Berg Judit, korunk egyik legkeresettebb ifjúsági és gyerekkönyvírója, többek között a Lengemesék, a Hisztimesék, a Cipelő cicák valamint a Maszat és a Sári könyvek szerzője, 2006-ban állt elő Rumini, a kalandor kisegér alakjával. A legelső, 8-12 éveseknek szánt részt kilenc további követte, hogy a aztán minden idők egyik legnépszerűbb könyvsorozataként írja be magát az itthoni gyermekirodalom történetébe. A regény először keménytáblás formában jelent meg Kálmán Anna rajzaival, később azonban a Pagony, Nagy Zoltán kevésbé egeres illusztrációival, puha borítós verzióban is kiadta. Ruminis játszótér és kalandszoba, társasjátékok és kártyacsomagok, továbbá külföldi kiadások, hangjátékok és színházi előadások teszik halhatatlanná a történetet, amelyben az epizódok során Rumini hajósinasból kapitánnyá avanzsál. A könnyen olvasható, akciódús történet sok iskolában lett kötelező olvasmány. 

Amennyire lebilincselő és fordulatos a kalandozás a könyvben, éppolyan óriási munka megjeleníteni mindezt színpadon, hiszen a szerző rengeteg szereplőt felvonultat, méghozzá olyan helyszíneken, amiket még elképzelni is nehéz. 2011 decemberében a Pesti Magyar Színház társulata két felvonásban, Méhes László rendező irányításával színre vitte a Rumini Ferrit-szigeten című hatodik részt, a veszprémi Kabóca Bábszínház pedig a harmadik részből, a Rumini és a négy jogarból készített bábelőadást 2014-ben, Székely Andrea rendezésében.

A 2005-ben megalakuló nemzetközi csapat, az Inversedance, a mára klasszikusnak számító első részt ültette át táncszínházi nyelvre. A koreográfiát a társulat vezetője, Fodor Zoltán, Harangozó-díjas táncművész és koreográfus jegyzi, a címszerepet alakító Balkányi Kittyvel egyetemben. A Ruminiben szereplő megannyi kedves karaktert, a legjobb barát Balikót, Rolandot, Negrót, Dundi Bandit, Cincogi doktort, Ajtony szakácsot, valamint Bojtos Benedek kapitányt ugyancsak kiváló táncművészek alakítják, pontosabban keltik életre minden porcikájukkal, hiszen nem csupán eltáncolni és megszemélyesíteni kell ezeket a figurákat, hanem állati karakterjegyeiket is szükséges ábrázolni.

Az előadás fő attrakciója, hogy a Szélkirálynő legénységéből lesznek a következő jelenet patkánykalózai, aztán a fogságba esett ürgeszemélyzet, a későbbiekben pedig a peleszereplők megtestesítői a Pelevári bazárban. Amint eltűnik egy színész a jobb oldali takarásban, szinte néhány perc múlva már egy másik jelmezben kerül elő a bal oldali járásból. Feltételezhetően ez a körforgás indokolja azokat az apró változtatásokat, amikor például a regényhez képest másik szereplő keveredik kalamajkába. Nyilvánvaló, hogy amikor a patkánykalózok és az egérhajósok is színen vannak, akkor egyik legénység sem tud jelen lenni teljes létszámban, és a rabságban szenvedő ürgék száma is jóval kevesebb az eredeti műhöz viszonyítva.

Az alig több, mint hatvan perces táncjáték során csupán a Ruminit játszó táncművésznő és az egérvárosi kikötőben található, Hétágú Szigony nevű vendéglátóipari egység kocsmárosa nem ölt másik jelmezt. Utóbbi folyamatosan narrálja a történetet, noha a pazar látványvilágra épülő játék igazán nem szorul magyarázatra: aki ismeri a cselekményt, az a színpadra sűrített verziót is képes követni, aki pedig nem olvasta a regényt, annak összeáll a fejében egy saját mesevilág. Néhány párbeszédet is beleillesztettek a játékba, inkább csak a táncfolyam dramaturgiai megszakítása miatt.

