bezár
 

színház

2022. 06. 13.
Nyári Színházi Esték és a Muzsikáló Udvar programsorozat Szegeden
A szegedi városháza udvarán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nyári Színházi Esték és a Muzsikáló Udvar programsorozat Szegeden Igényes szórakozást kínáló, változatos színházi előadásokkal és koncertekkel várják a közönséget a szegedi városháza egyedi hangulatú udvarán, ahol az idén is megrendezik a Nyári Színházi Estéket és a Muzsikáló Udvar című programsorozatot.  

Kozma József (MSZP), a szegedi közgyűlés kulturális bizottságának elnöke a rendezvényeket bemutató hétfői sajtótájékoztatón kiemelte, a város sokszínű kulturális életének programjai nem érnek véget a kőszínházi évad végével, nyáron is folytatódnak. A közönség azonban némileg kicserélődik, az egyetemi hallgatók helyét átveszik a Szegedre érkező turisták.

Szkéné színház

Mint felidézte, a városháza kiváló akusztikájú, neobarokk udvarán Vaszy Viktor kezdeményezésére 1970-ben a Szabadtéri Játékok kísérőrendezvényeként szerveztek először zenei, majd színházi rendezvényeket.

A Nyári Színházi Esték július 4-én, 5-én és 6-án Varsányi Anna Esküvő után című darabjával indul, melyet Szilágyi Annamária rendez. Egy lagzit követő eseményeket bemutató színműben kiderül, hogy az örömapa ötlete alapján nemcsak az ifjú pár, hanem az egész család felkerekedik, és nászútra indul Kazahsztánba.

Július 7-én Forró Zsóka és Oszvald Marika adják elő az Összezárva című keserédes komédiát. A színdarab két idős hölgy történetét meséli el, akik nyugdíjas otthonba, és egy szobába kerülnek. A kényszerű összezártság során kibontakozik kettejük igazi jelleme, és az, ami múltjukat összekapcsolja. Július 18-án Pokorny Lia lép föl, aki különleges zenés estjén mutatja be életét dalban és szövegben.

A Muzsikáló Udvar programja július 25-én a Margaret Island akusztikus koncertjével kezdődik. Az együttes állandó - Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint alkotta - akusztikus formációja ezúttal Sárkány Bertalannal is kiegészül, aki perkán játszik majd.

A Swing a'la Django és Koszika, azaz Koszorus Krisztina stílusokon átívelő közös koncertet ad a hónap utolsó napján.
Augusztus 2-án Örkény István születésének 110. évfordulója alkalmából Az élet értelme - egypercesek száz percben címmel Mácsai Pál ad elő jó néhányat az író novellái közül. A színművészt Lukács Miklós kíséri, aki a novellákhoz illeszkedő improvizációkat játszik cimbalmon.

A sorozat zárásaként, két nappal később László Boldizsár és Nánási Helga állnak színpadra. A házaspár Opera-szerelem címmel a szerelem különböző stációi mutatja be opera- és operettrészletek segítségével.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lev Birinszkij: Bolondok tánca a Radnóti Színházban
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Városmajorban
A tatabányai Jászai Mari Színház Hóhérok előadása a Városmajorban
Somorjai Réka: BOJZ című drámája a Szkéné Színházban

Más művészeti ágakról

Fekete István Lutrájáról
(kult-genocídium)
Kurátori bevezető


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés