Testvére, Karen ükunokája, Anthony Majanlahti történész írta le, hogy az író miként szőtte bele saját életét meséibe. "Andersen kapcsolata az érzelmekkel és a szexualitással igazán nehéz volt. Csak olyan nőkbe (és időnként férfiakba) szeretett bele, akik másokkal léptek házasságra. Nem volt gyermeke, mert úgy gondolta, hogy a gyerek fékezi a kreativitást. De egyébként kedvelte a kicsiket" - idézett Majanlahti könyvéből a Corriere della Sera című olasz lap.

Andersen A rút kiskacsában önmagát mintázta meg, csúnyának tartotta magát és ezért gátlásos volt. Boldogtalan szerelmeit írta meg A kis hableányban, A rendíthetetlen ólomkatonában. A fülemüle Jenny Lind svéd énekesnőről szól, akinek késve, levélben mert szerelmet vallani, de a nő csak "kedves testvérének" tartotta. Hasonlóképpen járt iskolatársa nővérével is, akit valószínűleg a legmélyebben szeretett, mert amikor meghalt, a nyakában egy bőrzacskóban megtalálták az asszony egyik levelét és azzal is temették el.

Szenvedélyes érzelmekkel közeledett egy testvérpárhoz is. Amikor a lánynál nem talált viszonzásra, a fiú felé fordult, de szerelme ott is kudarcot vallott. Ennek ellenére a fiú sokáig támogatta az írót, jó barátja maradt, annyira, hogy még a sírjába is befogadta felesége mellett harmadiknak. A kis gyufaárus lányban pedig anyjához fűződő boldogtalan kapcsolatát írta ki magából.

Andersen érzelmei végig megmaradtak egy kamasz szintjén - vélekedik a történész. Vágyai ugyan soha nem teljesültek, de a szenvedés, az állandó epekedés jót tett alkotói képességeinek. Meséi szépek, de jobb, ha a gyerekek nem tudják, mi rejtőzik mögöttük - írta az olasz lap.