Szeretném leszögezni, hogy az ajánlóm címét nem Douglas Adams a Galaxis útikalauz stopposoknak könyvsorozatából kölcsönöztem, hanem csupán ennyire sikerült eklektikusan válogatni praedáim sorát erre a hétre ( ͡° ͜ʖ ͡°). Az általam választott három kiállítás közös nevezője az időutazás, legyen szó egy (űr)sétáról a jövőben, vagy éppenséggel vissza a múltba az 1920-as évekbeli Budapest pezsgő éjszakáiba. Első választottamhoz azonban nem a múltba és nem is a világűrbe kell utazni, hogy megtekinthessük, hanem mindössze Pécsre, ahol a Zsolnay Negyedben látható Az Űr – Alternatív kozmoszok című kiállítás. Ezt követően a távolról sem csillagképekhez hasonlító hímzett motívumokról következik pár szó a Deák 17 Galéria MINTÁZATOK – Hímzés a kortárs művészetben című kiállításáról. Végül a Magyar Nemzeti Galériában megtekinthető Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) kiállításról hoztam néhány gondolatot. Természetesen nem szabad megfeledkezni a tőlem megszokottá vált ráadásról sem, ez alkalommal Gerencsér Péter által szerkesztett 2008-as Új, média, művészet című tanulmánykötetet hoztam el újra az olvasni vágyóknak.

Az Űr – Alternatív kozmoszok
m21 Galéria ⊕ megtekinthető: május 27. – augusztus 28.
További infó itt.

A figyelmemet igazán az ragadta meg ebben kiállításban, hogy nem tudtam elképzelni, mire is számítsak, a (kiállítás beharangozójában olvasható) VR és interaktív kifejezéseken pedig egyenesen a szememet forgattam, mert annyira elcsépeltnek hatott a kontextusban. Az általam választott másik két kiállításhoz képest kevésbé klasszikus téma van benne terítéken, amelynek csak a fantázia végessége szabhat határokat. A cím első olvasatra akár egy tudományos-ismeretterjesztő kiállításra is utalhatna, ahol a Naprendszer habkartonból készült bolygóiba már többen belebökdöstek csak azért, hogy leellenőrizzék, miből is készült. Azonban korántsem erről van szó. A kiállítás 250 műtárggyal, 8 témán keresztül bontja ki a magyar képzőművészek viszonyát az űrtudományhoz, a minket körülvevő kozmoszhoz, a múlt évszázad második felétől egészen napjainkig a kor változó (pop)kultúrális és politikai kontextusában, kihangsúlyozva azok egymásra hatását és befolyását.

Nem szeretném lelőni a poént, de mindenképpen ki kell emelnem, hogy a kiállítás kifejezetten élményfókuszú, és arra törekszik már az első, a belépés pillanatától kezdve, hogy a  látogató érzékelésével játszon, így késztesse belemerülésre a téma feldolgozásához. Ezt úgy tudják elérni, hogy a különböző terek megvilágításával, akusztikájával – a hallható hangok erősségével és minőségével játszanak, amely, hol feszültségkeltő, hol pedig kifejezetten megnyugtató tud lenni.

Palotai Gábor: Odysseus, 2007 © Szakács Emese Bíborka

MINTÁZATOK - Hímzés a kortárs művészetben
Deák 17 Galéria ⊕ megtekinthető: június 23. – szeptember 3.
További infó itt.

Bár van, akit az ismétlődő öltések sora békével tölt el, és már-már meditatív tevékenységként tekint rá, bennem leginkább félelmet kelt. A hímzésről mindig az a szúró fizikai érzés jut eszembe, amikor az ember beleböki az ujjbegyébe a tűt és kisarjad a vére; de ott van még a mentális oldala is, hogy ez egy magányos, repetitív már-már monoton, sok fáradtsággal járó munkát jelent, amelyet leginkább a népművészethez, vagy a 19. századi Jane Austen regényekhez köt a képzeletem. 
A MINTÁZATOK – Hímzés a kortárs művészetben című kiállításban mégis az fogott meg igazán, hogy bár a repetitív munka a műfajból adódóan jelen van, a hangsúly nem az öltésekből kirajzolódó mintán van, hanem az anyag hátoldalán lévő kuszaságban. A különböző alkotók olyan anyagkísérletekkel, többletjelentésekkel ruházták fel a technikát, amely hol megmosolyogtató munkákban, mint például Molnár Judit Lilla Nemzeti védőfelszerelés című munkája, ahol egy eldobható orvosi maszkra hímzett kalocsai mintákat; hol elgondolkodtató művekben jelenik meg, ilyen például Richter Sára vászon labirintusa, mely festett, varrott és hímzett történetekből áll; hol pedig minket látogatókat is bevon és alkotásra hív, úgy mint Szabó Eszter Ágnes közösségi hímzés projektje. Vannak azonban olyanok is, amelyek kreatív technikákat alkalmaznak, ilyen többek között Szirmay Zsanett Soundweaving nevű projektje, ahol a hímzett motívumokat, hangjegyeknek kezeli és kelti életre őket, vagy Vigh Krisztina 3D tollal készített plasztikája.

A kiállított alkotások egy részével már találkoztam korábban, más kiállítások kapcsán, de sosem így, egy csokorba illesztve, ráadásul kihangsúlyozva a technikát, amellyel készültek. Furcsa, hogy pont azzal oszlatta el az öltésláncok sorát kísérő prekoncepcióimat, hogy a hangsúly a hímzésre került,  így át tudott kerülni számomra a fókusz a 14 alkotó egyéni szemléletmódjára.

