Berendezkedés

Jegyvásárlás közben összefutunk ismerős arcokkal, van köztük olyan is, akinek ez élete első írótábora, rutinos táborozóként ilyenkor mindig örülök, hogy bővül a csapat. A vonaton még többen mosolygunk rá egymásra, és nyugtázzuk magunkban, mindegyikünknek ugyanaz az úticélja. Négyes csapatunkhoz társul Soltész Béla is, megbeszéljük eddigi nyári élményeinket, hamar elrepül az idő Kismarosig. Itt kezdődik az első kaland, próbáljuk kisakkozni, hogy kit küldjünk el jegyet venni, amíg mi többiek helyet foglalunk a tömött kisvasúton. Dávid és Béla kapja a feladatot, mi pedig csomagjainkat feltuszkolva örülünk nagyon, hogy végre eljött ez a nap is. Amikor leszállok Szokolyán, Rónoki Bertalan köszön rám, a hotelbe belépve pedig Szirák Sári és Kiss Kriszta fogadnak bennünket. Elfoglaljuk a toronyszobát, napokig beszédtéma, hogy az ajtó az emeleten van, a szobán belül pedig lépcső vezet le az alsó szintre. Aztán elindulunk felderíteni a terepet, a büfében Urbán Bálinttal és Pinczési Botival tárgyaljuk ki, hogy milyen régen láttuk egymást. Várjuk a többieket, szép sorban feltűnik Bán-Horváth Verocs, Terék Anna, Kazsimér Soma és Vincze Bence is.

Az ebédlőben gyűlünk össze Tóth-Czifra Júlia és Antal Niki megnyitják a tábort, és bemutatkoznak a műhelyvezetők. A prózaműhelyek élén Zoltán Gábor, Solymosi Bálint és Szvoren Edina, a két líraműhelyén Terék Anna és Turi Tímea. A fordítást Nádasdy Ádám, a cseh-fordítást Vörös István, a kritikát és a szerkesztői proszemináriumot pedig Károlyi Csaba vezeti idén. Elindul az ismerkedés az egész heti diskurzust meghatározó ebéddel. Most még egész ehető a rántott hús, később csapatépítő tréninggé válik a leves legyűrése, amit Locker Dávid egyik alkalommal például így definiál: „forró víz sóval”. Hamar végzünk, elfoglaljuk a teraszon lévő hosszú padot, ez lesz a szabadidők alkalmával az egyik bázisunk. Aztán megérkezik hozzánk Turi Timi is, aki rögtön egy helyre próbál összegyűjteni minket, akik az ő líraműhelyében leszünk, persze, mindig elfut valaki egy pillanatra, így nem sikerül a közös elvonulás, de végül rendeződünk a tábor legfélreesőbb pontján a kiserdőben egy kiszáradt szökőkút körül, amelynek közepén hatalmas kőhalom áll. Bemutatkozó körrel kezdjük, a következő néhány napban Kiss Dáviddal, Locker Dáviddal, Fancsali Kingával, Somorjai Rékával, Élő Csengével, Kazsimér Somával, Vincze Bencével, György Alidával, Nagy Balázs Péterrel, Nádasdi Évával, Király Csengével, Szabados Attilával, Benesóczky Lacival, Kellerwessel Klaussal töltjük együtt a délelőtti és délutáni szövegezésre szánt két-két órát. Egy bemelegítő verssel kezdünk, Timi kiosztja nekünk Erdős Virág Párhuzamos életrajzok című írását, vitatkozunk a polgári foglalkozás és a költői lét kölcsönhatásairól, majd rátérünk a hozott szövegeinkre.

