Le a kalappal az író, Mikó Csaba és a dramaturg, Tóth Réka Ágnes szöveggyűjtése előtt. Egy készen kapott drámából is lehet nehéz vállalás az előadás koncepciója alapján elkészíteni a szövegkönyvet. Hát még ez az eset, amikor a történelem egészét átfogó nyers, tanulmányszerű, több száz oldalas iratok adhattak alapot! A színlapon is utalnak rá egy mondattal, hogy a nők történelme eltér a férfiakétól. Ez már önmagában magyarázza, miért is lehetett maga a nőiesség skatulyája egyben betegség is, hiszen a 19. század végére a hisztéria és a nőiesség gyakorlatilag szinonimákká váltak. Központi, pejoratív jellemzőik az érzelmi labilitás, túlérzékenység, ellentmondásosság, kettősség és hamisság voltak. A színdarabot tekinthetjük akár a tudomány hímneműségének feminista kritikájaként vagy másodlagos jelentések és a női történelem egy jelentős aspektusának színpadra állításaként.

De mi is ez a definiálhatatlan kór, betegség, megbélyegzés, amelyben szenvedő nők milliói kényszerültek még többet szenvedni segítségnyújtás vagy orvoslás címszó alatt? A hisztéria lelki eredetű, orvosilag nem magyarázható testi tünetegyüttes. A színdarab hangsúlyozza, hogy a pszichés zavarok hátterében a társadalmi folyamatok és a személy egyéni élettörténete nagyobb szerepet játszik, mint genetikai háttere. Továbbá megvilágítja, hogy nem biológiai neme, hanem inkább az ezzel járó társadalmi megítélés, a betölthető szereplehetőségek és a feltáratlan, normaként kezelt elnyomás okozzák a hisztériát. 

Az előadás minimális díszletelemei statikus terekkel képezik le ezt a jelenséget. Három főbb részre van osztva a színpad, így jelennek meg a különböző helyszínek. Bal oldalt egy álló mikrofonállvány jelképezi a konferenciák, előadások színhelyeit, azaz a publikumhoz eljutó információk médiumát. Jobb oldalt egy asztal két székkel, ahol az előadás elején és végén Sigmund Freuddal, a nagy hatású osztrák neurológussal, pszichiáterrel, a pszichoanalízis atyjával készül interjú. Továbbá a narráció is leginkább ezen térfélen hangzik el Znamenák István tolmácsolásában, miközben a soron következő, híres, ugyanakkor hírhedt férfi bőrébe bújik. Habár a neves orvosok valamennyien általa kerülnek színpadra, a főszerep mégis a nőké, jelen esetben Sipos Vera, Szamosi Zsófia és Szvetnyik Kata színművészeké. Ők testesítik meg azokat a nőket, akiknek gyógyítása egyben büntetés számba is sorolható. Többször voltak ugyanis mutogatandó bábuként kezelt őrültek, mint szabad akarattal vagy legalábbis emberi méltósággal kezelt egyének. Ezt kívánják fantáziadúsan és elképesztően gazdag jelmezrepertoárral elénk tárni a színpad közepén kialakított elfátyolozható kádak együttesével. Lenyűgöző, hogy a nagy fürdőalkalmatosság mennyire ideális mindenfajta helyszín és történelmi kor ábrázolásához a különféle mozdulatsorok és kellék használatával. Az öltözködés, beszédstílus s az egymáshoz fűződő társadalmi viszonyrendszer jelenetekként való váltakozása képes felvillantani az aktuálisan domináló erkölcsi normák nőkre gyakorolt hatásait.

A darab élvezetes befogadásához, ami valóban rövidített, de annál felkavaróbb történelmi áttekintést nyújt, talán előnyös, ha ismerünk néhány történeti tényt. Például, hogy az ókori görög filozófusnak, Platónnak az volt a teóriája, hogy a méh mint a szexuális ösztön metaforája a női testen belül változtatta helyét, ezzel fizikai szenvedést okozva. Később a menstruációt vagy éppen annak kimaradását, az orrvérzést, az evészavarokat és az érzelmek intenzív megélését és sűrű váltakozását is összefüggésbe hozták a hisztériával mint a nőiséggel kapcsolatos tudattalan konfliktusok megnyilvánulásai.

A 3. századtól kezdve, a keresztény miszticizmus előretörésével az európai orvostudomány hanyatlása következett be, s ekkor a hisztériát egyre inkább a démonizáltság, megszállottság jelének tartották. Ennek következményeként a középkorban az elmebetegségekkel együtt morális megítéltség alá került. Úgy gondolták, hogy a hisztériások rejtélyes, „az ördögtől való" testi és viselkedéses jelenségeket produkáltak, hiszen maga a nőiség, a női test és a női szexualitás ijesztőnek, idegennek minősült. A nyíltan vállalt, csábító szexualitással rendelkező nőket eredendően bűnösnek tartották, boszorkány alakjában ábrázolták, s terápiájuk maga a büntetés, az élve elégetés lett.

Jóval később, a 18. században született az a felfedezés, miszerint az erotika és a nemi élvezet független a fogantatástól. Ez újra misztikussá, sőt patológiássá tette a nőiség jelentéseit, ugyanis női vágy ismét a „felesleges és veszélyes" kategóriába degradálódott. Jean-Martin Charcot, a 19. századi francia neurológus tette a hisztéria vizsgálatát akadémiai diskurzus témájává, majd Sigmund Freud írta le elsőként, hogy a testi tünetek nyelvileg nem kifejezhető traumatikus történeteket szimbolizálnak. Szerinte ugyanis a hisztéria oka nem valamely rejtélyes trauma, hanem a nők számára elfojtandónak ítélt nemi vágy, mely kínzó testi tüneteket okoz.

A hisztéria tehát sosem volt egységesen definiálható, habár az ókortól velünk élő jelenség, melynek tünetei koronként változott a nőkről kialakult kulturális sztereotípiák szerint. Amennyiben az előadás felkeltette érdeklődésünket, bővebben erről a témáról Csabai Márta Tünetvándorlás című könyvében olvashatunk, amely nyomán a jelen írásban olvasható történelmi összefoglaló is készült.

Mikó Csaba - Tóth Réka Ágnes: A hisztéria rövid és felkavaró története

Szereplők:
ZNAMENÁK ISTVÁN
SIPOS VERA
SZAMOSI ZSÓFIA
SZVETNYIK KATA

díszlettervező: SZAKÁCS FERENC
jelmeztervező: OLÁH TÍMEA
dramaturg: TÓTH RÉKA ÁGNES
zeneszerző: KÁKONYI ÁRPÁD
vetítéstervező: PÁZMÁNY VIRÁG
világítástervező: MERVEL MIKLÓS
a rendező munkatársa: PETYI JÁNOS
rendező: BERECZKI CSILLA

Bemutató: 2022. május 14., Szkéné Színház