Deczki Sarolta a kerekasztal-beszélgetés elején elmondta, mennyire örül annak, hogy szerzőkkel és egy szerkesztővel folytathatja a téma megvitatását, ugyanis az esemény előzménye A rejtély titka című workshop volt, amely ugyanezen a napon zajlott a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetében. Az irodalomtörténész első kérdésében a kortárs magyar krimi helyzetéről kérdezte a beszélgetés résztvevőit Bán Zoltán András egy tanulmányára hivatkozva, amelyben pislákoló villanykörte képével írja le ennek helyzetét. Péczely Dóra megjegyezte, annak ellenére, hogy nem ért vele egyet, krimis hangulatkeltés szempontjából jó metaforának tartja, majd a műfajhoz kötődő személyes viszonyáról beszélt. Nagy krimirajongó, így különösen örült a Prae Kiadó Krimi ma sorozatához kapcsolódó regénypályázatnak, amelyre száz kézirat érkezett, szerinte ebből is látszik, hogy nagy a krimi iránti érdeklődés, ugyanis „pislákolásból nem született még száz krimi”. Kiemelte, ezek nem akarják erőszakosan követni a világtrendeket, nem jellemző például a skandináv krimikben megtalálható törekvés a minél nagyobb brutalitásra. Máshol van bennük a hangsúly, például a sorozatban legutóbb megjelent Gráczer L. Tamás Háromfa hölgye egy történelmi regény.

András László szerint is létezik kortárs magyar krimi, Baráth Katalin nevét említette, mint olyan szerzőt, akinek szereti az ilyen műfajú könyveit olvasni. Mészöly Ágnes Péczelynek ellentmondva elmondta, szerinte a krimipályázatra érkezett kéziratok sokszor tartalmaztak brutális elemeket, őt traumatizálta a zsűrizés. Ilyen szempontból tehát szerinte nem kell szégyenkeznie a magyar könyvszerzőknek, ugyanis nagyon jól tudnak nyomasztani. Hozzátette, szerinte az, hogy egy műfajból elég van-e, az inkább kiadói kérdés.

Péczely véleménye szerint sokkal inkább az a gond, hogy sokszor nem jut el az olvasókhoz a megjelenő krimik híre, nem tud olyan módon kiemelkedni egy krimiszerző, mint például a norvég Jo Nesbø, aki köré egész írói iskola épült, és mindenki azonnal felismeri ezeknek a könyveknek a borítóját, betűtípusát. Mikor elkezdődött a Krimi ma sorozat, felvetődött, hogy ehhez hasonlóan legyenek-e egységesek a könyvek fizikai jellemzői, de ettől a keretrendszertől a sorozat szerkesztői visszarettentek. Mészöly szerint az is egy szempont, hogy akik hazánkban krimit írnak, sokszor nem krimiszerzőként definiálják magukat, Kondor Vilmos kivételével nincsenek kifejezetten krimiszerzők. Ennek oka szerinte abban keresendő, hogy nem elég nagy a monotonitás tűrő képesség ahhoz, hogy valaki felépítse magát krimiszerzőként, ahhoz ugyanis legalább négy-öt ilyen témájú könyvet kellene írnia.

A krimi műfaja valahogy nem képes kivívni a helyét a szépirodalomban, a kritikai gyakorlat is alacsonyabb rendű műfajként kezeli. András László szerint ennek nem kedvez az az olvasói gyakorlat sem, mely szerint olyan könyveket keresünk, amiket „feltétlenül el kell olvasni”, mivel a krimik nem ilyenek. Mikor megjelent A vörös korona című kötete, nem állította a barátainak sem, hogy ez a fentebbi kategóriába tartozna, inkább nyaraláshoz ajánlotta, ugyanis a krimik eszképista jellege kifejezetten erős, főleg, ha ugyanazok a karakterek nyomoznak minden részben, ez egyfajta otthonosságot, megszokottságot jelent az olvasónak.

Deczki ezután az írókhoz fordult, a könyvük születésének alapötletére volt kíváncsi. András Lászlónak az első, A vörös koronában található haláleset egy piliscsabai tó körüli futása alkalmával többször szembejövő, majd eltűnő alakról jutott eszébe, míg Mészölynél egy hathetes fekvőgipsz adta meg az írói szabadságot egy friss osztálytalálkozós élményből született ihlet kibontásához, így született a Rókabérc, haláltúra. Mindkettőjüket az összerakás mozzanata izgatta, a szálak összeérésének mikéntje és annak az olvasói tapasztalatnak az alkotói oldala, mely során a tettes kilétének megismerése után visszamenőleg egésszé áll össze a sok-sok elejtett részlet.

