Kleinheincz Csilla kezdésként elárulta, hogy már a szerző első kötetét, a Bábel fiait is ő szerkesztette, csakúgy, mint a Horgonyhely, illetve az Irha és bőr című regényeket. Elmondása szerint az egy évtizedre visszanyúló közös munka ideje alatt Moskát végig azon az állásponton volt, hogy nem érzi magát otthon a novella műfajában, idén azonban mégis egy kisprózákat tartalmazó könyvet mutatnak be közösen. A szerzőt eleinte valóban a bonyolult és szerteágazó világok foglalkoztatták a leginkább, a novella terjedelmét főként gyakorlásra használta: az új nézőpontokkal és elbeszélői hangokkal való kísérletezés eszközének tekintette, tét nélküli játékként gondolt rá.

Idővel azonban egyre izgalmasabbá vált számára ez a játék, és rájött, hogy a kispróza olyan lehetőségeket és formákat is tartogathat, amik egy regényben nem lennének működőképesek.

A kötet „lapozgatós” novellája, a Fekete monitor történetét például az olvasó maga alakíthatja azáltal, hogy újra és újra döntéseket hoz, majd a választásainak megfelelő panelekhez lapoz. Moskát a formán túl a nyelvvel is kísérletezik: a vizsgaidőszakról szóló novellája például a tudomány kirekesztő voltát mutatja meg olyan fiktív kifejezések segítségével, amelyek az olvasóban is felébresztik azt az érzést – ahogy a szerző fogalmazott –, a „nyelvi horrort”, amit a vizsgákra készülő hallgatók élhetnek át szakirodalmi szövegeket böngészve.

Azon túlmenően, hogy ez a műfaj lehetővé teszi az irodalomtól alapvetően idegen formák és témák beemelését a szövegekbe, Kleinheincz szerint a novella a világra való gyors reflektálásra is alkalmas, nem véletlen tehát, hogy A hazugság tézisei számos aktuális problémával, köztük például a kapcsolati erőszakkal is foglalkozik. Moskát hozzáfűzte azonban, hogy ő nem tartozik azok közé, akik rögtön kiteszik a véleményüket, adott esetben dühüket a nyilvánosság elé: neki idő kell, hogy az események leülepedjenek benne, hogy megeméssze és átgondolja őket, és csak később képes a történéseket irodalommá formálni. Szerinte ez a feldolgozási folyamat elengedhetetlen ahhoz, hogy a mondanivalója ne váljon didaktikussá, és valóban hatni tudjon az emberekre.

Moskát publikált már korábban is novellákat különféle antológiákban és zsáner-, illetve szépirodalmi magazinokban, a kötetben azonban többségben vannak az elmúlt pár év során keletkezett szövegek. Kleinheincz a továbbiakban arra volt kíváncsi, hogy mennyire távolodott el a szerző a régebbi írásaitól, és mi alapján válogatott most ezek közül. Moskát szerint a többéves szövegeket visszaolvasni olyan, mint kamaszkori fényképeket nézegetni, azonban talált olyan novellákat, amikkel még ma is tud érzelmileg kapcsolódni – még akkor is, ha már teljesen más módon, mint az írás idején. A 2018-ban született Mesterhazugság – amelyben a hazugság mágikus erővel bír, az igazságot pedig csak elmutogatni szabad – például egy gyermekkori élményből született, jelenleg azonban inkább a „fake news” problémát, az álhírek világát juttatja a szerző eszébe, amikor „mint olvasó” veszi kezébe a saját szövegét.

Az igazság és a hazugság viszonya, a manipuláció és az önbecsapás visszatérő témák a kötetben, ami Moskát szerint nem véletlen, hiszen már gyerekkorában is erős igazságérzettel rendelkezett, és képes volt kiállni magáért. Bár azóta többször meghallgatta, hogy – ahogy ő fogalmazott – „a kedves lányok csendben vannak”, a mai napig izgalmas téma számára az, ahogy a kétértelmű helyzetekben az egymással szemben álló felek igazságai összeütköznek. Az igazság ugyanis sosem objektív. Nemcsak ezt a fogalmat helyezi azonban a kötet új megvilágításba, hanem fantasztikum és valóság viszonyára is rákérdez a spekulatív fikció segítségével.

Moskát ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a mágikus elemek ellenére a realitás is fontos szerepet játszik a szövegekben, hiszen az irreálisnak tűnő keretben hétköznapi alakok jelennek meg hétköznapi problémákkal, a valóságtól elrugaszkodó részletek pedig az ő világukban természeti törvények.

Ezek a logikusan felépített, rendszerbe foglalt elemek képesek lehetnek arra, hogy „behúzzák” az olvasót, és elérjék, hogy számára is igazivá váljon a felépített világ.

A különböző szabályrendszerekkel rendelkező világok mellett a szerkesztő szerint fontos kapcsolódási pont a kötet novellái között a szülő-gyerek viszony is, amelyben szintén megjelenik az eltérő igazságok, illetve perspektívák problémája. A Négyszemközt anyafigurája például a baleseti ügyeletre kíséri a kapcsolati erőszakot elszenvedett lányát, közben azonban valójában nem érti meg őt. Nem ez az egyetlen szöveg, amelyben a szülő nehezen kapcsolódik a gyerekéhez: Moskát ironikus felhanggal megjegyezte, hogy míg az Irha és bőr című regényében senkinek nincsenek szülei, ez a kötet egy „diszfunkcionális anyakollázs” lett. Komolyra fordítva a szót, elmondta, hogy az ábrázolt viszonyok sikertelenségét főként a kommunikációképtelenségnek, illetve a generációs különbségeknek tulajdonítja.

Szerinte az önreflexivitás, a saját érzéseink megfogalmazása, valamint a másik iránt tanúsított empátia ma már talán kezd természetesebbé válni, azonban ez távolról sem volt mindig így.

Kleinheincz hozzátette, hogy a kötetben helyet kap egy kisregény is, amiben viszont szeretetre és megértésre épülő szülői mintáról is olvashatunk. Moskát elárulta, hogy bár az egyetlen jól funkcionáló család szülőpárját két apa alkotja, ez egyáltalán nem volt szándékos gesztus a részéről. A hangsúly sokkal inkább azon van, ahogy ezek a szereplők a konfliktusokat kezelik, ahogy megoldást találnak a problémáikra, és ahogy kifejezik az egymás iránti szeretetüket.

A szerkesztő szerint a novellák sokrétű emberi kapcsolatai és konfliktusai olyan zárt rendszert alkotnak, amelyben – ahogy ő fogalmazott –, a végösszeg mindig nulla, a nyereség és a veszteség egyensúlyban vannak, ami olykor rideg, ugyanakkor kétségtelenül igazságos képet fest a világról. Moskát szerint ez a felfogás is a gyerekkorában gyökerezik – hiszen úgy nőtt fel, hogy mindenért meg kellett dolgoznia –, azonban az aktualitásokkal is összekapcsolható, például az ökológiai válság tekintetében. A kötetben ez a probléma leginkább a kisregényben jelenik meg, ahol szerződésekkel döntenek természeti törvényekről. A szerző elmondta, hogy korábban is írt már a klímaváltozással kapcsolatos szövegeket, főként felkérésre, és egyértelműen növekvő érdeklődést lát a téma iránt. Szerinte a mai generációknak szembe kell nézniük azzal, hogy valóban semmit sem lehet elvenni a Földtől következmények nélkül.

A beszélgetés végéhez közeledve Kleinheincz arról kérdezte a szerzőt, hogy hogyan hathatnak a mi valóságunkra az attól sokszor elrugaszkodó, fantasztikummal átitatott történetek. Moskát ezzel kapcsolatban Neil Gaiman sokat idézett gondolatát említette, miszerint a „fikció olyan hazugság, ami igazat beszél”.

A szerző szerint a fantasy „kezében” a legerősebb eszköz az, hogy képes feltenni a „Mi lenne, ha…?” - kérdést, valamint kifordítani a jelent, és más perspektívából nézni rá.

Ez azért működőképes módszer, mert az olvasók egyre magasabb ingerküszöbét így még talán át lehet ütni, és fel lehet rázni a világukat az irodalom segítségével. Ehhez kapcsolható a „posztnarratív viselkedés” kutatása is, ami az empátiáért felelős hormonok vizsgálatával hivatott bebizonyítani azt, hogy a történetek mérhető erővel bírnak, és hogy az olvasók érzelmi bevonásával valóban nagyobb hatást lehet elérni, mint a száraz tényekkel – például a klímaváltozás esetében.

Zárásként a szerkesztő unszolására Moskát elárulta, hogy a kötetben szereplő szövegek közül talán a kisregény áll hozzá a legközelebb, de ironikus felhanggal hozzátette azt is, hogy ebben van a legtöbb átvirrasztott éjszakája és kimaradt étkezés miatt leadott kilója is. A kérdésblokk előtt még szóba került a dilemma, hogy szépirodalom és fantasy között állni egyet jelent-e azzal, hogy a szerző több olvasót képes megszólítani, vagy épp ellenkezőleg, két szék között a pad alá esik. Moskát elmondta, hogy ezzel a problémával megpróbál minél kevesebbet foglalkozni: ha kell, ül a két szék között a földön, írja, amit szeretne, és bízik benne, hogy az olvasók kapcsolódni tudnak majd hozzá. Már a közönség sorain végigtekintve is egyértelművé vált, hogy érdeklődésben nincs hiány, valaki pedig azt is kiemelte, hogy a szerző logikusan felépített világainak köszönhetően még a sci-fi olvasók is tudnak rezonálni.

Margó Fesztivál fotók: Kis Norbert (Margó Fesztivál – Facebook)

Rendezvényfotók: Bakó Sára