A trió - melyet Metheny hat évvel ezelőtt hozott létre, s azóta bejárták együtt az egész világot - január végén jelentette meg új albumát. Nem véletlenül kapta a Day Trip címet, hiszen a zenészek legutóbbi amerikai turnéjuk alatt egyetlen szabadnap alatt rögzítették. Az albumra Metheny tíz dalt komponált, köztük van az Is This America?, amellyel a Katrina hurrikán New Orleans-i pusztítását idézi fel.

Metheny az elmúlt három évtized alatt folyamatosan tágította a különböző zenei stílusok határait. Kilenc kategóriában tizenhét Grammy-díjjal honorálták már munkásságát. Az idén 54 éves Pat Methenyről: első hangszere a trombita volt, gitárra 12 éves korában tért át. 18 évesen a Miami egyetemen tanult s egy évvel később a Berklee College of Music legfiatalabb tanára lett…

Első albuma, a Bright Size Life 1975-ben jelent meg, ezt Jaco Pastorius világhírű basszusgitárossal készítette.Ezután nem volt megállás, belevetette magát szinte minden létező zenei stílusba, aminek köszönhetően saját munkássága is hihetetlen sokszínű lett. A free-jazz-től a rockig szinte minden stíluselem belekerült már Pat receptjeibe. Zenéje magán viseli a brazil zenei világot, a bossanovát és természetesen a popzenébe való kikacsintásai (pl. Joni Mitchell-el) is rajta hagyták nyomukat a játékán. Több aranylemeze van és több alkalommal választották már meg az év legjobb jazzgitárosának a szakmabeliek. Vagy negyven lemezt készített és számos albumon szerepel vendégzenészként az elmúlt évtizedek során, de számos lemezt jelentetett meg trió és duett formációkban, illetve szimfonikus zenekarral.

Az elektronikus zene terén is igazi felfedezőnek bizonyult, hiszen a jazz világában elsőként használta fel a szintetizátort mint komoly hangszert. Számos újfajta hangszer kifejlesztésében részt vett, mint pl. a 42 húros Pikasso gitár, amelyet egyébként a koncert elején a Margitszigeten is megszólaltatott, de erről majd később.

Pat amellett, hogy magát eljutatta a jazz világ csúcsára, mindig is azon fáradozott, hogy fiatal tehetségeket fedezzen fel és segítse útjukat a zenei pályán. A jelenlegi triójában is két fiatal gigásszal találkozhattunk. Christian McBride basszusgitáros szólólemezein kívül számos világsztárral együtt szerepelt. Pop, soul és klasszikus zenében is keresett és rendkívül népszerű zenész. Diana Krall, Herbie Hancock, Joshua Redman, Jack DeJohnette, Chick Corea, Sting, James Brown mellett is pakolta már a bassline-t. Antonio Sanchez mexikói dobos, szintén világsztárokkal dolgozhatott pályája során. Többek között Dave Samuels, Chick Corea, John Patitucci, Luciana Souza és Michael Brecker választotta társául.

A koncert első fél órájában Pat Metheny egyedül játszott nekünk a színpadon. Három szóló gitárművel melegítette be a közönséget. Pillanatok alatt tábortüzes hangulatot varázsolt. S nem véletlenül, hiszen zenéjét a lágy melankólika, néhol sodade hangulatú dallamos közérthető kellemesség jellemezte. Pat kapva az alkalmon bemutatta kissé furcsa gyermekeit, baritongitárját és 42 húros Pikasso névre hallgató hangszerét, ami úgy nézett ki, mintha egy lantot és 3 akusztikus gitárt gyurmáztak volna össze. (Itt látható illetve hallható a hangszer néhány másodpercig.)

A szóló rész végeztével megjelent a ritmusszekció a színpadon és elkezdődött atulajdonképpeni koncert. Az első szám alatt sajtófotósok lepték el a nézőteret, mert a szervezőktől csak erre az öt perces számra kaptak engedélyt a fotózásra. A koncert nem ragaszkodott a Day Trip szerzeményeihez: belekóstolhattunk Metheny világába a kezdetektől napjainkig, az első Bright Size Life albumtól a legújabb lemezekig. A trió végig hihetetlenül egyben volt. Figyeltek egymás legkisebb rezdüléseire is. Csodálatos közös lehalkulásoknak és katarzisoknak lehettünk tanúi. Metheny meghagyta a teret kollégáinak, ennek köszönhetően megízlelhettük McBride nagyon szerethető, elképesztően melodikus, dallamközpontú, „mesélős” nagybőgő szólóit, a mexikói Sanchez pedig polip módjára pusztította a dobot latin ritmusokkal fűszerezett tört ütemeivel.

A koncert végén Metheny mindkettőjükkel külön tartott egy hosszabb duett részt. Sanchez-szel megidézték Ornette Coleman rockis Broadway Blues-át (amelyet már Jaco Pastorius basszusgitáros zseni is feldolgozott és előszeretettel vett elő koncertjein. Lehet, hogy még Pat-tel is játszotta.) A több mint két órás koncertet olyan ráadással zárták, amiben McBribe fretless basszusgitáron adta az dallamos, de a grúvot megőrző alapokat a Pat rockos-húzós riffjei alá.

Röviden összefoglalva: nagyon profi és elképesztő virtuóz előadást kaptunk. De mint ahogy azt már Methenynél megszokhattuk, virtuóz profizmusa sosem öncélú, hanem beleépül közérthető, követhető és boldog dallamaiba. És ugyanez volt mindhármuk játékára jellemző. Jól egymásra leltek.