PRAE.HU: A gyerekkori könyvélményeidből maradtak emlékezetes illusztrációk vagy képi világ?

A legelső könyvélményeim között volt egy orosz mesekönyv, Szutyejevtől a Vidám mesék, ami talán a generációm egyik közös könyvélménye. Fura, hogy a címe ellenére a képek inkább nyomasztó érzést hoztak elő belőlem, erre határozottan emlékszem. Ezen kívül Marék Veronika, Coffi, Pocak, Paprika című könyve vésődött be nagyon, nemcsak a rajzaival, hanem a kép-szöveg egymáshoz való viszonya miatt is. Ahogy együtt mozog a kép és a szöveg, komplex, képregényszerű olvasmánnyá válik az egész. Amikor néhány éve Veronika meséit illusztrálhattam az Alfa bácsi titka című könyvben, ezt a kép-szöveg dinamikát szerettem volna felidézni. A munka során megemlítettem Veronikának ezt az emlékemet, és megajándékozott egy gyűjteményes könyvvel.

PRAE.HU: Az egyik első gyerekkönyv-illusztrációs felkérésed Kiss Ottó: Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután című kötete volt, amivel 2006-ban elnyerted a HUBBY zsűrijétől Az Év Illusztrátora-díját. Mennyire volt ez meghatározó a jövődre nézvést?

Annyiban mindenképp, hogy a díj felhívta a figyelmet a könyvre, azon keresztül rám is. A könyv fogadtatása nagyon megosztó volt, mert nem volt világos, hogy pontosan mi ez, gyerekkönyv, mesekönyv felnőtteknek, családi könyv? De éppen ez tette érdekessé. Szerintem a szakma egy része akkoriban nem tudta hová tenni az egészet, sőt ha jól emlékszem, volt olyan könyvkereskedelmi hálózat, ami visszautasította, hogy betegye a kötetet a kínálatába, mert úgy találta, hogy nehezen sorolható be a mesekönyvek közé. Ez egyébként később megváltozott. Az biztos, hogy a könyv befogadásához nyitottnak kell lenni az abszurd humorra, mind Ottó szövege, mind képek tekintetében. Viszont ma a piac sokszínűbb, a közönség és a szakma nyitottabb, senki nem kérdőjelezi meg egy ilyen könyv létjogosultságát.

A fogadtatás kettőssége miatt hasonló élmény volt 2006-ban a Csimotánál megjelent sorozat, amihez öt illusztrátort kértek föl: Kárpáti Tibit, Rutkai Borit, Balogh Andreát, Takács Marit és engem. A Piroska és a farkas történetét meséltük el szöveg nélkül, csak képekben. Klasszikus mese, modern köntösben, ötféle vizuális nyelven. Ezek a képeskönyvek kissé experimentálisnak hatottak akkoriban, de talán felhívták a figyelmet ránk, ahogy az is, hogy a Csodaceruza magazinban bemutatkozhattak az egyetemről kikerülő illusztrátorok.

A jövőmre nézve szerintem az is fontos volt, hogy nagyjából azokban az időkben jelentek meg olyan új kiadók a piacon, mint például a Pagony és a Csimota, akik keresték a friss hangokat, és ki akarták szélesíteni a gyerekkönyves piac kínálatát.

Ezután jött Kiss Ottó verseskötete, az Emese almája, majd fokozatosan kerültem bele a gyerekkönyv-illusztrálás világába, egyik felkérés követte a másikat.

PRAE.HU: A HUBBY-különdíj laudációjában, az állandó megújulás képességét hangsúlyozták veled kapcsolatban. Ezt te is így érzed? Illetve tudatosan is törekszel rá?

Biztosan meg lehet találni azt a vonalat, vagy azokat a stílusjegyeket, amelyek a régebbi, meg a mostani munkáimban is megvannak. Viszont az kétségtelen, hogy a képalkotásomra nagyon hat a szöveg. Persze fontos az is, hogy éppen milyen technika érdekel az adott időben, de leginkább a szöveg befolyásol. Például annak idején egy statikusabb, vektoros vizuális korszakomat éltem, de a Csoda és Kósza rajzoknál ki kellett ebből lépnem, mert azt éreztem, hogy ahhoz a nagyon friss és spontán szövegvilághoz, ahogy Czigány Zoli írta a történeteket, egy hasonlóan laza és derűs képi világ passzol. Zalán Tibornak A rettentő görög vitéze másfajta hozzáállást hívott elő belőlem. Mivel az a görög mitológiához nyúl, és a görög drámákat idézi fel, evidensnek éreztem, hogy a knósszoszi palota freskóit, a görög vázák kétdimenziós figuráit, illetve a színészek színpadi jelenlétét idézzem meg. Ehhez hasonlóan később Szabó Bori és Varró Dani Líra és Epikájának esetében, ezeket a színpadias beállításokat a korabeli fametszetek világával próbáltam ötvözni. Biztosan az is benne van ebben, hogy az ember nem akarja megunni, amit csinál, ezért egy kicsit magamat is szórakoztatom azzal, hogy hagyom, hadd hassanak rám a dolgok. A legutóbbi munkámnál, Tarr Ferenc Harmónia, a zenék birodalma című könyvében sokkal lazább vonalvezetést használtam, lazább színezéssel, talán a zenei téma miatt.

