A színlap tisztázza, mire számíthatunk: a produkció egy történetvázra és a színészek improvizációira épült, melyet Németh Gábor dramaturgként és Schwechtje Mihály íróként rendezett egybe (ahogy a színészek poénkodnak is ezzel: „Amikor rendeznie kell, ír, amikor írni kéne, rendez”). A probléma, melyre mindez épül, az úgynevezett szexuális újraelosztás elmélete Robin Hanson közgazdásztól, mely egyfajta marxi alapon a társadalmi mellett a „szexuális javak” újraelosztását veti fel, így előzné meg azt a sok erőszakos cselekedetet, amit a nőkhöz és szexuális kielégüléshez nem jutó incel-ek követnek el (involuntary celibacy: nem választott cölibátus, szexuális önmegtartóztatás).

Az előadás komolyan veszi ezt a felvetést, és játékosan megrajzol egy olyan sötét jövőt, disztópiát, melyben mindez megvalósult. Az (ön)ironikus játékosság a díszletben, jelmezekben és kellékekben is uralkodó: Láng Imola festett és valódi görög-római fórumlépcsői, az egyszerű formákkal jelölt asztal, szék, ágy kiválóan jelzik a magán és közszféra nemcsak minden helyszínét, de az ebben a világban elkerülhetetlen összemosódását is. Ignjatović Kristina jelmezei, a piros szalaggal átkötött tógák, az omegák (incelek) sztereotipikus „kocka” (nerd) szemüvegei, a szexrobot világító műmelle egyszerre komikusak, és utalnak ennek a világnak szomorú kisszerűségére. A fővezér nyakláncszerű, aranyba foglalt heréi, a (közönségnek is) csókolásra felajánlott „szent kasztrátum” pedig úgy megidézi a középkori csaló búcsúárusok és hamis relikviáik korát, hogy Geoffrey Chaucer is elégedetten csettintene.

Ebben a lecsupaszított, leegyszerűsített világban a színészi alakítások még inkább fel tudnak ragyogni. Mert ez az este azért egyértelműen a színészeké, és még közülük is kiemelkedik Vajda Milán. Nagyon különböző karaktereket játszik: egyszerre tudja a homoszexualitása miatt zsarolt és ezért a vezér mögé beálló Fülöp komplexitását és a görnyedt hátú omega-haver kétdimenziósságát megjeleníteni. Egyértelmű bizonyítékát adja annak, mennyire beérett ő az Örkényben, milyen tökéletes színészi játékra képes. Szomorkás drag queenként előadott zenei produkciója pedig az előadás egyik csúcspontja.

Kiváló csapatban játszik Fülöp: Bajomi Nagy György joviálisan kegyetlen és érzéketlen diktátora, Henrik és a legrosszabb világban is jelenlévő emberi könyörületet, a csöppnyi reményt megtestesítő karakter (Ficza István) mellett a két női szereplő is brillírozik. Kerekes Éva zseniális humorérzékkel és remek komikai vénával megáldott színészünk, itt is  utánozhatatlan színekkel fest meg több női életlehetőséget ebben a borzasztó világban, míg Józsa Bettina nemcsak a „vágy tárgya”, de finom humorral és apró jelzésekkel dolgozva egyszere tud szexrobot és élő nő lenni.

A disztópia általában nem vidám műfaj. Ugyan a legsötétebb világban is feltűnik a szerelem és az emberi érzés, a könyörület egy-egy pillanatra, még Orwellnél, Huxley-nál, a Lear király Cornwalljának szolgájánál is vagy az Éhezők viadalában (Hunger Games), az alapvető hangnem és végkicsengés sosem vidám. Itt, ezen az estén kapunk egy Batmannel és Catwomannel teljes, vicces happy endet, mely logikusan következik abból, ahogy az előadás tréfásan összecsenget populáris és elit kultúrát utalásokban, a Mátrixtól Margaret Atwoodig (A szolgálólány meséje), vizuális és zenei megoldásokban (a gregoriánra hajazó dallamoktól a hatvanas évek magyar slágeréig). Azonban nemcsak a Ficza által játszott figuránál marad kérdéses, vajon megérdemli-e ez a „seggnyaló”, opportunista figura az igaz szerelmet azok után, hogy évekig szexrobotként bánt Eleonórával, hanem az egész megjelenített világ további sorsa kérdéses marad. Mi marad azután, hogy a klerikális-politikai diktatúra megdől? Lehet-e Batman-jelmezben pózoló omegákra bízni a „szép új világot”?

Epilógusként engedtessék meg egy általánosabb morfondírozás: ma még nem tudni, mi lesz az élő színházból a pandémia utáni, még virtuálisabbá vált világban. A nézők visszatértek, de kisebb számban, és a színházi alkotók most próbálják kitapogatni, mire vágyik ez a karanténok, lezárások, személyes tragédiák, politikai csalódások által megtépázott közönség. Úgy vélem, a metaszínház, a közönséget játékosan bevonó ironikusság, a nézőközeli és egyben remek színészi alakítások csapatjátéka, ami ezt az előadást meghatározza, biztató út a jövőre nézve is. Lehet, hogy a történet kicsit könnyen kitalálható, a dramaturgia és a karakterek kidolgozottsága nem tökéletes, döccenhet ez meg az, de a néző szívét-eszét meg kell fogni valamivel. Ezen az estén, úgy érzem, sikerült.   

SZEX. ÚJRA. EL.

Az előadás szövegét a színészek improvizációi alapján írta: Schwechtje Mihály

Játsszák:
Bajomi Nagy György
Ficza István
Józsa Bettina
Kerekes Éva
Vajda Milán

Dramaturg: Németh Gábor
Dalszöveg: Máthé Zsolt
Díszlet: Láng Imola
Jelmez: Ignjatovic Kristina
Zene: Farkas Bence
Világítás: Balogh Csaba Andor
Súgó: Horváth Éva
A rendező munkatársa, ügyelő: Borhi Lilla

Rendező: Schwechtje Mihály

2022. június 7.
Örkény István Színház, Stúdió

Fotó: Horváth Judit