„Én nagyon sok variációját láttam a darabnak, mindig elmentem mindenhová, ahová csak tudtam…” – emlékszik vissza Presser Gábor. „Mindig valami más kap hangsúlyt, én pedig egyik ámulatból a másikba esem, hogy ezt így is lehet mesélni, ezt lehet így is gondolni?” Határon innen és túl, nincs olyan teátrum, ahol ne tűzték volna műsorra A padlást, és nincs benne olyan zenés szám, ami ne lenne sláger. Presser és Sztevanovity 1986 nyarán, egy zsennyei alkotóházban kezdte írni a musicalt, noha eredetileg egy televíziós mesesorozathoz, valamint egy új Zorán albumhoz szerettek volna anyagot készíteni. Ottlétük alatt a Vígszínház akkori dramaturgiai vezetőjének, Radnóti Zsuzsának az édesanyja többször is készített nekik szilvásgombócot: ennek az emlékét őrzi a musical egyik legnépszerűbb dala. Legelőször azonban a Nem szólnak a csillagok és a Csupa csoda padlás című számok szövege született meg. „Ha nincs meg ez a varázslatos történet, akkor nyilván semmi nem történik. Megszületett Dusán szívében, fejében, lelkében, ráadásul még le is tudta írni. Onnantól számít az egész.” – idézi fel Presser a kezdeteket.

A vígszínházi ősbemutatót Marton László rendezte, az ő javaslatára került bele az alkotógárdába Horváth Péter, aki a prózai részek megírásában segédkezett. Dusán dolgozószobája lett a helyszín mintája, a teátrum akkori pénzügyi forrásai viszont nem tették lehetővé, hogy új díszlet készüljön, ezért Fehér Miklós korábbi díszletelemekből állította össze. Az előadásban szereplő varázskönyvet Rubik Ernő tervezte. Eleinte Müller Péter is az alkotókhoz tartozott, aztán később Tolcsvay László és Bródy János Doctor Herz című mesemusicalén kezdett dolgozni, és kivált a csapatból. Dusán plágiumpert is indított ellene: alakja A padlás örökké zsörtölődő Témüller urának karakterében kelt életre. „Húsz év múltán bevallom: A padlással csak azt szerettem volna elmondani, hogy a világból sohasem hiányzó Témüllerek bármennyit pusztítanak, hazudnak, ármánykodnak, nem nyerhetnek. Addig nem, amíg vannak Mamókák, akár a valóságban, akár csak az emlékeinkben” – vallotta Dusán A padlás 20 éves jubileumi díszelőadásán.

A darab egyetlen éjszaka alatt, egy fővárosi padlástérben játszódik 1988-ban, a kommunizmus utolsó éveiben. Itt él Rádiós, a kibernetikus, aki jelenleg szellemi szabadfoglalkozású, mivel 1986-ban engedély nélkül próbált kapcsolatot teremteni idegen bolygókkal és földönkívüliekkel, ezért elbocsájtották az állami központból. Szintén erre a padlásra érkezik meg a négy szellem, Kölyök (az első, aki szóvá merte tenni, hogy a király meztelen), Herceg (oldalági Lombard herceg, aki egy másik herceggel szemben elveszítette azt a fogadást, melyikük ébreszti fel Csipkerózsikát), Lámpás (a nyolcadik törpe, aki őrségben állt társai védelmében, Hófehérke érkezése után azonban megfeledkeztek róla) és Meglökő (egy jólelkű hóhér, aki az ártatlanul elítélt Kölyköt próbálta megvédeni, de menekülés közben mindketten odavesztek). A négy bolyongó csupán véletlenül ragadt a Földön. Révészt keresik, hogy átvigye őket az örökre szépek bolygójára. Időközben feltűnik Barrabás, a bombaszakértő gengszter, akit összetévesztenek a szellemek Révésszel, továbbá Rádi Nagymamája is felbukkan néha, például egy tál szilvásgombóccal. A szerelmi szál a szomszédban élő zeneakadémistával, Sünivel érkezik, aki hősiességével megmenti a padlást, és ezzel végre felhívja magára Rádi figyelmét.

A Veres 1 Színház előadásában Pál Tamás alakítja Témüller urat, valami olyan zseniális karakterizálással, amilyet csak kivételesen precíz színészettel lehetséges megvalósítani. Ő az egyetlen, aki egészen elrajzolt eszköztárral vetíti elénk a házmesteri rangról lecsúszott, ám a szemét mégis mindenen rajta tartó spicli-típusú, visszataszító ember figuráját. Színpadi jelenlétei során mindvégig demi plié tartásban közlekedik, miközben látványos szemforgatással monitorozza a teret. Hangja fenyegetően negédes, egyetlen doppingforrása mások meggyanúsítása. Alakjának túlzott karikírozása azért is indokolt, mivel így félreérthetetlenül be lehet azonosítani ezt az embertípust, aki a színpadon kívül is legalább ennyire beteges jellemvonásokkal rendelkezik. Így különíthető el igazán az olyan különc figuráktól, mint amilyen Üteg (Vincze Márton), vagy a Detektív (Csonka András/Venyige Sándor), akik legalább nem veszélyesek saját embertársaikra. Enyém a pálya című szólószáma az eddigi előadások folyamán soha nem emelkedett ki számomra az egyébként rendkívül egyenletes zenei arzenálból, most azonban az előadás legsodróbb lendületű, legtökéletesebben kivitelezett betétszáma lett.