PRAE.HU: Legelőször a Csimota Könyvkiadó Papa/Apa, keménylapos, legkisebbeknek szánt kiadványában találkoztam az illusztrációiddal. Az is jelenthet könnyebbséget, ha adott esetben csupán egyetlen szót kapsz, és szinte semmilyen formában nem korlátoz a szöveg?

A szöveg mindenképpen hat rám és korlátoz, de annyi szabadságom van, hogy egy adott karaktert vagy szituációt hogyan jelenítek meg. Ennek a kis könyvnek az elkészítése viszont olyan volt nekem, mint egy szabad asszociációs játék: Csányi Dóra, a Csimota főszerkesztője leírt nekem egy csomó szót, és ezekből válogathattam. Az az előnye is megvolt a dolognak, hogy a fiam körülbelül akkor volt annyi idős, mint a képeken látható gyerekek, tehát a vizuális poénokat abszolút a saját hétköznapi élményeimből merítettem. Igen, kell valami, legalább egy szó, amiből kiindulhatok, illetve kell egy határidő. Onnantól kezdve szívesen ötletelek.

PRAE.HU: Nagy kedvencem Cserna-Szabó András Puszibolt című kötete, aminek szintén te tervezted a borítóját. Teljesen természetes számodra, hogy ennyire különböző műfajok és célközönség között lavírozol?

Igen, hiszen az a munkám része, hogy hassanak rám a dolgok, amikkel foglalkozom. Ha valaki érzékeny arra, amit olvas, és bele tud helyezkedni a történetbe vagy témába, akkor ez nem okoz problémát, legyen az gyerekkönyv, vagy bármi más. András karakteres, sajátos világa is annyira magával ragadó, hogy könnyű volt ráhangolódnom.

PRAE.HU: A retró és a futurisztikus kifejezésekkel egyaránt szokták jellemezni az illusztrációidat. Én nagyon erősen érzem a szürreális humort. Te hogyan jellemeznéd a stílusodat?

Ezek szerintem mind érvényes és elfogadható állítások. A retró azért érdekes, mert én azokban az években voltam kisgyerek, ami most retrónak számít (a hetvenes-nyolcvanas évek), és magamra nézve az a megfejtésem, hogy a zsigereimbe annyira beépült a gyerekkori kulisszák formavilága, hogy ezek átszűrődnek a munkáimon. Stílusmeghatározás helyett hatásokról tudnék beszélni. A régi Lemezárugyár fémjátékai ugyanúgy hatással voltak/vannak rám, mint a múlt század eleji izmusok festői, grafikusai, mint például Frans Masereel vagy Bortnyik Sándor.

PRAE.HU: Már az egyetemen is jellemző volt rád az a képi világ, ami a honlapodon látható? Ott általában két színt használsz egy grafikához.

Hú, azt legalább tizenkét éve nem frissítettem, pedig nagyon kéne: az önmarketingben rossz vagyok. A barátaim hosszas rábeszélése után csináltam egy Instagram fiókot, és másfél év alatt talán ötször posztoltam, kéne ezzel valamit kezdeni. A kérdésedre válaszolva, nem igazán. Az egyetem alatt sokat festettem és a tanulmányaim utolsó másfél évében kezdtem a vektorgrafika irányába elmozdulni, ami az említett hatások révén később ehhez a képi világhoz vezetett. Amikor ezeket a képeket csináltam, leginkább Einstürzende Neubautent hallgattam, ami ezt a világot egy nehezebb, fémes-indusztriális irányba tolta. A kevés szín használata egységesebbé teszi a képet. Lehet, hogy hülyén hangzik, de nálam konkrétan a régi piros, kék és fekete vezetékek színeiből jött az egész mánia, aztán kiderült, hogy ezzel a két (egy hideg és egy meleg) alapszínnel és a fekete-fehérrel jól elvagyok, nagyon sokféle dolgot ki lehet fejezni attól függően, melyik kerül jobban túlsúlyba. Ezt a sorozatot már nagyon régen folytattam, úgy érzem, még nincs teljesen lezárva.

PRAE.HU: Vannak olyan műfajok, amik kiváltképp inspirálnak?

