A fő célkitűzés továbbra is a V4-es országok kultúrájának népszerűsítése a színházi események fókuszba állításával, de a zenei vonal sem marad el mögötte. A magyar, cseh, szlovák és lengyel társulatok mellett a visegrádi országok zenészeit is a fellépők között üdvözölhettük, míg a legnépszerűbb magyar húzónévként a Hiperkarma, a Halott Pénz, a Road, a Tankcsapda, a Vad Fruttik, a Carson Coma és az Irie Maffia szerepelt. Bár a rock uralta a fő terepet, a többi műfaj kedvelői is válogathattak a Mörk, Ferenczi György és a Rackajam, a Bohemian Betyars, a Blahalouisiana és még számos előadó közül. Idén a két nagyobb színpad mellett koncertsátor is helyet kapott, a Duna-partot pedig az elektronikus zene hódította meg. Az egyik leglátogatottabb esemény a Morcheeba koncerje volt, de a fesztiválon már harmadszorra fellépő osztrák Russkaja is frenetikus hangulatot teremtett.

A zeneileg egyre grandiózusabbá váló rendezvény szerencsére nem állt be a kezdeti célkitűzést a profit és a népszerűség oltárán feláldozó fesztiválok sorába, így eklektikus programok közül válogathattak a színház szerelmesei is. A késő délután kezdődő kortárs előadások kerültek a középpontba, de bábszínház, utcaszínház, virtuális színház és interaktív programok, nonverbális foglalkozások is megmozgatták a nézői képzeletet. Egyre hangsúlyosabbá válik, hogy a V4-es országok nemcsak saját színházi kultúrájuk egy nézőpontját mutatják be, de darabjaikkal sokatmondóan reflektálnak egymáshoz fűződő viszonyukról és azokról az európai eseményekről is, melyek meghatározóak voltak az utóbbi egy-két évben. Izgalmas megfigyelni az egyes előadásokban megjelenő magyar sajátosságokat, hogyan is látnak bennünket a szomszédos országok.

Viktor Rizsakov Fodrásznő című darabjával nyitotta meg kapuit a fesztivál, a Nemzeti Színházban játszott darab csaknem telt házat vonzott. A délutáni előadások évek óta egy nagy cirkuszi sátorban kapnak helyet, a sajátos légkör oldott hangulatot teremt. Az orosz rendező színházi nyelve ebben a térben is tökéletesen működik, a színészek egymás közti kommunikációjuk során is általában a szemünkbe nézve folytatnak dialógusokat, a nézői rezdülésekre azonnal reagálva velünk együtt csinálják a színházat. A Fodrásznő Szűcs Nelli címszereplésével, Trill Zsolt, Tóth László és Kristán Attila játékával mozgalmas, improvizációkkal tarkított, a komédiát, a vígjátékot és a tragédiát is csaknem percenként váltó műfajaival olyan bravúrrá alakul, melyben lehetetlenné válik, hogy a figyelem ne a színpadra irányuljon. Igazi örömszínházban van részünk, ahogyan a színészek a bemutató óta eltelt 13 év ellenére is élvezettel tobzódnak egymás játékában. Trill nőket megszégyenítő csípőmozgással táncol, Kristán Attila Irina kolléganőjévé alakul, vagy Tóth törzsvendégként lehetetlen frizurával távozik a színpadról. Szűcs Nelli a maga csodálatos, komikus pillanatai mellett drámai módon mesél nekünk szerelemről, együttérzésről és legfontosabb érzelmeinkről, az elpusztíthatatlan szeretetről és a mindig újraéledő reményről.

