Az esemény a Prae kiadó, a Kis Présház és a Poli-P kutatócsoport közös együttműködése, ami során a poszthumanizmussal kapcsolatos témák, területek, összefüggések megvilágítására tesznek kísérletet a résztvevők. A Poszthumanizmus és irodalom beszélgetés résztvevői Kerber Balázs költő, irodalomtudós, akinek a legutóbbi verseskötete Conquest címen jelent meg, és az este során bebizonyosodott, hogy több szempontból is a témához kapcsolható; Bordás Máté, költő és irodalomtudós, akinek nemrég jelent meg Gnóm című második verseskötete; a moderátortól legmesszebb pedig Vidosa Eszter irodalomtudós, doktorandusz foglalt helyet, aki doktori disszertációját a poszthumanizmus és az irodalom összefüggéseiről írja, többek között Bartók Imre és Tóth Kinga munkásságával foglalkozik. 

Nemes Z. Márió kezdte meg a beszélgetést, azzal a kérdéssel fordult a mellette ülőkhöz, hogy ők el tudnak-e képzelni olyan irodalmat, aminek sem az alkotói, sem a befogadói oldalának sincs köze az emberhez? Kerber Balázs szerint elképzelhető, ám az a feltétele, hogy a fiktív jövőben a gépek létrehozzanak egy társadalmat, ahol kifejlődhet egy erre képes intelligenciaszint. Ennek már látja jeleit a jelenben, kötete megírásakor is az inspirálta, hogy a virtuális világ kezd összenőni azzal a világgal, amiben élünk; a világban történő események percről percre követhetőek az interneten, ez szerinte nagyon hasonlít egy számítógépes játék fiktív valóságának a lekövetésére.

Vidosa Eszter elméleti irányból közelítette meg a kérdést, efelől az emberi aspektus és hang sosem iktatható ki teljesen, erre Tóth Kinga verseit hozta példának. A poszthumanista szempontrendszernek ugyanis valahol mindig az a legérdekesebb végkövetkeztetése, hogy mit jelent az ember. Kerber Balázs visszaragadva a szót egyetértett Vidosa felvetésével, ugyanis a jó irodalomban mindig van emberi, majd pontosította saját hozzászólását azzal, hogy nem azt állítja, hogy az általa említett alkotások olyan szintűek lehetnének, amiket ma olvasunk, csak elképzelhetőnek tartja , hogy virtuális intelligenciák a jövőben létrehozzanak ilyen jellegű szövegeket. 

Bordás Máté egy kérdéssel válaszolt: ha a humán irodalom összeér egy non humán befogadóval, akkor neki vajon ugyanaz lesz az irodalom, vagy mindig feltételezhető-e valami emberi ontológia mögötte?  Ő azt az álláspontot képviseli, hogyha így akarjuk elképzelni, akkor az irodalom mindig is emberi lesz, viszont a poszthumán valahol azt is mondja, hogy ezzel a szemléletváltással nem tudunk erről beszélni, és ezáltal az irodalom sosem volt annyira emberi, amennyire szeretnénk.

Nemes Z. szerint Kerber egy spekulatívabb poszthumanista perspektívából beszélt a nem humán ágensek által előállított irodalomszerű jelenségről, amit nem humán ágensek fogyasztanak irodalomszerű módon, azaz a pszeudo-jelleg a hangsúlyos. Vidosa kritikai poszthumanista megközelítése alapján elválaszthatatlan a humanizmustól a poszthumanizmus. Önmagát egy melankolikus poszthumanistaként írta le Nemes Z., eszerint sohasem voltunk humánok, de sohasem leszünk poszthumánok. Egyik állapot sem hozzáférhető, furcsa köztességben mozgunk ezen irányok között.

A moderátor következő kérdése az emberi irodalom utáni állapotot vizsgálta: mi van akkor, ha amit mi humanista irodalomkoncepcióként értünk, az egybeolvad valami non humánnal? Ha kihalna az ember, de digitális archívumokban, lenyomatokban fennmaradna az irodalom, akkor ezt valami nem emberi megtalálva mit csinálna? Ez irodalom marad egyáltalán a non humán számára, valamint viszonya egy olyan értelmezői viszony, ahogy mi azt az irodalomolvasás során szoktuk elképzelni? Bordás szerint a poszthumanizmusnak szerepe van abban is, ahogyan felfogjuk az embert. Ő főleg olvasásmódként, megértésmódként használja a poszthumanizmus szót az irodalom kapcsán. Kerber felvetette, hogy az is kérdés, hogy akik megtalálják az ember után ezeket a szövegeket, akkor azok ember által teremtett dolgok, vagy teljesen más lények. Ha az utóbbi, akkor az is lehet, hogy egyszerűen nem úgy fogják hasznosítani ezeket, ahogy mi gondoljuk. Ha az előbbi, akkor ember tervezte őket, így nem tudnak megszökni az emberi jelleg elől, hiszen másolatai intelligenciánknak.