A többi szereplő az igazszívűek táborát erősíti, ezért is látják a padlásra tévedt négy bolygószellemet, akik éppen a Révészt (Zöld Csaba) keresik, hogy átsegítse őket a túlvilágra. A Kölyök (Molnár Gyöngyi), a Herceg (Krajnik-Balogh Gábor), Lámpás (Janik László) és Meglökő (Palotai Zoltán), vagyis a négy szellem jelenléte már az első tíz percben beszippantja a közönséget. Összjátékuk, energiájuk mindvégig a figyelem szinten tartásának fontos eszköze. Ezt a közös játékra invitáló erőt főként Molnár Gyöngyi alakításában éreztem, aki nem csupán színész-énekesként, hanem mozgáskultúrájával is uralja a teret. Az eredetileg Kaszás Attilának írt Rádiós szerepét a József Attila Színház színművésze, Fekete Gábor alakítja az egyik szereposztásban: legfőbb érdeme, hogy a Fényév távolságot rendkívül egyszerűen, eszköztelenül énekli. Hangszíne szépen szól együtt a Sünit alakító Csáki Edina gyönyörű énekhangjával. Előfordulnak olyan sorsszerű találkozások, melynek kapcsán egy színész arra predesztinált, hogy eljátsszon bizonyos szerepeket, illetve bizonyos szerepek azért íródtak, hogy egy minden porcikájában rátermett színész emblematikussá formálja azokat. Ilyennek éreztem Dósa Mátyás alakítását, aki Rádiós másik megszemélyesítője. Szikár értelmiségi figurájában egyaránt fellelhető a múlt sérelmei miatt enyhén kesernyés szájíz, de keveredik a soha nem múló gyermeki hittel, ráadásul mindezt zenei megnyilvánulásaiban is kifejezésre tudja juttatni.

Elsősorban a steampunk stílusú vizuális látvány emeli ki a veresegyházi előadást a darab sorozatban gyártott verziói közül. A díszletet és jelmezeket tervező Michac Gábornak köszönhetően megidéződik az a kor, amelyben A padlás íródott, lásd Témüller fehér zoknival viselt barna szandálját, vagy Mamóka (Zorgel Enikő) horgolt patchwork mellényét, a szellemeknek tervezett ezüst színű, gót mintázatokkal, zsinórokkal és bőrszíjakkal díszített űrruhái azonban nagyon is maivá, sőt futurisztikussá teszik a darabot. Legutóbbi élményem a tervező keze által jegyzett Budapest Bábszínházas Helló, Héraklész! bemutató volt, ahol A padláshoz hasonlóan, ugyancsak megidéződött a videójátékok világa. A díszletet szintén eklektikussá teszi a fel-felvillanó, színes neonfényekben megcsillanó, régies hatású tárgyakkal berendezett miliő. Az időmérő eszközbe rejtett bomba többféle óraszerkezetből tevődik össze, Mamóka Artúr nevű madara pedig egy neoviktoriánus fémszerkezet. Gombok csillannak, ezüstszálak villannak, színesen fénylő szilvásgombócok gurulnak a térben, melyet a nézőtérre benyúló pallók tesznek tökéletesen szociopetálissá. Talán Robinson figurájában ötvöződik leginkább a steampunk stílus: régi és ultramodern egyvelege. A gépezet fölső részén a televízió monoszkópja látható, a közepe egy táblagépre hajaz, az alja pedig egy vendéglátóipari helyiségből kiszuperált játékautomata. Nagyon tetszett a Robinsont alakító Monori Dominik, akinek a tapsrendben még kiváló mozgáskészsége is megmutatkozott.

Bakó Gábor koreográfus minden zenés számot mívesen rakott színpadra, az egészen apró mozdulatok is precízen kidolgozottak. Ugyanazon stílusnak láthattuk a különböző, izgalmas variációit, melyekben szerencsére nem köszönnek vissza a zenés darabokból unásig ismert lépések, vagy ha igen, akkor meglepő kombinációkba vannak beleágyazva. Az előadás rendezőjének, a Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas Böhm Györgynek sikerült egy rendkívül izgalmas, sokrétű és sokszínű, kiegyensúlyozott színészi teljesítményen alapuló előadást létrehoznia: egy letűnt, békebeli éra, valamint egy vészesen közelgő időszak határára sűrített, lebilincselő csapatjátékot. A darab az újszerű, steampunk köntösben is megőrizte emblematikusságát és mesei mivoltát.

Fotó: Veréb József