A könyv megjelenésekor több helyen is elhangzott, hogy a Robotmese Kék Lovagját Nagy Ervin Álarcos énekes című tévéműsorban alakított szerepe ihlette, és legelőször saját előadásában, folytatásokban, a közösségi oldalán lehetett nyomon követni, milyen történeteket formál köré Péterfy Gergely író. A március végén megjelent, hét éves kortól ajánlott Robotmese egy tervezett sorozatnak az első kötete. A történetben egy kedves kis géplénnyel ismerkedhetünk meg, aki egy számítógépes játékban él, és robot mivolta ellenére nagyon is vágyik arra, hogy kiszabaduljon a virtuális térből, és valóságossá váljon. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha valaki képes lesz őt megszeretni. Amikor apja, a valóban létező Arshad Raza, mumbai tervező felcsillantja előtte ennek lehetőségét, úgy érzi, végre megtalálta robotléte legfőbb értelmét. Kitör az Xbox-ból, és egyenesen az agyonszekált általános iskolás kislány, Kitti mobiljába csöppen. Elhatározza, hogy megszabadítja őt zaklatóitól, és így talán a várva várt szeretlek is elhangozhat.

Szülei, vagyis az anyavállalat és a tervező minden lehetséges szuperképességgel felruházták őt, amire a virtuális térben szüksége lehet. Ez jó döntésnek bizonyul, hiszen egyrészt megjelenik legfőbb ellensége, Morius Netengor, a fikázó főgonosz, a kommentek ura, aki egy két lábon járó, törpe méretű ízléstelenséghalmaz. Ars poeticája: „Nem az a lényeg, hogy ki van a komment mögött, hanem hogy mekkora fájdalmat okoz.” Célja pedig az, hogy ellehetetlenítse Kék Lovagot, és ennek érdekében latba is veti valamennyi raktáron őrzött cyber-gonoszságát. Másrészt főhősünk éppen annak a két srácnak az alattomos cselszövéseibe keveredik bele, akiknek a számítógépes játékából megpattant. Természetesen az egyikük kapafogú, másikuk pattanásos, mint később kiderül, tele vannak gátlással és frusztrációval, ennek ellenére neten zaklatják és folyamatosan lúzernek nyilvánítják az osztálytársaikat. Netengor apró leképezései ők, akik a másik értelmetlen zaklatásával, megalázásával laknak jól, csak hogy saját sanyarú gondjaik elől meneküljenek.

Ám a Robotmesében sem csak feketék és fehérek a dolgok: a kis gyerekszörnyeknek is pillanatok alatt kirajzolódik a siralmas családi háttere. A pattanásos Máté anyja nonstop üvöltöző házisárkány, apja külföldön dolgozik, Bence pedig egy családon belüli erőszaktevő áldozata. A zaklatott kislány, Kitti apja sörösüveggel a kezében hever a tévé előtt, míg „a dög” elnevezésű felesége egy szórakozóhelyen fityeg, este tizenegy van, kiskorú gyermeküket pedig egyikük sem keresi. A boldogság kék robotja úgy próbál segíteni Kittin, hogy rávilágít zaklatói valódi kilétére, és igyekszik helyreállítani a macerálások következtében kialakult súlyos önértékelési zavarait.

Ha csupán a történet problémás mozzanatait vesszük sorra, rendkívül sivár (gyerek)világ rajzolódik ki: sajnos éppen az, amiben nap mint nap, mindannyian nyakig benne vagyunk. Mayer Tamás elkenődött szénrajzokra emlékeztető, képregényszerű rajzai is erre erősítenek rá. Az emberi érzelmeket közvetítő, kifejező arcú Kék Lovag csupán a könyvborítókon színes, belül minden fekete, szürke. A képek széle, sőt még a lapszámozások körül is pixelek röpködnek. De olyan szabálytalan képkeretek is láthatók, amit olyasvalaki vághatott körbe ollóval, aki még csak most tanulja annak használatát.

Az alapvető problémákkal korreláló, komor hangulatú illusztrációk ellenére rendkívüli sebességgel pörög végig a tizennégy fejezetből álló történet: ritmikájában abszolút hajaz a számítógépes játékok lélegzetelállító tempójára. Ennek egyik hajtómotorja a virtuális tér és sci-fi keresztezéséből kialakított nyelvezet, pontosabban nyelvi humor. Verbális játékok forrását képezik a cyberszlengek, úgy mint scoopolás, belaggol, núb, fényseb, az angolból átvett szavak, az enemy, kiszkrínsotolták, feed, valamint a nyelvi lelemény szülte robotzsargon: lézerelhárító pajzs, annihilátor, ionpisztoly, tér-idő zúzó, antigravitációs panel, és elektronkönnyek. A nyelvezetből egy sivár cybervilág is kirajzolódik, mégis mindenki, áldozat, bántalmazó, de még az Xbox-játék díszleteleme is ugyanazt az egyetlen dolgot keresi: a feltétel nélküli elfogadást és szeretetet. A kis robotlélek szintén csak ezt áhítja, és keserves tapasztalása, hogy egyáltalán nem adják olyan könnyen.

Ebbe az izgalmasan pörgő sci-fibe belecsomagolva, mintha nem is lenne fejezetekre és bekezdésekre tagolva a szöveg. Az első rész legelső betűjénél megindul a Kék Lovag-lavina, és egészen a hátsó könyvborító vonalkódjáig sodor. Nyugvópontot talán csak Morius Netengor öregesre hangolt felbukkanásai jelentenek. A főgonosz legfőbb jellemvonása ugyanis az idejekorán megvénült lélek, a mindennapok bántáshalmaza csupán kéjmásodpercekig tartja őt fitten. Azok elillanásával szüksége van valami még nagyobb attackra, pont, mint a valóságban. „Bűzlő kommentmocsár, orrfacsaró rohadásszag” vesz körül minden húsba és szívbe maró témát, legyen az bullying, családon belüli erőszak, vagy éppen a háború. Végső soron gonosz és ártatlan, bántalmazó és bántalmazott gyerek ugyanazon origón ér össze: ez pedig a szeretethiány, alias figyelmetlen, érzelmi biztonságot nyújtani képtelen szülők. Ahogy Morius mondja a kis kékségnek: a szeretlek az a szó, amivel a leginkább lehet manipulálni.