Esztétika szakos hallgatóként az egyik leggyakrabban felmerülő problémám az esztétikai tapasztalat túlracionalizálásának és annak túl testivé válásának dichotómiája. A reflexió tengerében a személyes érzületekre és identitásra ható művészet által kiváltott szubjektív hatásmechanizmusok átélhetősége, a képek általi sebezhetővé válás, és a kollektív vagy személyes ügyek általi megszólítottságot felszámoló analizáló tevékenység  ugyan nem válnak el feltétlenül egymástól, azonban eldönteni, hogy melyik érzület miatt megyek el egy eseményre, melyik van rám nagyobb hatással, hogyan korrelál a kettő, illetve képes vagyok-e ezeknek a dialektikus mozgatására, már annál inkább.

A kortárs művészet diskurzusai gyakran válnak húsbavágóvá, a műalkotások pedig személyes ügyek reprezentatív tárgyaivá. Ugyanez a probléma jelenik meg a művészek személyes alkotófolyamatában is – írni róla, csinálni, élvezni, befogadni. Vulgár lukácsiánus kifejezéssel élve: a műalkotások immanens lezárt voltának és az élményvalóság közeliségének feszültsége megnehezíti, hogy a reflexiós tevékenység sterilizáló tekintete röngtenfelvételszerűen feltárja a műalkotásokat – ugyanis a jó művészettörténésznek nincs ízlése, de a befogadónak van, vagy legalábbis lehet. Az általam választott események mind az esztétikai tapasztalatot mint kontemplatív tevékenységet és a személyes ügyek általi fokalizáltság felszámolását célozzák meg. 

Trapp Dominika: Menekül a víz | Escaping Water
Trapéz ⊕ megtekinthető: szeptember 16.
További információ itt

Trapp Dominika művészete is az említett sebezhetővé válás horizontjaival küzd: az elmúlt időszakban jellemző munkásságára a nőművészet terheltségének és feladat-orientáltságának tematizálása, a hungarofeminista és az ökológiai küldetéstudat stratégiáinak bemutatása. Ezek az ideológiailag töltött témák azonban magukban hordozzák a saját vízió felszámolódásának lehetőségét, és szabotálják az intuitív alkotás autonómiáját is. A június 6-án nyílt, Trapéz Galériában megtekinthető Menekül a víz című kiállítás Trapp személyes kísérlete az ideologikusság levedlésére, felszabadulásra a matériában, a hasznos téma, „haszontalanná” tételére vagy éppen a személyesség közösségi érzületté alakítására.  A képeken tematizált víz szubsztanciája már nem pusztán ökológiai felszólítás, hanem érzületek kiáramlása a vászonra – pulzálás és hullámzás –, amely a műtárgy saját létét és az alkotó definíciók alóli mentesülését mutatja be. Az antropomorfizált víztükörből kirajzolódó női tekintetek nemcsak az ökofeminizmus újabb reszkető portréi, hanem a visszafordíthatatlanul egybeolvadt természet és ember hibridjei. A vízben kioldódott antropocén pedig beszínezi a folyókat, tavakat és tengereket – pont mint a tárlat vásznait is. A kiállításon örömmel láthatjuk, hogy Trapp a legbensőbb lelki élet misztikájának ábrázolásával megkísérli visszafoglalni az alkotásban való felszabadulást és a társadalmi hasznosságba szökött anyag önállóságát, ezzel olyan munkákat vonultat fel, amelyek mindenképp érdemesek a megtekintésre. 