Visszatérünk a tábor fő helyszínére, a hotel udvarán felállított színpadhoz, amit Mán-Várhegyi Réka és az őt kérdező Antal Niki foglal helyet. A beszélgetés kulcsmondata számomra az volt, amikor a szerző arról beszélt, hogy az írásra  külön projektek összességeként tekint, nem pedig valami nagy, kerek, felépített világként fogja fel. Inkább szét szeretné választani témáit, és külön-külön szándékozik feldolgozni őket. Szóba kerül a feminizmus, a pályakezdés nehézségei és az írás okozta szorongás is. Sűrű a program, vacsora után már nem térek vissza a színpadhoz, ahol a Miből lesz a FISZ-könyv? című beszélgetés veszi kezdetét Balogh Gergővel, Barlog Károllyal, Gondos Mária Magdolnával és Sirokai Mátyással, hanem a medence felé veszem az irányt. Hűvös a levegő, nem merészkedünk bele, csak a lábunkat lógatjuk a vízbe Élő Csengével, Vincze Bencével és Masri Monával. Bence lélekben az ugrásra készül, amíg Monával a hittel kapcsolatos érzéseinkről beszélünk, aztán jön a csobbanás, Bence lefröcsköl mindenkit, mi pedig nevetünk azon, ahogy didereg a hideg vízben. Valószínűleg túl hangosan nevetünk, de ez idecsábítja Terék Annát, Szabados Attilát és Kiss Dávidot is, aztán új ismerőseink is csatlakoznak Papp Attila és Török Ábel személyében. Kikérjük az első fröccsöket, majd kezdetét veszi a tánc, Urbán Bálint a DJ, Szirák Sári pedig a számkéréseket tolmácsolva büszkén foglal helyet mellette. Seres Lilinek és Szabados Attilának születésnapja van, sorra küldjük nekik a dalokat, koccintunk rájuk, de nem tart sokáig a buli, mindenki nagyon fáradt.

Kipihent arcok és az első reggel

Az írótáborokban mindig nehéz a reggel a rengeteg program és az esti tánc után nem könnyű elkezdeni a napot, most mégis a csapat nagy része kipihenten ébred, Vincze Bence fáradt tekintettel meséli, hogy néhányan azért bírták hajnalig. Reggeli után Károlyi Csaba körül gyülekezünk, aki a szerkesztői proszeminárium első alkalmát a kezdetek megtárgyalásának szenteli, arról beszélgetünk, mi a folyóiratokban való megjelenés menete, milyen módon illik megkeresni egy kiadót a kéziratunkkal. A többség már gyakorlott publikáló, de vannak páran, akik még előtte állnak a szerkesztőkkel való levelezésnek, de mi, az első könyvünkön dolgozók is hallunk néhány új információt. Nincs idő lazítani, kezdődik a délelőtti műhely, szétválnak a baráti társaságok, mindenki indul vissza a tegnap kiválasztott helyszínre. Névsor szerint haladunk, mindenki szövegéről eszünkbe jut egy csomó minden, megtárgyaljuk például azt is, egyáltalán miért csináljuk ezt az egészet. Timi elmeséli saját trükkjét, hogyan távolítja el személyes életétől a verseit, magamban ötletelni kezdek, mi lehetne az enyém.

Ebéd után újra összeülünk szövegekről beszélgetni, de visszatérnek egészen személyes témák is, például, hogy ki érzi magát csak költőnek és semmi másnak. Miután lejár az időnk, Závada Pál ül ki a színpadra, Balajthy Ágnes pedig elmondja, eredetileg könyvbemutatót tervezett, amely során a szerző nemrég megjelent Apfelbaum című verses regényéhez kerülhetett volna közelebb a hallgatóság, de végül egy olyan beszélgetés mellett döntött, ami az egész eddigi életutat tárgyalja. Ennek örülök, mivel voltam a könyv első bemutatóján, az életműveket feldolgozó beszélgetések pedig mindig is érdekeltek, így jó, hogy betekintést nyerhetünk egy szociológus mindennapjaiba, az első könyv, a Kulákprés előkészületeibe és kritikai fogadtatásába. Persze, előkerül a Jadviga párnája is, hiszen ez hozta meg Závadának az ismertséget és a sikert, ahogyan az Egy piaci nap egyre felkapottabbá válásáról is mesél a szerző. Indulunk vacsorázni, kanalazzuk a zsírlevest, rizst gombával, mikor kijövök az étkezőből, Nádasdy, Károlyi és Závada a teraszon ülnek. Závadát arról faggatom, hogy érezte magát a beszélgetés közben, milyen volt végigjárni fejben élete fontos állomásait. Aztán mikor indulok a következő beszélgetésre, elismerően konstatálom, hogy ő bölcs döntést hozott, ugyanis látom, hogy a büfében vásárol vacsorát magának.

A nap utolsó programpontjaként az ON/OFF dupla kerekasztalbeszélgetésre kerül sor, amely  online és a print folyóiratok szerkesztői között zajlik. Első körben a print került terítékre, Szirák Péter az Alföld, Mohácsi Balázs a Jelenkor és Kollár Árpád a Tiszatáj folyóirat képviseletében foglal helyet Szirák Sári és Zelei Dávid mellett. Érdekes, hogy a legnagyobb folyóiratokról van szó, mégis rengeteg tekintetben különböznek egymástól. A Tiszatáj például nagy figyelmet fordít a regionális eseményekre, igyekszik Szeged környéki szerzőknek lehetőséget, teret adni. A Jelenkor a hagyományokat tartja fontosnak, Mohácsi elmondta, hogy ha a pécsi egyetem tanárai esetleg figyelmébe ajánlanak egy-egy tehetséges pályakezdőt, akkor igyekszik rá odafigyelni, de a folyóirat nem ezt tartja fő profiljának, valamint az is különleges náluk, hogy nem csupán az egyes rovatok szerkesztői, hanem az egész szerkesztőség elolvassa és bírálja a beérkezett anyagokat. Szirák a folyóirat múltját emelte ki, külön büszkeségnek tartja, hogy van olyan szerző, aki a kezdetektől, az 1950-es évektől egészen napjainkig rendszeresen publikál a lapban, ugyanakkor az Alföld Stúdió elnevezésű műhelyről is beszélt, amelynek a fiatal tehetségek gondozása a célja.

Ezután az online folyóiratok kerültek fókuszba, Urbán Andrea a KULTer, Vincze Bence az f21 és Valuska László a Könyves Magazin képviselőjeként kapott szót. Elkerülhetetlenül az anyagiak kerülnek szóba, NKA-s támogatásokról, hirdetésekről esik szó. A három folyóirat valahogy mindig kihúzza a nehezebb időkben is, de a megszólalók mindannyian sajnálatukat fejezik ki, hogy sokan nincsenek ilyen szerencsés helyzetben. Elgondolkodom, hogy vajon tényleg veszteség-e, ha megszűnik egy-egy folyóirat, és igen, hogy ne lenne az, hiszen rengeteg ember ideje, energiája, akaratereje, kitartása és munkája van benne. Kicsit mindannyian elszomorodunk, hiszen sokan ülünk ott olyanok, akik majd tudósítást írunk erről az eseményről, és ahhoz, hogy mindez megjelenhessen, szükség van ezekre a portálokra.

Kissé nehéz szívvel ülünk be Kalapos Éva Veronika és Élő Csenge koncertjére, akik Molnár Boldizsár gitárkíséretével adnak elő különböző – általuk nem beszélt – nyelveken megszólaló dalokat, amelyek vagy a nőiségről szólnak, vagy pedig nő a szerzőjük, eredeti előadójuk. Az első számok után eloszlik a rossz kedvünk, lelkesen tapsolunk a színpadon lévőknek. Aztán Górász Peti elfoglalja a birodalmat, melynek neve DJ-pult, megtoljuk az estét, addig üvöltjük a Szomorú szamurájt és társait, hogy láthatjuk a királyréti hegyek mögül kikandikálni a felkelő napot. 

Az eső sem tántoríthat el

Most már mindenki elcsigázottabb, Szabados Attilával versengek, hogy melyikünk menjen előbb zuhanyozni, közben Kazsimér Soma a magával hozott kávéfőzőjével varázsol. Végül időben elkészülünk mindannyian, bár én a proszeminárium felénél a taktikai alvás mellett döntök a fűben, jól esik a napfény, hűvös van. Smid Robi megvető tekintetére ébredek, miközben Turi Timi a Magvető Kiadónál szerzett tapasztalatairól mesél, de a műhely kezdetére kipihenem magam. Szokásos helyünk felé menet Terék Annával váltok pár szót, aki arra panaszkodik, csapatával folyton vándorolnia kell, hiszen vagy rájuk tűz a nap, vagy nem férnek el rendesen a kiválasztott helyszínen. A közös munkát a kedvenc Térey-versemmel nyitjuk, Timi ugyanis előzetes feladatként még a tábor kezdete előtt azt kérte tőlünk, küldjük el neki három olyan vers címét, amelyet nagyon közel érzünk magunkhoz, vagy amikor olvassuk, az jut eszünkbe, bárcsak mi írtuk volna. Én Borbély Szilárd Próteusz a pszichiátrián, Gergely Ágnes Ajtófélfámon jel vagy című szövegét választottam, és ezt, a Kilencvenes éveket. Érdekes, hogy engem a vers elvontabb része fog meg, a többiek azonban egyből a kilencvenes éveket konkrétan tárgyaló, a zenéről, az öltözködésről szóló részeit kezdik elemezni. Aztán újra előkerülnek saját írásaink, jól állunk az idővel, mindenki egyenlő figyelmet kap.

