A közönség nyitányként A lovak és az angyalok című verset hallhatta a két színművész tolmácsolásában, majd Juhász rögtön hozzá is fűzte, nemrég látott napvilágot egy francia-magyar kétnyelvű antológia, amely Nemes Nagy verseit tartalmazza. Aztán Scheinhez fordult, hogy neki személy szerint kik voltak kamaszkora meghatározó költői, kik befolyásolták pályája alakulását. A költő elmondta, fiatalon József Attilát és Pilinszkyt tartotta kedvencének, majd húsz éves kora körül érezte először úgy, hogy Nemes Nagy van rá a legmélyebb hatással. Arról is beszélt, hogy bár lehetséges lett volna, nem ismerte a költőnőt személyesen, mivel tudta róla, hogy nagyon beteg, ezért nem merte felkeresni. Azt mondta, úgy érezte, bár nagyon más egy idős költő és egy húszéves fiatalember világa, van közöttük alkati rokonság. Az alkat nagyon bonyolult dolog, hiszen tartalmazza a kimondhatatlan érzelmi sejtelmeken át a saját test érzékelését, ami a ritmusban képes formát ölteni. Mindez az egyes költő testétől, mozgásától, légzésétől függ, éppen emiatt annyira különleges. Schein szerint mindezek a jellemvonások és az érzelmek jellege kölcsönöz valami kézzel foghatót egy-egy versnek. Nemes Nagy rejtőzködő viszonya a világhoz és önmagához is szépen kirajzolódik az elhangzott szövegben, amelyben mégiscsak elmondja saját történetét.

A felolvasott verset elemezve Schein kitért arra, hogy itt nem Rilke rettenetes angyalai jelennek meg, hanem olyanok, akik nagyon finoman alkalmazkodnak az emberi léptékhez. Nemes Nagynál ennek fontos szerepe van, hiszen költészetében nem azt a fajta viszonyt akarja megmutatni, ami elsőre lehengerel, hanem sokkal inkább, ami lassú, áttételes. Mindebben saját életútja is benne van, hiszen nem tudjuk, mi történik az angyalokkal a szobában, csak azt látjuk, hogy jönnek, majd távoznak, ráadásul utolsóként Mihály, aki a szerző édesapjának névrokona. Schein elmondta Nemes Nagy apja korán meghalt, a költőnőt mégis nagyon bensőséges viszony fűzte hozzá, ez azonban főleg a képzelet szintjén működött. Az irodalomtörténész kiemelte, a szövegben szerepelnek olyan szavak, amelyek korábban soha sehol máshol nem fordultak elő a magyar költészetben, ilyen például a „batul”, illetve, hogy a ló „feldobrokol.”

Juhász elmondta, hogy ebben a költői hangban sok esetben hideget-meleget, távolságtartást, majd szemérmes kitárulkozást érez, Nemes Nagy kettős természetű lírájában egyaránt megszólal a tanárnő, aki távolságtartó, valódi objektív költészetet művel, de jelen van az áradó szenvedély is, a nő, aki önmaga szépségére, érzéseire kérdez rá.

Majd elhangzott a kérdés, hogy Scheinre alkotóként hogyan hatott Nemes Nagy, illetve, hogy a lelki közösségen túl a versek terén is érez-e vele rokonságot. Válaszul a szerző elmondta, húszéves kora óta folyamatosan az élete része volt Nemes Nagy Ágnes, a szakdolgozatát és egy könyvet is írt róla, tapasztalatai szerint pedig minden ilyen viszony hullámzó. Van, amikor nagyon közel érzi magához a költőnő műveit, van amikor idegesítik. Arra is kitért, hogy a moderátor által említett hideg-meleg tulajdonképpen egy személyes dráma, annak a kérdése, hogy mi van ott, amit már nem tudunk kontrollálni. Saját magát, a személyiségét, a látását és a világot egyaránt kontrollálni próbálja, annak ellenére, hogy korai tapasztalatainak egyike, és első verseinek fő témája a háború. Az, hogy mi történik tulajdonképpen velünk és miért, amire ő azt a választ adja, hogy valamilyen módon az értelem csúszott ki kezeink közül. Schein idézte A szörny című verset, amelyben először szelíd, majd egyre vadabb a megidézett lény, ami az irodalomtudós szerint egyenlő a szerzővel, hiszen amikor ezt írja, az édesanyját elmegyógyintézetben kezelik, és attól fél, ez az idegen valami, ami anyját kínozza, az ő elméjén is rátör, mindez a rettegés az írásban is árad. Schein párhuzamba állította Pilinszky Apokrifjét ezzel a szöveggel, hiszen mindkettőn egy-egy kitüntetett pillanat a két költő pályájának egészét tekintve. Elmondta, hogy Nemes Nagy saját történetétől és alkatától szenvedett leginkább, amit szinte képtelenség megérteni, egyetlen dolog segíthet, mégpedig a rím, a nyelv. Gondolatmenete zárásaként kijelentette, ezekből a belső kínlódásokból nagy költészet születik.

