgozom a Kerekasztal számára, ami egy színházi nevelési előadásnak lesz az alapja. Ez egy posztapokaliptikus világban játszódó történet. Olyan kontextusban játszódik, ahol már minden rossz megtörtént, ami megtörténhetett. Egy kvázi család életébe látunk majd bele, egy afféle „vissza a startmezőre” szituációban. A központi kérdése, hogy mi az, ami fontos a kultúrában, ami nem kophat ki, amit meg kell tartanunk. Hasonló korosztálynak szól, mint a Csak neked akartunk jót, tehát 5-7. osztályosoknak, és Horváth János Antal fogja rendezni. Most nem tudok haladni, mert még a jövő heti premierre próbálunk, és arra nagyon sok energia megy el. A bemutató után rá kell majd kapcsolnom az írásra, mert november második felében kezdenénk is próbálni.

PRAE.HU: Mit próbáltok a Kerekasztallal?

Egy különleges darabot, egy középiskolásoknak szóló koprodukción dolgozunk. Idén vagyunk harminc évesek a Kerekasztal Színházzal, a Káva Kulturális Műhely – ami szintén színházi neveléssel foglalkozó társulat – pedig huszonöt. Egy adaptációt készítünk Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című drámájából, ami azért is érdekes, mert ez már önmagában is egy Hamlet feldolgozás. Mi inkább kiindulópontként használtuk a darabot, de annyi mindenképpen megmaradt, hogy egy királyságban vagyunk, és egy színtársulat szemszögéből követjük az eseményeket. Sokat improvizáltunk olyan szituációkra, amik az ő életükben megtörténhetnek. Ezekből írt darabot a rendező, Vilmos Noémi. Nagyon izgalmas munka.

Képek: Kaposi Márton, Kaposi Mátyás, Kaposi László, Rácmolnár Milán