A kortárs krimi társadalomábrázolásban betöltött szerepének kérdése is felmerült, a mai magyar társadalomra fókuszálva. András László elmondása szerint arról ír, ami tapasztal, ezért ez egy kizárhatatlan tényező, Mészöly pedig ehhez csatlakozva kifejtette, hogyha az ember egy jelenben játszódó történetet ír, akkor elég nehéz ezt úgy csinálni, hogy ne reflektáljon a társadalmi helyzetre és valóságra. Inkább „megúszni” nem lehet könnyű, ugyanis a krimiben a leglényegesebb dolog a bűneset, amit valahogy a társadalom elvárásai és az egyén vágyai közötti ellentmondások termelnek ki. Krimiből ezért különösen nehéz olyat írni, ami semmilyen formában nem reflektál a társadalomra. 

Deczki ezután a krimiírás és más irodalmi műfajok megalkotásának összehasonlítására terelte a szót, feltéve a kérdést, hogy mennyiben igényel nagyobb koncentrációt, kombinatorikus készségeket egy krimi megírása? Mészöly szerint ez attól is függ, hogy milyen igényeket támaszt magával szemben a szerző: ha nagyon bonyolult krimit akar írni, akkor figyelnie kell az idővonalakra az önellentmondás elkerülése végett, de közben inkább jó agytorna és játék-jellegét érzi hangsúlyosnak.

A beszélgetés végén a közönség felé is kinyitották a beszélgetést, több érdekes kérdés is elhangzott, például volt, aki a kortárs magyar krimi olvasótáborának összetételére kérdezett rá. Péczely szerint minden olvasóra a biztonságkeresés vágya és a történetben való elmerülés a jellemző, Mészöly ezt a sorozatokban megjelenő repetitív jegyek problémájával egészítette ki, ami ahhoz az olvasói attitűdhöz vezethet, mely során az az érzésünk lehet, hogy ha egy krimit olvastunk a szerzőtől, akkor már az összeset olvastuk.

A közönség egy másik tagja behozta a beszélgetésbe a nyelvi minőség perspektíváját, Mészöly Ágnes és András László krimije kapcsán kiemelte, írói hangjuk miatt szerette ezeket olvasni, nem a krimi műfaja miatt, így esetleg a szerző stílusa is a műfaj olvasásához vezetheti az olvasókat. Az utolsó kérdés a magyar krimi műfaji jellemzőire fókuszált, valamint azokra a tényezőkre, amelyek miatt elhatárolódhat az angolszász vagy a skandináv krimik hagyományától. Péczely ellenpéldaként említette a Prae kiadónál megjelent lengyel szerző, Marcin Świetlicki Tizenegy lés Tizenhárom című krimijét, amiben kézzelfoghatóan megjelenik a kelet-európai lét, míg a magyar krimikre szerinte ez nem annyira jellemző. Úgy látja, Magyarországon különösen népszerűek a történelmi krimik, és jellemző az a gesztus, hogy a szerzők hazánkba igyekeznek helyezni a történeteiket, a szereplők a mi problémáinkkal küzdenek. Ezért is könnyebb külföldi krimit olvasni, mert az egész problémarendszert kihelyezi az életünkből, egy eltávolító narrációként működve. Deczki viszont pont a környezetünk bemutatását szereti a kortárs magyar krimikben, ami lehetővé teszi a ráismerés arisztotelészi örömét és azonosulási lehetőséget jelent.

Péczely zárógondolatában megjegyezte, ő a krimikben a népmesék hatását keresi, sok olvasóhoz hasonlóan azt szereti, hogyha megtalálják a gyilkost és a méltó büntetését is elnyeri, azaz egy kerek világ elevenedik meg, ahol a rossz megbűnhődik, a világ rendje helyreáll, mint a népmesékben. Szerinte ezért nem fog kihalni a krimi műfajának olvasási szokása, mert az embereknek szükségük van egy térre, ahol átélhetik ezt az élményt.

A beszélgetés visszanézhető a Kis Présház Facebook-oldalán

Fotó: Mariia Kashtanova