Ezután Járai Márk adta elő Petőfi Sándor A IXX. század költői című versének megzenésített változatát, önmagát gitáron kísérve. Majd Juhász az Ekhnáton című Nemes Nagy-versciklusra terelte a szót, elmondta, hogy egy teljesen önálló egységről van szó a szerző munkásságán belül, és fontos szerepet játszik benne egyik nagyapja, aki ugyan meghalt, mikor Nemes Nagy hat éves volt, mégis úgy írt róla egyszer, hogy őse megérintette a verseit. Arra kérte beszélgetőpartnerét, meséljen egy kicsit bővebben erről, aki pedig elmondta a költőnő egy olyan erdélyi családból származik, amelyben unokatestvérek körbe-körbe házasodtak, a férfiak vagy lelkészek, vagy ügyvédek, az asszonyok pedig mind háztartásbeliek voltak, tehát az egész egy teljesen zárt közegként működött. Ebből szökött ki a nagyapa és a költőnő, méghozzá úgy, hogy a hitet – ami ebben a családban magától értetődőnek számított – elveszítették. Nemes Nagy gondolkodásában a hit helyére az emberi értelem mérlegelő képessége lépett. Schein végül azt a konklúziót vonta le, hogy a szerző elvesztette a hitét, de figyelte a hívőket, mivel sajnálta, hogy ő maga képtelen közéjük tartozni. Ezután Ekhnáton figurájáról beszélt, aki a többistenhívő Egyiptom uralkodójaként azt mondta, a hit, amiben élünk, puszta formává vált, de látja, van egy állandó valami, ami befolyásolja az életet, méghozzá a napkorong, ezért ez az egyetlen valóságos erő. A rövid ismertető után a két színművész felolvasta az Ekhnáton jegyzeteiből, Ekhnáton éjszakája, az Amikor, A csak-jó, az Ekhnáton az égben, A tárgyak és A tárgy fölött című verseket.

A moderátor felvetette, szerinte Nemes Nagy kereső lélek, de nem olyan értelemben, mint Ady volt, és valami egészen nagy erővel és sűrűséggel tudott dolgozni, nagyon rövid szövegekbe helyezte bele a kérdést és a választ egyszerre. Mire Schein  az utolsóként elhangzó szövegre utalt vissza, elmondta, hogy a vers feledhetetlen rímpárja – „S jönnek sorban, derengő végtelen, / fény-sapkában 92 elem” – amihez még csak hasonló sincs a korábbi magyar költészetben. A szövegben – ahogy oly gyakran – a világon túli dolgokról beszél. Schein szerint ebben a rímpárban benne van az emberi lét fantasztikuma, az, hogy azáltal válik érzékelhetővé, ami túl van ezen a világon, hogy tudjuk, a miénk mennyire törékeny.

Zárásként Járai adta elő a Bereményi Gézával közösen írt Megvan még az a ház című számát, majd Juhász Anna elmondta, az eseménysorozat szezonzáró részére június 15-én kerül sor, amely egy megzenésített versekre épülő koncert lesz.

 

 

 

 

 

Fotó: Bach Máté