PRAE.HU: Arra gondoltam, beszélgessünk szakmai kérdésekről.

Remek, akkor mesélek a nyaramról! Genf mellett van egy alapítvány, a Fondation Hardt, amit a háború elől Svájcba menekült gazdag német gyáros, von Hardt báró hozott létre klasszika-filológusok számára. Sokan ezt a helyet egyenesen a szakma Mekkájának nevezik: egy kastély a Genfi-tó felett, kilátással a Mont Blanc-ra, ahol napi 24 órában lehet kutatni egy 80.000 kötetes könyvtárban. Itt dolgoztam a nyáron három hétig, és sikerült befejeznem Euripidész Helenéjéről szóló tanulmányomat. Valamint egy Plautus-kötethez készítettem bevezetőt. Nagyon élveztem azt a napi 14-16 órát, amikor ezekkel a művekkel foglalkoztam. Ezenkívül persze készültem – mint eddig minden nyáron – a következő félévi óráimra.

PRAE.HU: Miben áll a Helené-kutatásod?

Helené a hagyomány szerint a trójai háború okozója volt. Euripidész viszont egy olyan provokatív drámát ír, melyből kiderül, hogy a szép Helené soha nem is járt Trójában. Egyiptomban várta hűségesen a háború alatt férjét, Menelaoszt, aki 17 év után megérkezett. Ebből indul ki a darab, ami önmagában is elég meghökkentő és provokatív. Euripidész kiindulópontjából ha más nem is, az mindenképpen logikusan következik, hogy ha Helené nem volt Trójában, akkor az egész háborúnak nem volt semmi értelme.

PRAE.HU: Ez a felvetés Euripidész korában is provokatívnak számított?

Persze. Időszámításunk előtti 412-ben játszották, nyilván már akkor is meglepte a közönséget. (Nem mellesleg egy szicíliai kardalköltő, Sztészikhorosz már Euripidész előtt vagy száz évvel írt ezzel az alapötlettel egy Helené ártatlanságát bizonyító, hosszú költeményt.) Euripidész itt azt veti fel, hogy mi van, ha az, hogy Helené robbantotta ki a háborút, hazugság – vagy megengedően fogalmazva legalábbis tévedés. Innentől a kérdés filozofikussá válik: lehet-e hazugságra valóságot építeni. De ami most az én szempontomból fontos volt, hogy a darab második kardala, görögül sztaszimonja, ami egy nagyon furcsa szöveg, sehogyan sem illik a dráma egészébe. Nem csoda, hogy évszázadok óta vitatkoznak rajta a filológusok. A kardalban Démétér szerepel, akinek lányát, Perszephonét elrabolja Hádész, ezért az anya megfosztja a világot a búzától. Így az emberek nyilvánvalóan éhen fognak halni, az istenek meg aggódnak, hogy így nem lesz, aki áldozzon nekik. Sokan azt feltételezik, hogy ez egy utólagos betoldás. Számomra azonban most vált világossá, hogy felfedezhető az egyiptomi Helené története és a görög rabnőkből álló kar dala között a kapcsolódási pont. A kar sorsa ugyanis párhuzamba állítható Helenéével. A szöveg egyszerre győzedelmes és tragikus hangvételű, mert Helené helyzete megoldódik, hazajut Spártába Menelaosz oldalán, a kar azonban ott marad Egyiptomban, rájuk nem vár megszabadulás.

PRAE.HU: Magyar nyelvű a tanulmány?

Igen. Kárpáti András kollégám és barátom tanulmánykötetet állít össze, ami idén meg is fog jelenni. Amikor felkért, hogy írjak bele, tulajdonképpen a téma is az ő ötlete volt. Ő biztatott, hogy járjak a végére ennek a több évszázada elkezdett kutatásnak.

PRAE.HU: A Plautus-kutatás is ilyen inspiráló volt?

Abszolút! Annak idején Térey Jánossal több görög tragédiát fordítottunk együtt, s köztük mintegy kakukktojásként – a Vígszínház felkérésére – ott volt egy római komédia, Plautus A hőzöngő katonája is, ami korábban A hetvenkedő katonaként futott. A Pesti Színházban játszották is a fordításunkban. Ez sokak emlékezetében megmaradt, így Ferenczi Attiláéban is, aki az ELTE latin tanszékének vezetője. Ő kért fel, hogy nézzem át Tordai Éva két új fordítását, és írjak hozzájuk bevezetőt. Devecseri magyar Plautus összeséből ezek a drámák hiányoznak. Tordai Éva kitűnő munkát végzett, öröm volt ezeket a mai nyelven megszólaló Plautus-komédiákat elemezni, bevezetőkkel ellátni. Ez az Ókor című folyóirat mostani számában meg is jelent. Aztán felkértek, hogy A készülő Plautus-kötetben szereplő öt komédiához együtt is írjam meg a bevezetőtanulmányt, ami nagy élmény volt. Foglalkoztam korábban is Plautusszal meg római drámatörténettel, de nem ennyire behatóan, mint most. A Fondation Hardt egyik előnye, hogy persze legalább két folyóméternyi Plautus-szakirodalma is van. Hihetetlen szabadságot ad, hogy a nappal és az éjszaka bármely pillanatában beülhet az ember egy ilyen gazdag könyvtárba, ahol természetesen minden internetes adatbázishoz, folyóirathoz is hozzáférést kap.

