Ferenczy a Liszt Ferenc tanítvány Thomán Istvántól tanult zongorázni, majd Dohnányi Ernőnél végezte a mesteriskolát. Zzenei repertoárja elsősorban Liszt, Chopin, Schubert, Schumann műveiből állt, különösen mint kiemelkedő Chopin-interpretátort tartották számon. Húszas életéveiben végigkoncertezte Európát. A második világháború közeledtével azonban a művészek lehetőségei kezdtek beszűkülni. Ekkor kezdett el Ferenczy versenyszerűen bridzsezni, amiben kivételes tehetséget mutatott, és korának legkiválóbb játékosai közé emelkedett, Európa bajnokságot nyert. Róla mintázta Ottlik Géza híres bridzs szakkönyvének hősét, "George"-ot. Ferenczy kiérdemeli a polihisztor jelzőt is.

A háború után a Zeneakadémiára került és ott tanított tanszakvezetőként élete végéig. Ekkor kezdődött tulajdonképpen zenei-közéleti tevékenysége. Nem csak Cziffra György érvényesüléséért harcolt, hanem egy egész zenei korszakért is. Akkoriban ugyanis igyekeztek háttérbe szorítani azt a romantikus, liszti gyökerekkel rendelkező előadóművészi stílust, amit Ferenczy mestereitől is tanult. Élni és élni hagyni, vallotta, és e nézetét számos fórumon és következetesen hangoztatta. Ezért művészileg ellehetetlenítették, pedig ma úgy tartják, hogy talán ő volt az utolsó, aki autentikusan képviselte itthon a romantikus zongorázást. Többet szerepelt külföldön, mint idehaza, ahol ráadásul mesterkurzusokra kérték fel. Persze sokan értékelték nagyra itthon is művészetét. Például Füst Milán írt róla felsőfokon az Emlékezések és tanulmányok című kötetében (Magvető, 1967). Ferenczy 1977-ban aláírta a Charta '77 nyilatkozatot, amelyet a 250 aláíróból csak három előadóművész írt alá. Válaszként eltiltották egy évre a szerepléstől.

Érdemes felidézni Pianoforte című memoárkötetét is. Kocsis Zoltán szerint ez nem csak egy zenei könyv, hanem kultúrtörténeti dokumentum is. Ferenczy kortársként ír a 20. század első feléről, a mecénási világról, a harmincas évek művészvilágáról, a Fészek művész klubról és a művész kávéházakról, ahol ismeretséget kötött például Karinthyval, Radnótival vagy Molnár Ferenccel. Ferenczy maga is népszerű és központi tagja volt különböző művésztársaságoknak. Elmondhatjuk, hogy történelmi korának nagy tanúja. Elhunyta után neve talán feledésbe is merült volna, ha egyik kedves, lengyel származású tanítványa, Darska Izabella nem alapított volna egy Ferenczy György nevét viselő középiskolai zongoraverseny-sorozatot. A verseny már két évtizede folyik nagy sikerrel.

Ferenczy kivételes személyisége a 20. századi magyar művész világnak, művészete különleges. Életében olyan művészegyéniségek voltak meghatározók, mint Thomán István, Weiner Leó, Cziffra György, vagy Kocsis Zoltán. Közéleti szerepvállalásával, bátor szókimondásával ma is példát mutat.