A címszereplő fáradhatatlan higanymozgása és a csapat játékos kedve a többezres nézőteret is képes feltölteni energiával. A táncosok kifejező, direkt eltúlzott mimikáján túl meglepően egyszerű, de annál hatásosabb mozdulatvilág jellemzi a táncjátékot. Bár látni néhány akrobatikus elemet, a hangsúly inkább az állatjegyek megjelenítésén és a gesztusokon van: nincs az előadás túltáncolva a történet rovására. Főként kontakt táncelemeket lehet felfedezni, a szereplők gyakran találkoznak össze duettekre és tercettekre. Minden figura mozgása aprólékosan ki van dolgozva, de a leglátványosabb, amikor az egész legénység összeáll, és például lassított hullámzással imitálják a tengeren hánykolódó Szélkirálynőt.

A táncszínházat egy lassabb tempójú, Dinea László keze munkáját dicsérő videóanimáció egészíti ki, pulzáló glóbusszá varázsolva a színpadot. A vetítés segítségével olyan nehezen elképzelhető helyszíneket is könnyedén meg lehet jeleníteni, mint amilyen a Sárkány-szoros, vagy az Orom-sziget, de a fával táplálkozó polip vagy a recefice fákat pusztító, férgekből átváltozó megannyi vörös pillangó is vetített formában jelenik meg. A színhelyek szerint váltakozó háttérfüggönyök előtt csupán egy-egy díszletelem, például kormánykerék jelzi, hogy hajón vagyunk, vagy éppen egy-egy kasírozott standjelzés, ha a bazárban.

Minden további információ benne van a mozdulatokban, és a szemet gyönyörködtető, korhű, Veréb Diána által tervezett jelmezekben: az egérmatrózok tengerészcsíkos kosztümjében, a fabatkák levelekkel teleapplikált dresszeiben, vagy éppen a Pelekirálynő (a regényben király) színpompás viseletében. A karakterek állati mivoltát csupán fejfedőkre erősített fülek, vagy nadrágokra varrt farkinca jelzi. A folyamatos mozgásban lévő látványvilágot a Fodor Zoltán által tervezett világítás színezi át, és teszi még elemeltebbé, kicsit szürreálissá: intelligens lámpák mesterséges fényei keverednek a tengerkékkel, fűzölddel és napsárgával. Az eltérő színhelyekhez passzoló, ugyancsak váltakozó hangulatú és tempójú zenei folyamot Gergely Attila állította össze. A szűnni nem akaró, lüktető muzsika szintén fontos része annak, hogy visszakapjuk a regény sűrű cselekményét, és egy pillanatra se hagyjon alább az az izgatott szívdobogás, ami az előadás legelső percétől érzékelhető befogadóban és előadóban egyaránt.

A játék végén ismét tablót alkot a Szélkirálynő legénysége, és a kormánykerék mögül integetnek nekünk nézőknek, jobbra és balra hullámozva, kilassítva a pillanatot. A szerencsés partraszállás már a nézőtéren történik: a szereplők nagy kört tesznek meg az álmélkodó gyerekek legnagyobb örömére. Leginkább élménydús csapatmunkaként lehetne tehát aposztrofálni az Inversedance/Fodor Zoltán Társulat és a Nemzeti Táncszínház koprodukciójában megvalósult táncelőadást. Jelzésszerű díszlet, néhány kellék, vetítés, egy csipetnyi füst, kiváló színészi vénával megáldott, különböző nemzetiségű táncosok, többrétegű vizualitással körülvéve, ezen felül több száz lelkes néző, akik szerencsére egy kortárs ifjúsági regény cseppet sem szokványos formanyelven történő feldolgozását választották aznap estére.

Fotó: Kraszner Nikolett és Csendes Krisztina