Nagyon szeretem a sajátos képi világgal rendelkező figurák képregényeit, tehát nem a Marvel típusúakat, hanem a mélyebb, komolyabb, artisztikusabb vonal képviselőit, mint például Chris Ware, Charles Burns vagy Blexbolex. A huszas-harmincas évek némafilmjeiből is nagyon inspirálnak bizonyos darabok, mint például Dr. Caligari, meg a Nosferatu vagy a Metropolis. Ami nekem ott nagyon izgalmas, és talán a grafikáimban is visszaköszön, hogy nagyon kontrasztosra sminkelték a karaktereket. Hófehér arc, erősen kontúrozott szem és száj, eltúlzott mimikával, iszonyú teátrális jelenetek, hevesen túlhajtott gesztikulálással. Inspirálnak még bizonyos zenei műfajok, amiket nem is tudom, minek nevezzek, mert azzal nem mondok sokat, hogy alternatív, vagy post-punk. De a korábban említett Neubautenen kívül olyasmik, mint a Crime and the City Solution vagy az And Also The Trees.

PRAE.HU: Melyik az az ifjúsági- vagy gyerekkönyv, ami valamiért a szíved csücske?

Kegyetlen kérdés. Nem tudnék egyet kiemelni, mert nagyon élveztem foglalkozni mindegyikkel és mindegyikkel más okból. Például még friss élmény és elég komplex feladat volt Tarr Feri könyve, a Harmónia, amiben több kihívás is volt. Egyrészt létre kellett hozni egy olyan világot, ahol az emberek együtt élnek antropomorf hangszerekkel, megidézve különböző zenei műfajokat. Másrészt a mese mellett zeneelméleti ismereteket is szándékozik átadni a könyv, ezért Feri hathatós segítségére is nagy szükség volt, mivel nem vagyok túl képzett a témában. Így én is tanultam munka közben. Kiemelném még, mint kedves projektet az Európai böngészőt, ami a Pagonynál jelent meg annak idején. Hat európai város jelenik meg benne, különböző keresgélnivalókkal, amelyek kapcsolódnak az adott városhoz vagy országhoz, legyen az mesefigura, zenész, képzőművész, étel vagy futballcsapat. Illetve némi kikacsintás felnőtteknek, filmes és egyéb utalásokkal. De folytathatnám a sort a fikciós és verses könyvekkel, amiken dolgoztam. Szerencsés vagyok, hogy sokféle feladat megtalál.

PRAE.HU: Te milyen jellegű illusztrációkra kapod fel a fejed?

Régebben inkább felkaptam a fejem valami újra, érdekesre talán azért is, mert nem voltunk napi szinten ennyire elárasztva annyi vérprofi, stílusos illusztrációval, mint ami most szembe jön a neten. Meg talán ettől a sokaságtól el is használódnak az erre irányuló szenzoraink. De ilyen jellegű preferenciáim nincsenek, a lényeg, hogy karakteres legyen az illusztráció, nagyon valamilyen. Lehet minimalista, vagy veretes és sűrű, primitív brutalista, a stíluson belül legyen valami, ami érdekessé teszi. Hogy mi ez, meg nem tudnám mondani. Viszont a naiv, béna, esetlenül elrajzolt dolgok is nagyon izgalmasak és inspirálóak tudnak lenni, a gyerekrajzoktól a rendőrségi fantomképeken át Vankóné Dudás Juliig.

PRAE.HU: Rendszeresen kapsz külföldi felkéréseket is. Az itthoni munkákhoz képest nagyon eltérőek az elvárások?

Rendszeresnek nem merném mondani, de néha-néha megtalálnak, szóval túl nagy merítésem nincs, hogy általánosságokat tudjak mondani. Ilyenkor többnyire azt az említett piros-kék, kicsit indusztriális képi világot szokták kérni, amit már korábban említettem. Általában átküldenek a honlapomról néhány lementett referenciát, utalva arra, hogy mechanikus-futurisztikus világot szeretnének látni masinákkal, kütyükkel, persze konkrét utalásokkal a cikkre. Ilyesmik jelentek meg a Globe and Mail-nél vagy a Fortune magazinban. Az látszik, hogy nagyon tudatosan keresnek illusztrátort az elképzeléseikhez, tudják, hogy adott feladatra miért az adott illusztrátort választják. Ez nem feltétlen csak saját tapasztalat, azok a kollégáim is erről számolnak be, akik nálam jóval rendszeresebben jelennek meg külföldi magazinokban. Amennyire látom, itthon is egyre inkább így működnek a kiadók, köszönhetően annak, hogy egyre több jó illusztrátor van nálunk is.

PRAE.HU: Min dolgozol jelenleg?

Éppen most fejezek be egy vizes témájú könyvet Jeney Zolival, illetve a Pagonynak van egy sorozata, a 3-5-8 perces mesék. Itt több szerző rövid meséjét illusztrálom, ami kifejezetten üdítő a hosszabb történetek után. Ilyen feladat ritkábban talál meg, talán az Ezentúl lesz banán! című, rendszerváltásról szóló ifjúsági antológia volt ilyen. És persze folyamatosan jönnek a könyvborítók!

Fotó: Bach Máté