Ebéd után – amin már meg sem botránkozunk – újraindul a műhely, majd Mezey Katalin érkezik vendégként, a moderátori székekben pedig Pataki Viktor és Korpa Tomi foglalnak helyet. Kati néni azzal viccelődik, hogy tulajdonképpen szerzői neve lehetne ez a megszólítás, hiszen már huszonegy éves korában, így hívta mindenki, amikor segédtanárként dolgozott. Mesélt a Kilencek Társaságáról, a Széphalom Könyvműhely megalapításáról, a híres Sárvári Írótáborról. Közben elered az eső, de ettől sem riadunk vissza a hotel dísztermében folytatódik a beszélgetés. Kati nénivel én is Sárváron találkoztam először, jó váltani vele most néhány szót, feleleveníteni az emlékeket a vacsora előtti szünetben. Ezt követően a maratoni Késelés Villával következik, addigra az eső is eláll, újra kimehetünk a szabad levegőre, ahol Vida Kamilla és Csete Soma faggatja L. Simon Lászlót, Kollár Árpit és Antal Nikit. Szóba kerül a FISZ alapítása, a kezdeti nehézségek, az, hogy milyen volt létrehozni egy írószervezetet úgy, hogy már létezett egy másik, a József Attila Kör (JAK). Lépésről lépésre járják végig a fontos állomásokat, elnökök nevei kerülnek szóba, végül a jelen problémái és a további tervek. Aztán elkészül Cserna-Szabó András és Deczki Sarolta bográcsában a gulyás, végre eszünk valami olyat is, aminek van íze.

A dupla vacsora után kezdetét veszi a buli, Smid Robi DJ-karrierje eleinte nem tűnik ígéretesnek, csak néhány elhivatott rajongó tombol a tánctéren, a többiek csoportokban beszélgetnek, reflektálnak a színpadon elhangzottakra. Aztán Robi egyre pörgősebb számokat vonultat fel, szép lassan mindenki körülötte gyülekezik, Sztercey Szabival, György Alidával próbáljuk tartani a latin ritmust, majd Locker Dáviddal és Korsós Gergővel ugrálunk, végül Terék Anna is megérkezik. Néha elmegy az internet, aztán összeszedi magát, majd Robi bejelenti, hogy vége a bulinak, de visszarángatjuk, végül úgy dönt, ha már így állunk, tolnunk kell hajnalig. Keresztes Balázzsal és Nagy Balázzsal táncolok a Despacitora, Szirák Sárival, Górász Petivel és Pinczési Botival üvöltök Wellhello-számokat. Aztán reggellé változik a hajnal, fáradtan köszönünk el egymástól, miközben azon nevetünk, hogy egy-két óra múlva újra találkozunk.

A büfének hasznot kell hoznia

Július 10-én reggel izzik a kávéfőző a büfés fiúk keze alatt, Górász Peti, Urbán Bálint és Pinczési Boti sorra főzi a presszókat. Ránk fér, hiszen az utolsó napon még oda akarjuk tenni magunkat, de a hajnali álmosság nyomai még nyomják lefelé szempilláinkat. A szerkesztői proszemináriumra ezúttal meg sem kísérlek odaérni, inkább Kazsimér Somával ébredezem a szobában, de a líraműhelyre, mintegy varázsütésre, elmúlik a fáradtságunk. Már csak néhányan vannak, akiknek még nem foglalkoztunk a szövegével, de ez alkalommal rájuk is sor kerül, ketten maradnak csak a délutánira. Ebéd közben Terék Anna mellett ülök, félszavakból értjük, hogy a másiknak sem ízlik a milánói makaróni. Aztán utoljára ülnek össze a csapatok, miután mindenki írásán végig megyünk, marad egy kis időnk. Timi megtippelteti velünk, mely szerzők neve fordult elő leggyakrabban az előzetesen adott feladat során. Többek közt Borbély Szilárd, Terék Anna is az élen végzett, de most azokat írom fel, akik sokak szerint vagy szerintem meglepő, hogy helyet kaptak itt, hiszen az ember rögtön a klasszikusokra vagy a nagyon populáris kortársakra gondol. Serestély Zalán, Németh Zoltán, Erdély Miklós nevének elhangzásakor nagyon örülünk, amiért rájuk is irányul figyelem. Megbeszéljük, kinek mi tetszett, mi nem tetszett ebben a műhelyben. Én abszolút pozitív tapasztalatokkal távozom.