Bordás Nemes Z.-hez fordulva felidézte a Juhász-komposzt című poszthumán irodalom-befogadási performanszot, amit a 2014-es Könyvhéten többedmagával csinált a moderátor. Nemes Z. elmesélte a közönségnek ennek lényegét és szerzői intencióját; Juhász Ferenc monumentális költeményei közül a leghosszabb a Halott feketerigó, ezt nagy példányszámban jelentették meg a 80-as években, azóta is ott kísért antikváriumokban, mert a magyar társadalom egyszerűen nem bírta lenyelni, így újra és újra felbukkant. Lenyűgözte őket ez a jelenség a maga anyagiságában, ledarálták a könyvet és elkészítették savanyúkáposztának, majd megették, erre épült a performansz. Ezt sokféleképpen lehet értelmezni, a szerzői intenció az volt, hogy megpróbálták valahogy bekebelezni az életművet, a befogadásnak egy gasztro-esztétikai módját művelve: evéssel olvasni. Lehet, az ember utániak is ezt fogják csinálni, megrágják, ami fennmarad, mint a kutyák.

A moderátor elmondta, a humanizmust sok esetben reflektálatlanul használjuk, mindig az, amivel interpretálunk, nem az, amit interpretálunk, de magára a fogalomra nem kérdezünk rá. A poszthumanizmus kritikai perspektíváját látja alkalmasnak a rákérdezésre. Vidosa egyenesen szükséges lépésként beszélt a poszthumanista elméletek fogalmi kereteinek meghatározásáról, ebben látja nyitottságának ellensúlyozását.

Ezután a sci-fi-re és a spekulatív, fikciós műfajokra terelődött a szó, Sepsi László, Moskát Anita, és Tóth Kinga neve hangzott el példakánt arra, hogy a poszthumanizmus hogyan jár együtt a spekulatív- és zsánerműfajokkal. Vidosa felhívta a figyelmet arra, hogy a poszthumanizmus irodalomszervező jelensége az 1940-es években kezdődő kibernetikai robbanáshoz és a digitális robbanáshoz kapcsolható, a popkultúrába való beszivárgása pedig ahhoz, hogy szeretnénk újradefiniálni magunkat. Kerber Conquest című kötetét emelte ki e kapcsán, amely jól szemlélteti a számítógépes játékok világát a beavatottak és ebben a térben kevésbé jártasok számára is. A kötet szerzője hozzáfűzte, valóban ilyen szándékkal írta. Bordás erre reflektálva elmondta, a lírában egyre inkább azt vette észre, hogy a sci-fi feloldódik, ezáltal egyáltalán nem sci-fi hatása lesz, az olvasó elkezdi egyre inkább a versolvasó szubjektum felől értelmezni, ezáltal sokkal zsigeribb élmény keletkezik.

Nemes Z. megkérdezte Kerbertől, hogy szerzőként elfogadja-e azt az értelmezést, ha valaki a Conquest-et poszthumán lírának mondja? Kerber eredeti szándéka az volt, hogy megpróbálja a számítógépes játékok furcsa történelemértelmezését egy irodalmi narratívába helyezni, azaz a történelemelbeszélési érdeklődés vezette. Az is érdekli, hogyan teremtenek a számítógépes játékok mitológiákat, újabb és újabb történelemelbeszéléseket, ugyanis jellemző, hogy úgy kommunikálják magukat, mint az emberiség eposzai, nagy az elbeszélés-jellegük és szándékuk. Működésük alapja viszont posztmodern, hiszen bármelyik elemük felcserélhető bármivel. A moderátor szerint a kötetet lehet poszthumanista módon radikalizálni, ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy a szerző a játéktapasztalatból ihletve írt, hanem azt, hogy az algoritmus beleír a szövegbe.

Nemes Z. szerint a digitális világ tükröződése nem jellemző a kortárs magyar irodalomban; minthogyha többnyire kikerülődnének ezek. Bordás ezt a gamerkultúra fiatalságával indokolta, és azzal a gesztussal, hogy az irodalomnak meghagytuk külön művészeti funkcióját.

Saját magába burkolózva kell, hogy tágítsa magát, ugyanis nehéz befogadni a digitális kultúrákat. A negatív áthallás sem segít, sok játék ponyvairodalom-szerűen mesél el narratívát, ez nem engedi meg, hogy a magas kultúrához felérjen.”

Kerber elmondta, ez attól is függ, mely szerzői csoportok milyen szinten élik meg a digitális valóságot: akik sok számítógépes játékkal játszottak, azoknak egy életszakasza összefonódik ezzel, viszont akiknek a digitalizáció inkább, mint gyakorlati funkció létezik, ők nem gondolják, hogy az irodalomnak ezt a fajta szemléletmódot meg kell jelenítenie. 

Vidosa megemlítette Mécs Anna Kapcsolati hiba című novelláskötetét, valamint Normal Gergely Körletellenőrzés című, QR-kódos kötetét, ami kivételt jelent a lírában. Kerber szerint ez a korlátozott jelenlét a líra műfajának erősebb hagyományához vezethető vissza, Bordás azonban Kazsimér Soma egy szövegét említette, amiben helyet kapott egy link, ennek felolvasva semmi értelme nincs, de mégis azt mutatja, vannak már ilyen hatások.

A beszélgetés végét egy non humán ágens beleszólása jelentette, vagyis egy kutya kitartó ugatása, melyet a beszélgetés résztvevői jelnek vettek arra, hogy az ember halála utáni történet szeretne elkezdődni, így lezárták az este hivatalos részét.

A beszélgetés visszanézhető a Kis Présház Facebook-oldalán.

Fotó: Mariia Kashtanova