Kulcsár Noémi Ahogy tetszik című produkciójában az eredetihez hű történetmesélés feszes keretet ad a tánccal, mozgással kifejezett emberi kapcsolatoknak, érzelmeknek és ezek alakulásának. Örömteli, ahogy a shakespeare-i komédiában fellelhető kulcsjelenetek és motívumok egytől-egyig átíródtak a zene és tánc formanyelvére. A narráció tekintetében tehát semmilyen hiány nem keletkezhet a befogadóban, aki mégiscsak Shakespeare Ahogy tetszikjének adaptációjára ült be a nézőtérre. A narráció persze nem szolgaian és didaktikusan adja elő az eredeti komédia történetét, hanem azt újragondolva, újraértelmezve. Ennek egyik legplasztikusabb példája Orlandónak az oroszlánnal való küzdelme. Azt várnánk ugyanis, hogy a fiatal szerelmes hőssé válik a harc során, mint ahogy Shakespeare-nél megtörténik, hiszen Orlando a Herkules-mitológiára rájátszva (Nemeai oroszlán legyőzése) hősiesen védi meg – az erre egyébként érdemtelen – testvérét, akinek az életében ez az önfeláldozó hőstett fordulatot hoz. Ám ebben az előadásban Orlando alulmarad, és csak az oroszlán kegye vagy a véletlen műve, hogy élve megússza a találkozást, amire talán magyarázatot az adhat, ha úgy gondolunk a modern Orlandóra, hogy nem is hős, nem különleges képességei miatt, hanem éppen hétköznapiasságában érdekes. Ezt sugallja az öltözéke is, hiszen az ő ruházata a legköznapibb (szakadt farmer és póló), amit talán egy kicsit ellensúlyoz a pólón található Rolling Stones embléma, amiben felsejlik a társadalmi elvárásokra nyelvet öltő lázadás ikonográfiája is.

A táncnarráció feszességét azonban nemcsak Shakespeare szüzséjéhez való hűség biztosítja, hanem a finomra hangolt, különböző típusú ismétlések hálózata is. Az előadásnak keretet biztosít a fénytechnikával megoldott monokróm, a nézőkkel szembeforduló, azokra kinéző és ezáltal őket az előadás világába bevonó élőkép az előadás elején, valamint a végén, amikor Jacques fehérre mázolt arccal, néma memento mori képként ellenpontozza az általános egymásra találás örömét. A kereten belül, összhangban a forrásművel, a szerelem is ismétlődés tárgya, hiszen nem egy, hanem rögtön négy szerelmes pár alakul: Rozalinda (Cvikli Fanni) és Orlando (Horváth Bence), Célia (Forczek Janka) és Olivér (Plita Márk), Csűr (Novák Laura) Csavar (Suba János) (Shakespeare-nél Próbakő), továbbá Phoebe (Csóka Liza e.h.) és Silvius (Szalai-Bordás Ádám). A különböző szerelmespárok, persze különbözőképpen fogják fel a szerelmet, ám a különbözőségben hasonlóságot biztosítanak az ismétlődő elemek, például amikor a lányok a színpadon fekvő fiúkon szörfölnek. Az ismétlés egy másik típusa a szerepkettőzés, Charles és az Oroszlán szerepkettőzése (Gioele Del Santo), hiszen dramaturgiai funkciójuk tekintetében hasonlóak, mindketten Orlando életére törnek a számukra adott keretek között. Hasonlóan briliáns ötletnek tűnik, amikor a férfinek öltözött Rozalinda férfiasságát bizonyítandó flexel, amely vicces mozdulatsorokban visszaköszön Charles, a díjbirkózó reflektálatlan macsózása a darab elején.

Figyelmet érdemel még a jelmezek (Bati Nikolett) és sminkek szerepe is az előadásban. A jelmezek és sminkek meglehetősen jellegzetesek és erősek, aminek révén könnyű beazonosítani a szereplőket. Ebből a szempontból érdekes Rozalinda férfivé, azaz Ganymédésszé válásának színpadi megfogalmazása, ugyanis nemcsak egyszerűn férfiruhát vesz fel, hanem a magányos udvari bolond, Csavar úti ruháját szerzi meg Céliával összefogva, meglehetős erőszakkal fosztva meg a szerencsétlent ruházatától. A zöld öltöny egyszerre jeleníti meg az útra kelést, és utal arra is, hogy a három figura a természetbe indul, hűen Shakespeare „zöld komédiájaként” is emlegetett művéhez. Az úti ruházatért cserébe Csavar megkapja Rozalinda ruháját, és ezzel újabb csavar kerül a nemek alakulásába. További jelentésréteg tárulkozik fel abban a jelenetben, amikor Rozalinda (még nadrágkosztümben) és Orlando felismerik egymást, majd játékos, bájos, erotikus elemekkel tűzdelt kettősre kerül sor. Rozalinda ugyanis megszabadul a zöld zakótól, de a nadrág rajta marad, és mivel nem kapja vissza eredeti női ruháját, úgy tűnik egyfelől, hogy nincs lehetőség a teljes visszafordulásra az eredeti állapotához, másfelől talán Rozalinda mégiscsak a legerősebb személyiség ebben világban, aki képes kibékíteni magában a legnagyobb ellentéteket is.