Fodrásznő

Helyzetkomikumban nem volt hiány A remény hal meg utoljára című darabban sem, a nyitrai Andrej Bagar Színház művészeinek tolmácsolásában. A szlovák nyelvű előadás alkotói Örkény István Egyperces novelláiból válogattak ki húsz művet, és kerettörténetbe helyezve összefűzték az abszurd humorú történeteket. A Nincs semmi újság című elbeszélésben feltámad sírjából egy nő, ebből a szituációból kiindulva alkotta meg a társulat Ibolya, egy halott színésznő karakterét, aki végigkíséri szereplőinket, és véleményezi korunkat. Örkény humorának abszurditása és groteszksége önmagában is üt, a színészek erre mégis rájátszanak, így a gegek többnyire elsikkadnak. Az erőltetett, hatásvadász előadásmód helyenként rátelepszik a szövegre, amit tovább ront, hogy idén feliratozógép helyett vetített módon követhetjük az elhangzottakat, így egyszerre több dialógust is végigolvasunk. Ettől még élvezhető lenne a színház, de a vetítés többszöri csúszása zavaróvá válik egy ennyire szövegközpontú előadásnál. Ugyanakkor a magyar sajátosságok, vagy a csak Közép- és Kelet-Európában értett mechanizmusok lassanként megtalálják az utat a közönséghez. A legjobban azokon a színpadi eseményeken vagy gesztusokon lehet szórakozni, amelyekben a magyarok válnak a humor céltáblájává, például a nagy, pödrött bajszot viselő magyar űrhajóson, aki rezignáltan tűri, hogy a párt delegálja őt a Holdra. Az előadás előtt pogácsát osztanak, az abból fogyasztó nézők számára igazán örkényi módon válik groteszkké ennek a csattanónak az értelmezése a darab egy pontján. A végzet című novellában egy pogácsaszerető család rovarirtószerrel mérgezett pogácsát eszik, majd a halotti toron a rokonok, végül a pogácsákból szintén fogyasztó mentősök is áldozatául esnek a magyar konyha talán legkedveltebb sós süteményének.

A remény hal meg utoljára

A leglátogatottabb, telt házat vonzó színházi esemény a cseh Moravské Divadlo Olomouc színház szombati táncelőadása volt. A Modern Ballet Gala néven futó produkció öt fiatal táncos és koreográfus hat darabját mutatta be egy órában. A fesztiválra készített alkotás izgalmasan nyúlt a balett műfajához, többek közt neoklasszikus stílusban mesélt nekünk nő és férfi kapcsolatáról, II. Katalin cárnő szeretőiről, Frida Kahlo és Diego Rivera se veled, se nélküled viszonyáról és egyéb, elvontabb történetekről, melyek lehetőséget adtak arra, hogy sajátos nézői értelmezés születhessen. Elsőként a Piazzolla zenéjére készült koreográfia fókuszálta a színpadra a tekintetet, a tangó és a balett elemeire épülő tánc megfordította a tangóban határozottan a férfi által uralt viszonyrendszert, és arra kereste a választ, mi történik akkor, amikor a nő veszi át az irányító szerepet. Az erős kezdést az előadás legdinamikusabb darabja követte, a színpadon tíz táncos megragadó összjátéka az elektronikus zene és a japán taiko dob sajátos, gyors ritmusára zajlott. Frida Kahlo és Diego Rivera szenvedélyes kapcsolatának állomásairól, főként a festőnő belső átalakulásáról lírai módon meséltek a táncosok a Frida című filmből is ismert zenére. A további darabokból kiemelkedik a Nagy Katalint célzó koreográfia, mely azokra a legendákra épít, miszerint a sok szeretőt tartó cárnő megölette egykori kedveseit. 

Modern Ballet Gala 

A fesztivál zárónapján egy saját technikát kidolgozó lengyel színház, a Song of the Goat Theater mutatta be Shakespeare legvéresebb, Titus Andronicus című drámájának bonyolult értelmezését. Szinte évről évre a legkísérletezőbb és legbátrabb színházi nyelvű előadásokat a lengyelek hozzák el a találkozóra, így ezek a legmegosztóbb alkotások is a közönség számára. Az Andronicus-Synecdoche néven futó darab rendezője, Grzegorz Bral szerint a színház valódi funkciója, hogy megtisztítsa a társadalmat a gonosztól, és a bennünk zajló ördögűzésen keresztül eljussunk a katarzis általi megtisztuláshoz. Az élőzenével kísért performansz így nem csak azért nyúl vissza az ókori görög színház rítusokra és szertartásokra épülő elemeihez, mert a darab az ókorban játszódik. A kar szerepe minden más rendezői elvnél erőteljesebben íveli át a darabot, miközben a szövegben gyakran megjelenő vulgáris szóhasználat és stílus már korunk sajátossága. A végletekig fokozott brutalitást, megaláztatást, a testi és lelki lemeztelenítést olyan erővel tolmácsolja a társulat, hogy szinte bőrünkön érezzük az eseményeket. A kivetített szöveg csaknem folyamatos csúszása ezért nem válik zavaróvá, mert a zenén, a kóruson és a színészi testek, hangok vibrációján keresztül megnyilvánuló darab sokkal inkább hat belső, zsigeri, mint kontrollált, tudatos lényünkre. A bennünk rejlő agresszióra reflektál, a felszín mögött zajló belső történéseinket vagy éppen annak a közönyét célba véve, ahogyan a mindennapok során a médiában vagy a környezetünkben megjelenő erőszakra reagálunk. Lavinia megerőszakolását és megcsonkítását követően a színészek által használt tükrök felénk fordulnak, és meglátjuk önmagunk kivetülését, saját reakcióinkkal szembesülhetünk, eszünkbe juttatva az egyik elhangzott kijelentést a bűntettről: „ha észrevennék, sem sajnálnák.”