Trapp Dominika: Menekül a víz

G. Szabó Zsuzsanna: Női munka – performansz és installáció
Lóvasút ⊕ megtekinthető: június 22.
További információ itt

A Trapp által is gyakran tematizált poszt-etnografikus tekintet és a paraszti világ hagyományainak művészetbe emelése megjelenik a másik általam választott, szintén feminizmus felől közelítő képzőművész munkásságában is. G. Szabó Zsuzsanna, textilművész Női munka című performansz-installációja a kötés, kötözés technikáját emeli új kontextusba. A hagyományosan női kézimunkaként számontartott, funkcióelvű textilhasználat G. Szabó installációjában felszabadul és átkerül a performatív test és anyaghasználat területére. A Lóvasúton június 19-én megrendezett, egész napos happening egy olyan közösségi alkotási folyamra invitált, amely során a résztvevők egy épület belső terét hálózták be. A fonal anyaga szökésvonalakat képez a térben, olyanokat, amelyek kivezetnek a patriarchális szabályokat követő művészeti valóságból. A performansz szerves része az elfordulás a csendtől és verbális kódoktól – elhatárolódva a nyelvi tengelytől egy olyan absztrakt belső világ hálózata vetül ki a térbe, amelyben a női munka rekontextualizálódása összekapcsolódik az erőnléttel és a fizikalitással. Egy kéz felemelkedéséből kivéve a kéz felemelésének az aktusát[1] – ha a szövésből kiveszem a funkciót, felmerül a kérdés, hogy mi marad? G. Szabó esetében ez a munka expresszív és felszabadító ereje, annak közösségszervező hatása. A szövés, varrás, szabás teremtő-létrehozó, majd a szakadt, sérült anyag javításának fenntartó és ciklikus aspektusának kettőssége különleges helyzetbe teszi a reproduktív-produktív női munka megítélését, amelyet a művész performansz-installációja remekül emeli a posztfeminista diskurzusba.

 G. Szabó Zsuzsanna diplomamunkája. Fotó: Hodosy Enikő

ELTE Esztétika tanszék – Kritika és mű 10: Giorgio Agamben esztétikája
Kelet Kávézó és Galéria ⊕ megtekinthető: június 27. 18 óra
További információ itt

Az említett esztétikai tapasztalat horizontjának kérdésével foglalkoznak majd a Giorgio Agamben esztétikája című kerekasztalbeszélgetés résztvevői, Darida Veronika, Somlyó Bálint és Nemes Z. Márió, az Esztétika Tanszék oktatói. A beszélgetést június 27-én 18 órakor lehet meghallgatni a Kelet Kávézó és Galériában. A Kijárat Kiadó gondozásában kiadott Studiolo (2022) című Agamben kötet egy olyan meditációs helyiség heteropisztikus terében vizsgálja a műalkotásokat, amelyben azok kiszabadulnak a művészettörténeti és muzeológiai kontextusaikból, illetve az említett kontemplatív értelmezést és befogadást segítik elő. A ránk maradt képek erőszakos provokációja intencionális – a befogadónak engednie kell. A művészet felforgató hatásmechanizmusainak való engedelmeskedés és a tapasztaláson kívül eső rejtett, valamint megragadhatatlan enigmatikus elem azonban ellenáll az értelmezésnek. Ezt az enigmát ragadja meg Darida Veronika A talány filozófiája. Giorgio Agamben esztétikája című könyve (L’Harmattan, 2021), amely szintén tematizálódik a beszélgetés során. A beszélgetéssel együtt a Kijárat Kiadó kedvezményes könyvvásárt is rendez, ami külön öröm a hó végére megszorult könyvéhes egyetemistáknak.

Giorgio Agamben: Studiolo (Kijárat Kiadó, 2022)

⊕⊕⊕⊕⊕

Fotók:
Trapéz Galéria  © Trapp Dominika jóvoltából // G. Szabó Zsuzsanna jóvoltából © Fotó: Hodosy Enikő // Kijárat Kiadó és Darida Veronika jóvoltából

* A versrészlet Kemény István Vörös betűs tábla a kertben, amit Charles Darwin nem biztos, hogy észrevett című verséből, 1982. szeptember 24. 
                                                          ⊕ ⊕ ⊕
** Győrfi Laura: többnyire kortárs festészeten és kísérleti műfajokon töprengő egyetemista vagyok, ezért a terpentinszagot követem, ha valami izgalmas helyen akarok kikötni. A képzőművészet határterületei érdekelnek; legyen szó akár intermédiáról, digitális művészetről, ökoesztétikáról vagy poszthumanizmusról. Szívesen koccintgatok galériaterekben, de ha találok egy földalatti kerekasztal-beszélgetést, ígérem, nem tartom magamban. Megpróbálok ott lenni a fiatalabb művészek szárnybontogatásainál is, ki ne hagyjunk valami történelmi pillanatot.
                                                           ⊕ ⊕ ⊕

[1] Wittgenstein, Philosophical Investigations, I, 621. o.