Mire visszatérünk a színpadhoz, elkezdődik Nádasdy Ádám és Károlyi Csaba beszélgetése. Szó esik pályakezdésről, de ami a legérdekesebb, öndefinícióról, ami egy ilyen sokszínű szerző – író, költő, műfordító, nyelvész, egyetemi tanár – esetében különösen nehéznek mutatkozik. Nádasdy mesél az ingázásról London és Budapest között, az Isteni színjáték és a Shakespeare-drámák újrafordításának problémás kérdéseiről, arról, hogy a Bánk bánt már az édesapja is lefordította magyarról magyarra, ő az eredeti szöveg mellett ezt a verziót is felhasználta. Aztán Antal Niki köszöntőt mond és megérkezik a torta is, igaz, a születésnapja februárban van, de a szervezők úgy érzik, meg kell ünnepelnünk együtt is, hogy Nádasdy Ádám hetvenöt éves. Érkeznek a gratulációk, délutáni zsúr hangulat alakul ki, közben a büfés fiúk mindenkit fogyasztásra buzdítanak, hiszen küldetésük, hogy megcáfolják Pataki Viktor tábor kezdete előtti kijelentését, hogy veszteséges lesz működtetni a büfét.

Vacsora után kezdetét veszi a szövegpokol, ahol minden műhely résztvevői összegyűlnek és felolvassák a tábor során átdolgozott szövegüket. A többórás eseményt Górász Peti, Korpa Tomi és Urbán Bálint moderálja, mindenkit valamely tábor alatt megfigyelt szokása, ruhadarabja, ismertetőjegye alapján konferálnak fel. Személyes kedvenceim Kupihár Rebeka és György Alida versei, valamit Horváth Adél prózája, de tetszik Vajna Ádám és Nagy Tomi műfordítása is. Végül megtapsoljuk a műhelyvezetőket és a szervezőket, majd Locker Dáviddal és Soltész Bélával átvesszük a büfét leginkább támogatóknak járó díjakat.

Indul a búcsútánc, a korábbi estéken inkább a beszélgetést választó Turi Timi is közénk merészkedik, Élő Csengével megállapítjuk, hogy összeáll a dívák-formáció, ugyanis Visy Bea, Halász Rita és Harag Anita is fáradhatatlanul ropja. Kazsimér Somával elkezdjük a szokásos írótáboros varázsló-táncunkat, megidézzük a hangszórót, és a DJ-pult mögött álló György Alidát. Smid Robi újfent kijelent, hogy ma is muszáj bírnunk hajnalig, kicsit mintha az előző este ismétlése következne, Szirák Sári, Pinczési Boti, Locker Dávid, Korsós Gergő, Górász Peti, Keresztes Balázs, Masri Mona, Sztercey Szabi, Császár Timi, Alida, Robi és én vagyunk a kemény mag, de feltámadnak az alvók is, Élő Csenge, Nagy Balázs, Balogh Gergő és Nagy Hilda is beállnak az utolsó táncra.

Reggel kapkodva pakolunk, el akarjuk érni a kisvasutat, muszáj visszatérnünk a mindennapokba. Alig van idő elköszönni, de egy gyors ölelés azért belefér, hallom, ahogy ígérgetik egymásnak az emberek, hogy mielőbb találkoznak és persze jövőre ugyanitt, ugyaninnen folytatják. Én is így teszek, mindenkinek a lelkére kötöm, hogy keressük egymást. A kisvasúton iskolás táborok hangulatát idézve éneklünk magyar nótákat és népdalokat, Budapestre visszatérve pedig még elmegyünk közösen ebédelni, annyira nehezen engedjük el egymást.

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Gondos Mária Magdolna, György Alida