PRAE.HU: Ha időben visszaugrunk, hogy jött az életedbe a görög és latin szövegek kutatása vagy nevén nevezve, a klasszika-filológia?

Én ebben nőttem fel. Hárs László író volt a nagyapám, aki négyéves koromtól kezdve görög mítoszokat meg irodalmat mesélt nekem. Részben fejből mesélt, részben Szabó Árpád-szövegeket, részben magát az Iliászt olvasta fel. Mire iskolába mentem, az Iliászból számtalan sor a fejemben volt. Aztán 7-8 éves lehettem, amikor édesapám, aki végzett rabbiként tudott latinul és görögül is, iskola előtt, reggel 6-tól 7-ig, hetente háromszor latint tanított nekem, mert erre kértem. Így mire gimnáziumba kerültem, nemcsak az alapokkal voltam tisztában. Később görögöt is elkezdett nekem tanítani. Innentől természetesen adódott, hogy ezekkel a nyelvekkel és kultúrákkal akarok foglalkozni nemcsak kutatóként, hanem tanárként is. Ez 12-13 éves koromban eldőlt, és ez mostanáig így is volt.

PRAE.HU: Nem untad meg?

Soha nem untam meg, és úgy gondolom, hogy még nagyon sok dolgom van ezzel a területtel. Ezért nagyon köszönöm Rátóti rektor úrnak, hogy kirúgott, mert több időm lesz kutatni. Az, hogy meg lettem fosztva a tanítástól, az nagyon fáj, mert azt bármeddig folytatnám.

PRAE.HU: Mi a terved ebben a helyzetben?

Kutatni, dolgozni fogok, illetve elég sok felkérésem van, hogy tartsak előadást, órát vagy kurzust magyar és külföldi oktatási intézményekben is. Ezeket örömmel elvállaltam. A tavalyi genfi kutatásom alkalmával találkoztam a Hardt Alapítványnál egy francia kollégával. Euripidész Hippolütoszáról beszélgettünk, és kiderült, hogy nagyon sok ponton mást gondolunk. Ő a Sorbonne-on tanít, és most meghívott, hogy tartsunk közös órát, és vesszünk össze a hallgatók előtt.

PRAE.HU: Ez csodálatos! Csak nem igazi szakmai vita lesz?

Dehogynem!

PRAE.HU: Volt egy mondatod körülbelül 2007. szeptember 1-jén, amikor is az első óránk volt Veled, hogy a katarzis szóval kapcsolatban nem lehet érteni, mire gondol Arisztotelész, így, ha lehet, tartózkodjunk a használatától. Eltelt 15 év. Kiderült azóta, mire gondolt Arisztotelész?

Nem. Valami megtisztítást vagy megtisztulást ért rajta, de már az is kényes, hogy aktív vagy passzív jelentésről van-e szó. Én inkább arra hajlok, hogy aktív, és arra utal, hogy a színház feladata a megtisztítás. De az a baj, hogy Arisztotelész hozzáteszi, hogy a félelem és a részvét egyszerre való felébresztését és egyben az ezektől való megszabadulást is jelenti. Ezt azóta se tudta nekem senki elmagyarázni. Hogy egy jelenet vagy jellem félelmet kelt, azt értjük. Az is rendben van, hogy részvétet ébreszt. De hogy a két érzelem hogyan tud időben egyszerre felébredni és feloldódni…? Nem tudom, hogy kell ezt elképzelni. Figyelem magam, hogy megvalósul-e bennem ilyesmi a nézőtéren, de egyelőre nem jött el ez a pillanat.

Szóval bele kell magam ásni Arisztotelészbe, hogy az összefüggéseket átláthassam. Nem véletlenül írta, amit írt. Ő biztos, hogy sokkal több darabot látott és olvasott, mint én vagy bárki közülünk. Mára csupán 39 ókori tragédia és 11 komédia maradt fenn, neki nagyságrendekkel több volt kéznél, és előadásokat is láthatott.

PRAE.HU: A görög-latin kultúrához, nyelvhez való vonzódásodon belül mi vagy ki fordította figyelmedet a színházi műfajok felé?

Megint nagyapámra hivatkozom. Ő gyerekeknek szóló műveket írt, és jó pár darabját játszották a Bábszínházban és a most Pesti Színházként működő akkori gyerekszínházban. Ezeket mindig megnéztem, és volt, amit annyiszor láttam, hogy kívülről tudtam, el tudtam játszani az egészet. Ma már elárulhatom, hogy később szerda délelőttönként egyszerűen kivett az iskolából, és elvitt elsősorban a Madách Színház főpróbáira. Vagyis meglehetősen sokat lógtam az iskolából. Szóval a színház szeretete is teljesen természetesen alakult ki, és azóta is tart.

Fotók: szinhaz.online, archaeology.wiki