A zeneválasztás (Montázs) és a koreográfia a fiatalos, ellentétekkel és nehézségekkel terhelt sorsokat mutatja be izgalmas pontossággal. A zenék között a nagyon modern hangzás és sok esetben a latinos ritmus dominál, ami frappánsan utal a szerelemre és az attól elválaszthatatlan erotikára, annak profán értelemben vett megváltó erejére. A koreográfia is ötvöz számtalan elemet a gangnam-style-tól az akrobatikáig, mindezt pedig a táncosok oly könnyedséggel jelenítik meg, mosolyogva és pajkosan, mintha számukra nem léteznének a fizika törvényei. Ugyanez a könnyedség fedezhető fel a jelenetek ritmusában, ahol mértékkel követik egymást az össztáncok, az azokban beépített szólók, párosok, illetve az olyan szólótáncok, amikor csak egyetlen előadó dolgozik a színpadon. Ezt a jól szerkesztett ritmust töri meg hangsúlyosan egy-egy kiabálás vagy éppen a csend. A csendesebb jelenetek közül emelkedik ki Rozalinda zenétlen-fájdalmas-zavart tánca, amikor Orlando véres ruhadarabját (a letépett Rolling Stones emblémát) kapja meg, és önti el a kétségbeesés, hogy milyen állapotban is kapja vissza szerelmét. Ennek a jelenetnek különös erőt kölcsönöz az, hogy ma éppen háború dúl a szomszédban, és számtalan nőnek, anyának a fájdalma és félelme íródik bele ebbe a táncjelenetbe.

A történetmesélés feszességét és ritmusát tölti meg magával ragadó érzelmekkel az emberi kapcsolatok megannyi problémájának mozgással történő kifejezése. Megható Rozalinda jelenete, amikor Orlando a birkózómeccse után elhagyja a színpadot, és a lány le sem tudja venni a szemét az Orlando hagyta űrről, amelyben benne van a szerelem mindent átható, drogszerű kémiája. De benne van az is, hogy Célia hiába próbálja maga felé fordítani barátnője, rokona figyelmét, és majd csak a kedves, barátságos ölelésben tud Rozalinda feloldódni. Mint ahogy az is felfedezhető a jelenetben, hogy Célia nemcsak a ráció nevében szeretné elfordítani Rozalinda figyelmét Orlando hiányáról, hanem amiatt az irracionális félelem miatt is, ami a nagyon mély és emberi elhagyatottságból táplálkozik. Az emberi kapcsolatok szempontjából figyelemre méltó továbbá Jacques (Emődi Attila) alakja, aki leginkább elszigetelten jelenik meg a színpadon, ami alól kivételt Csavarral való szívszorító és röpke örömre okot adó kettőse szolgáltat.

A megható kettősök mellett ki kell emelni a táncosok tökéletes egyéni alakítását is. Pompásan teremtik meg a karakterüket, amihez lábfejtől az arcizmok rezdüléséig mindent bevetnek. Tűpontosan hozzák a komoly és a vicces, különösen talán a kedvesen incselkedő szerelmes jeleneteket, ahol minden pár másként fejezi ki szerelmét és célját a másikkal. Ugyanez a finom, egyéni hangoltság érhető tetten a társadalmi szintű problémákat megfogalmazó össztáncokban, a köz- és magánszféra egymásra íródásának pillanataiban.

Kulcsár Noémi Ahogy tetszikje tehát nagyon tetszik. Az összhatás és a részletek szigorú szerkezetben, alaposan kidolgozott táncjátékkal fogalmazzák meg az emberi kapcsolatok törékenységét a fiatalság fizikai törvényeket és társadalmi beidegződéseket figyelembe nem vevő energiájával. A fizika és társadalmi törvények átmeneti felfüggesztése, Shakespeare vígjátékának a tánc és zene nyelvére történő átfogalmazása úgy, Ahogy van, nagyon tetszik.

William Shakespeare: Ahogy tetszik

Táncolják a GG Tánc Eger táncművészei:

Rozalinda: Cvikli Fanni
Orlando: Horváth Bence
Olivér: Plita Márk
Célia: Forczek Janka
Juacques: Emődi Attila
Csűr: Novák Laura
Csavar: Suba János
Phoebe: Csóka Liza e.h.
Silvius: Szalai-Bordás Ádám
Charles / Oroszlán: Gioele Del Santo
Bird: Martina Tizzi

Dramaturg: Cseh Dávid
Zene: Montázs
Jelmeztervező: Bati Nikolett
Díszlet/szcenika: Kulcsár Noémi és Csere Zoltán
Koreográfus-asszisztens: Emődi Attila
Ügyelő: Kiss Alexandra
Tánctagozat-vezető: Topolánszky Tamás Harangozó-díjas, érdemes művész
Koreográfus: Kulcsár Noémi

Bemutató: Nemzeti Táncszínház Kisterem
2021. október 12.

Gyulai előadás: Várszínház kamaraterem
2022. július 12.