A szicíliai születésű filmrendező szeret az érzékeinkre hatni. Legyen szó az olaszországi napsütés simogatásáról, a hűsítő tenger hullámzásáról, a természet lágy hangjairól, a belső terek zörejeiről, a zamatos gyümölcsök látványáról – a zsigerekig ható élmény hatása alatt úgy érezzük, mintha a film világának szerves részeivé válnánk.

Luca Guadagninót egyaránt érdekli a gyönyör és a fájdalom, a szép és a csúnya.

Míg a 2009-es Szerelmes lettem és a 2017-es Szólíts a neveden azzal a szándékkal ringat el bennünket a varázslatos olasz tájakon, hogy elmerülhessünk a karakterek által megélt, mindent elsöprő szerelemben és szexuális kiteljesedésben, addig a 2015-ös Vakító napfényben ugyan megmarad a forró mediterrán környezetben, de a pszichológiai dráma és a thriller jegyeivel homályosítja el a tökéletesnek tűnő vakáció illúzióját. A 2018-as Suspira című horrorban a rendező műfajspecifikusan, a giallo zsánerét (olasz horror és thriller egyvelege) formálja saját képére: csontok ropognak, vér folyik, sikítások törnek fel nemcsak a balettintézet növendékeiből, hanem a nézőkből is. (A szintén Velencében bemutatott Argento-remake-ről itt írtunk korábban.)

A Szólíts a neveden felnövéstörténet, amely egyúttal Guadagnino és a főszereplő, Timothée Chalamet karrierjében és életében egyaránt mérföldkőnek nevezhető. A rendező hosszan kitartott beállításaival teret enged a színészeinek, különösen az Eliót alakító Chalamet-nek, aki érzékeny és őszinte játékával eleveníti meg azt a folyamatot, amely a 17 éves kamasz lelki világában végbemegy, ahogy felfedezi a testét és a szexuális örömöket, valamint megtapasztalja az első szerelmet és azzal járó szívfájdalmat. Guadagnino pár évvel később a We Are Who We Are című HBO minisorozatban szintén eltörli a nemi identitást és szexuális orientációt jelölő címkéket, hogy az alapvető emberi kapcsolatokra koncentrálhasson.

Az idei velencei filmfesztivál versenyprogramjában debütáló Bones and All című kannibál tinédzserrománccal a rendező emeli a tétet, miközben a korábban körbejárt témákat is elmélyíti sajátos felnövéstörténetében, amelyben az emberevés nem élvezeti aberrációként jelenik meg, hanem egyfajta születési rendellenességként: az örökös éhségben szenvedő szereplők számára az emberhús olyan, mint a vámpírok számára a vér, csak az csillapíthatja korgó gyomrukat. 

A Bones and All főszereplője a 18 éves Maren. Anyja kiléte ismeretlen, apja pedig igyekszik lányát olyannak elfogadni és szeretni, amilyen. Ám a számos baleset után – amikor Maren újabb és újabb véletlenek következtében nem képes parancsolni az ösztöneinek – az apánál betelik a pohár, és képtelen tovább játszani a szerető szülő szerepét. Hősnőnk magára marad, rokonok és barátok nélkül kell kitalálnia, hogy mihez kezdjen, végül anyja felkutatása mellett dönt: kevés pénzzel a zsebében buszra száll, és elindul Amerika kevésbé ismert és fényképezett államainak irányába (Kentucky, Virginia), hogy választ kapjon arra, honnan ered bizarr étvágya. 

A film ettől fogva a road movie műfajával szemlélteti a karakterek belső utazását. Állomásról állomásra haladva egyre több titokra derül fény, és Maren, azon túl, hogy egyre inkább megtanulja kontrollálni önmagát, hozzá hasonló kannibálokkal is találkozik. Először a furcsa külsejű, hosszú hajú, madártollal díszített kalapos, középkorú férfival, Sallyvel kereszteződnek útjaik: a férfi messziről kiszagolja a lányt, majd a rövid bemutatkozás után rögtön megmutatja neki, hogy ő milyen módon táplálkozik. Marent egyszerre taszítja és érdekli a semmiből felbukkant ismeretlen – örül, hogy nem ő az egyedüli emberevő, viszont Sally groteszk szokásai megrémisztik, és inkább továbbáll. 

A következő helyszínen lép a képbe a vadóc külsejű Lee, aki a saját etikai kódexe szerint választja ki soron következő áldozatát. A fiatal srác rögtön szimpatikus lesz Marennek, és a film hátralévő részében kettejük lassú közeledését kísérjük figyelemmel. A road movie, a tinifilm és a felnövéstörténet klasszikus sémái követik egymást: a sivár vidéket pásztázó felvételek, az utazás nyújtotta szabadság, Maren és Lee első csókja, valamint lelki társakká kovácsolódásuk megható képei. Ezek a jól bejáratott sablonok, az esendő karakterek és a fiatal szerelem teszik Camille DeAngelis bestsellerét — amely a film alapját adja — mindenki számára elérhetővé és átérezhetővé, miközben a kannibalizmus naturalista ábrázolása próbára teszi a gyenge idegzetű nézőket, és akár elidegenedést, undort is kiválthat.

Állatias ösztönök szabadulnak el, amikor a fiatal és a tapasztalt kannibálok a haldokló vagy már halott emberi testbe harapnak, és mindent elborít a vér. A horror keveredik a romantikával, a hatást felerősítik az operatőr, Arseni Khachaturan pasztellszínű képei, valamint Trent Reznor és Atticus Ross lírai, lágy dallamai. 

Luca Guadagnino ezúttal is biztos rendezői hozzáértéssel választotta ki filmje társulatát. Marent a kanadai Taylor Russell formálja meg; a fiatal színésznő manírmentesen játssza el a kallódó főhős útkeresését és felnőtté válását, azt, ahogy tapasztalatlan lányból felnőtt nővé érik. Mellette a Szólíts a neveden után a rendező ismét a francia-amerikai Timothée Chalamet-re bízta a férfi főszerepet, aki a szakadt, punk külső mögé bújva apránként fedi fel a lány előtt a lelkét mardosó bűntudatot és régi traumáit. A mellékszerepekben olyan kiváló színészek tűnnek fel, mint Mark Rylance, Michael Stuhlbarg és Chloé Sevigny. 

A gyomorforgató jelenetek miatt a Bones and All sokakat el fog riasztani. De ha sikerül eltekinteni attól, hogy aminek szemtanúi vagyunk, az ellentmond minden racionális magyarázatnak, akkor megláthatjuk a film lényegét.

A Bones and All szívszorító történet két elveszett lélek reményvesztett sodródásáról és tragikus szerelméről.

A másikkal való egybeolvadás és önfeláldozás érzékeny drámája, melynek tragikus végkifejlete Maren és Lee párosát shakespeare-i magaslatokra, a kannibál Rómeó és Júlia szerepébe emeli. 

Jelenetképek: 79. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál / ©Yannis Drakoulidis / Metro Goldwyn Mayer Pictures