Andronicus-Synecdoche

A fesztivált évente az egyik legjobban várt színházi esemény, a visegrádi négyek országaiból meghívott művészek közös workshopja zárja. A hagyománnyá vált műhelymunka a legizgalmasabb produkciót hívja életre annak ellenére, hogy az előadóknak csak két hetük van összerakni a produkciót. Idén a workshop témája Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója volt. Mivel az elmúlt egy évben Magyarország látta el a Visegrádi Négyek soros elnöki tisztjét, június 30-án került sor a kulturális záróünnepségre, ahol az elnöki tisztséget szimbolikusan átadták a szlovák fél számára. A nagyszabású gálán látható volt a workshopon készült szlovák-magyar előadás is.

Külön öröm, hogy az általában mostohagyerekként kezelt, a színházi perifériára szoruló utcaszínházi előadások idén újra visszatértek, nem is akármilyen módon, hiszen a V4-országok mindegyikének volt lehetősége saját darabot bemutatni a legnépszerűbb koncertek után. A színházi élményeket tovább bővítette a lengyelek által biztosított VR-színház, ahol VR-headsetekkel és mozgó székekkel merülhettünk el a 3D-s környezetet biztosító történetek virtuális világában. A cirkuszi sátron kívül egy új színházi helyszín, az ÁRTÉR is teret adott két izgalmas kortárs előadásnak. Az Oberon Társulat Batyutánc című alkotása a magyar történelemnek egy feldolgozatlan traumájával, a magyarországi németek kitelepítésével foglalkozik, a vígjáték szerelmesei pedig a Ludwig Trupp társulat A falu rossza című előadásán szórakozhattak.

Két év pandémia után nem kis teljesítmény akár csak megtartani a koronavírus előtti látogatottságot, de a minden eddiginél gazdagabb programok és a legnépszerűbb fellépők nem okoztak csalódást: megdőlt a korábbi rekord. A rendezvényt 11 ezren látogatták, a legtöbben a szombati napra váltottak színházi jegyet vagy fesztiválbelépőt az eseményre. Bár a korábbi váci helyszínről tavaly Nagymarosra költöző fesztivál nagyon impozáns helyet talált, ahonnan a visegrádi várra is rálátni, a közlekedési infrastruktúra még mindig fejlesztésre szorul. Nem is annyira a központtól távolabb eső helyszín miatt, a 2 kilométeren belüli táv gyorsan lesétálható, és időnként buszok is indulnak a helyszínre a vasútállomástól. Hangulatában érződik a változás, mivel a rendezvény területe a bicikliút mellett helyezkedik el, amelynek zavartalan biztosítása érdekében csak a kerékpárútig terjed a fesztivál fő területének egy ezáltal leszűkített része. Mindössze egy emelvényen lehet lejutni a Duna-partra, ez pedig eléggé elkülöníti a helyszíneket. Az is számottevő hátrány, hogy az utolsó vonat 23.15-kor indul Budapest felé, az éjfélkor és 2 órakor induló, szervezők által biztosított buszokra pedig gyorsan elkeltek a neten váltható jegyek. Nyilván ez a rendezvény anyagi lehetőségeinek függvénye, de a jövőben hasznos lenne akár a MÁV-val zajló együttműködés, a fesztivál ideje alatt egy éjfél után induló szerelvényről, vagy több busz szervezése a megnövekedett igények kiszolgálására.

VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
2022. június 23-26. 
Nagymaros
Fotók: VéNégy - Klinger Gábor