Richter Sára: Ami személyes (részlet), vászon, hímzőfonal, applikáció © Biró Dávid

Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938)
Magyar Nemzeti Galéria C épület ⊕ 2022. április 12. – augusztus 28.
További infó itt.

A Magyar Nemzeti Galériában látható kiállítás kapcsán két számomra igen meghatározó könyv jutott az eszembe. Az egyik az 1920-as években játszódó F. Scott Fitzgerald által jegyzett A nagy Gatsby és a másik pedig Christopher Isherwood Isten veled, Berlin című kötete, mely a berlini nagyvárosi élet hanyatlását mutatja be, a közelgő II. világháború előszelét különböző novellákon keresztül. Az Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) ennek a két kötetnek a hangulatát elevenítette meg, egyetlen fontos különbséggel. Míg a két könyv a pezsgő nagyvárosi élet, a végtelenbe nyúló partik, a mulatók és revük pillanatait jelenítik meg – természetesen érdekes karaktereken és fordulatokon keresztül – addig a kiállítás lehetőséget kínál arra, hogy ennek a korszaknak apró részleteire is figyelmet fordíthassunk. A kiállítás a kor szellemét, meghatározó motívumait elsősorban különböző plakátok segítségével jeleníti meg – no meg csokoládé papírral –, mint például a modern divatot, az új női ideált, vagy éppen a filmek csillogó világát. A plakátok mellett rengeteg dísz- és használati tárgyat is elhelyeztek a térben, illetve filmrészletek is peregnek egy-egy projektoron. S habár Magyarországé, magyar illusztrátoroké és a Budapesti pezsgő életé a főszerep a kiállításon (néhány kiragadott példa ide: a lokális termékű Orion rádio Bottlik József által készített reklámgrafikája, vagy a Metropolis című film magyarországi bemutatásához készített, egyben a kiállítást reklámozó plakát), mégis meg kell jegyeznem, hogy  kétség sem fér ahhoz, hogy nemcsak a magyar fővárosban, de más nagyváros közönsége előtt is sikert arattak volna.

Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) kiállítás enteriőr © Szántó András

⊕ ⊕ ⊕ ⊕

Gerencsér Péter (szerk.): Új, Média, Művészet - SzatírIKON Könyvek I.
Szeged, 2008, Universitas Szeged Kiadó
További infó itt.

Gerencsér Péter kötete az elmúlt pár évben vissza-visszatérő olvasmánnyá, és szakirodalmi mentőövvé vált számomra. Ennek oka egészen egyszerű, egy olyan helyzetbe csöppentem, ahol realizálnom kellett, hogy az egyetemi hálózati kommunikációs órák vajmi kevesek, főleg akkor, ha az újmédia-művészet történetére és hatásaira vagyok kíváncsi. A kötet tagolását tekintve három témát dolgoz fel: 1.) az újmédia, 2.) az újmédia részét képező hálózati művészet – melyben a hálózati művészet és a hálózaton lévő művészet közötti különbségekre is kitér, illetve a 3.) Flash – flash művészet témakörére.

A kötet számomra egyik legelgondolkodtatóbb esszéje Andrej Tisma A web.art jelenség című írása, melyben a szerző ezt a jelenséget hasonlítja össze a mail art mozgalommal. Tisma az elemzéshez a web.art három ismérvét veszi alapul, melyek az interaktivitás, hiperdimenzionalitás és immaterialitás. Habár a szerző írásában csupán a web.art jelenségéig jut el – lévén a szöveg 1998-ban jött létre –, felvetései a képzőművészek közösségi média jelenlétének esetében és az NFT-k felbukkanásának viszonylatában is érdekesek.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a tanulmánykötet 2008-ban jelent meg magyarul és a benne található esszék, tanulmányok jelentős része is a 2000-es évek elejéig íródott, a ma is folyamatosan zajló technológiai megújulás kezdetéig. Éppen ezért nevezhetném időtlen klasszikusnak, de talán a jobb megfogalmazás inkább az ideális a szakirodalmi kiindulópont, ha valaki az újmédia szerepére és jelentőségére kíváncsi a kortárs művészetben.

Gerencsér Péter: Új, média, művészet © Szakács Emese Bíborka

⊕ ⊕ ⊕ ⊕

Fotók:
A szerző képei © Szakács Emese Bíborka /// A Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Galéria jóvoltából © Biró Dávid /// A Magyar Nemzeti Galéria jóvoltából © Szántó András /// Grafika: Dobos Csenge

____________________

* A versrészlet Kemény István Vörös betűs tábla a kertben, amit Charles Darwin nem biztos, hogy észrevett című verséből, 1982. szeptember 24.    

⊕ ⊕ ⊕

**Szakács Emese Bíbor(ka): kommunikációelméleti területről érkeztem, ezért a kortárs művészetekhez is ebből a nézőpontból kapcsolódom. Számomra a mediális összefonódások, a tér, az alkotások és a szemlélők, beleértve a saját benyomásaimat is, mind  érdekesek. Legyen szó egy galéria zsúfolt megnyitójáról, vagy egy budapesti nyüzsgéstől távoleső eseményről, egy különleges épületben felbukkanó pop-up kiállításról, vagy egy éppen ígéretesnek tűnő könyv bemutatójáról. Szabadidőmben szobakertészkedem, origamizok, járom Európát és brutalista épületeket fotózom, hogy aztán a Google Maps gamifikációs platformján függőségig térképeket szerkesszek.

⊕ ⊕ ⊕