Kezdésként Tompa Andrea röviden beavatta a közönséget a számára meghatározó olvasmányélményt jelentő trilógia tartalmába. Az első, Nádori Lídia által fordított részben megismert főhőst Oblomovval vonta párhuzamba a felesleges ember karakterén keresztül. Az IT-világban dolgozó Darius Kopp ugyanis lágy figura: testes férfi, aki nem harcos, nem erőszakos, esetlensége ellenére rokonszenves az olvasó számára. A második, Szörnyeteg címet viselő kötet gyásztörténet, melyben a férfi egy nagy utazás keretében próbálja meg feldolgozni felesége, a magyar származású Flora elvesztését. A cselekményt ebben a részben a nő jegyzetei kísérik végig szövegromokként, melyekből Tompa szerint Sarah Kane drámaíró sorsához hasonlítható történet rajzolódik ki. A Fodor Zsuzsa fordításában megjelent befejezés, a Kötélen az „apává nem válás” regénye, amiben a tizenhét éves unokahúg hirtelen felbukkanásával ismét új fejezet kezdődik Darius Kopp életében.

Tompa a rövid összefoglaló után arról kérdezte a szerzőt, hogyan születnek meg az ábrázolt karakterek. Terézia Mora szerint a szereplői állandóan körülötte nyüzsögnek, és szinte tolakodóan ajánlják fel magukat a történetekhez. Elmondta azt is, hogy természetesen a saját életéből és a számára otthonos közegekből is merít: a munkájából fakadóan ő leginkább írói és műfordítói körökben fordul meg, a férjén keresztül azonban ismer az IT-szakmában dolgozó embereket, egy barát révén pedig fizikusokat is. Ironikus felhanggal megjegyezte, hogy az utóbbi terület beemelésével inkább nem próbálkozott, azt azonban érdekesnek találta, hogy az irodalomtól alapvetően távol álló IT-világnak hangot adjon a regényeiben. Közeli tapasztalat volt számára az is, ahogy ezek az emberek fokozatosan elkezdtek kiszorulni a szakmájukból, ahogy az Darius Kopp-pal is történik.

A főhős viszont a várható reakcióval ellentétben nem esik pánikba, hanem mosolyogva sodródik a jelentéktelenné válás felé.

A továbbiakban megtudhattuk azonban, hogy Kopp nem volt mindig ilyen nyugodt természetű: Mora eleinte szikár, ideges figuraként képzelte el, aki számára inkább az ivás, mint az evés nyújt némi komfortérzetet. Később viszont rájött, hogy izgalmasabb, ha a főhősnek aggódnia kéne, de nem teszi – ahogy ő fogalmazott –, „ha a figura nem úgy néz ki, mint a probléma”.

Darius Kopp után természetesen Flora karaktere is szóba került. Mora elmondta, hogy míg az előző regénye, a Nap mint nap kelet-európai nyelvtanárával könnyen tudott azonosulni, Kopp esetében nehezebb dolga volt. Pont emiatt érezte szükségesnek, hogy ellenpólusként hozzárendelje a férfihez Florát. Ez a szomorú, olvasó nő lehetőséget biztosított a szerzőnek arra, hogy Kopp „tudatlan perspektívája” mellett a másik felet is megszólaltathassa. Mora szerint azonban a történet érdekében tönkre kellett tennie Florát, hogy aztán a főhős elindulhasson a gyász külső és belső utazásán, melynek budapesti állomásából most mi is ízelítőt kaphattunk Nagypál Gábor előadásában. Az elhangzott részletben Darius Kopp-pal egy temetőben találkozunk, amit kétszárnyú, vasrácsos kapu zár le, és ahol nem hallja senki, ha az ember segítségért kiált. A következő jelenetben pedig megismerjük a futárhátizsákos Zoltánt – vagy ahogy Kopp érti, Szultánt –, akinek a főhős sörözés közben bevallja, hogy valójában miért van Magyarországon.

„Szultán” karakterével kapcsolatban a szerző elárulta, hogy Egressy Zoltán Szaggatott vonal című regényének motoros futárja, Anti ihlette, majd Kopphoz visszakanyarodva bevallotta, hogy szereti nézni, ahogy a hősei szerencsétlenkednek, hiszen bár képtelenek orientálódni, mindig van bennük valami szerethető.

Tompa kiemelte, hogy a cselekvésképtelen szereplők ellenére a szöveg végig lüktet: a „búvópatakszerű mondatszerkesztések” hol kívülről láttatják a történetet, hol pedig egészen a karakterek fejébe viszik az olvasót.

A szerző szerint Kopp „kézzel-lábbal hadakozik” a cselekvés ellen, a mondat azonban cselekszik helyette is, a befogadó pedig töretlenül szurkol neki.

Ezek után Tompa a harmadik kötetre terelte a szót, melyben a családi viszonyok kerülnek előtérbe, és megjelenik a főhős unokahúga, a várandós és segítségre szoruló Lorelei. Kettejük kapcsolatáról egy részletet is hallhattunk, melyben Darius Kopp vásárolni indul, hogy vizet, sós stanglit és grépfrútot szerezzen a lány kívánságára, még akkor is, ha ez vidéken nem bizonyul egyszerű küldetésnek.

A beszélgetés végéhez közeledve Tompa rámutatott, hogy a főhős által bejárt térképet követve a trilógia olyan helyekre is eljut, ahova az irodalom nem gyakran szokott. Mora elmondta, hogy az átlépett határok egyrészt az ő múltjához is kapcsolódnak, másrészt Kopp gyerekkorához vagy éppen Flora életéhez köthetők – így válnak az utazás fontos állomásaivá. Zárásként felmerült még a kérdés, hogy lehet-e a regényeket a számozástól eltérő sorrendben olvasni. A szerző szerint mindhárom rész önmagában is kerek és érthető – az olvasó döntése, hogy hol kapcsolódik be Darius Kopp botladozásainak történetbe, és kezd el szurkolni neki, hogy tovább tudjon haladni.

Margó Fesztivál fotók: Valuska Gábor (Margó Fesztivál – Facebook)

Fotó a leadben: Bakó Sára