2020/6

Az apát elkapta a munka. Nyár, vendéglátózásban csúcsidő, az értelmesebbje a februárig leadott igénylésekben ilyenkorra tette a szabadságát. Az apa februárban még nem dolgozott itt, még ha erre nem is emlékszik senki, így járt, mondják neki, mint ahogy a kevésbé értelmesebbjének szokás, amikor megkapja a következő havi beosztást. A konyhában áll, a fején fehér papírsapka, különösen hülyének érzi magát benne, amióta kilóg alóla bizonyos hossz felett lányosan hullámosodó, mégis ápolatlan haja. Hónapok óta zárva tartanak a fodrászatok, amikor mégis nyitva vannak, olyan távoli időpontokat tudnak csak kínálni, hogy nem éri meg lefoglalni, mert elképzelhetetlen, mi lesz akkor, két vagy három hónap múlva. Az albánok egymás fodrászai, a diákmunkásoknak az anyukájuk vágja a haját, az apának senki, a pakisztániaknak jól áll így is. Nem nagy ügy. De a beosztása combos lesz, tizenöt napból tizennégy munkanap, tízszer éjszakás.

Jólesik ismételgetni a szót, combos, segít kitartani este tízig, ma akkor végez, és nem visz haza semmit a feszkóból, megfogadja. Nem nehéz betartani, tulajdonképpen sohasem vitt haza ilyesmit. Erőt ad a tudat, hogy ezzel kíméli az anyát és a gyereket, az viszont korábban sem adott erőt, ha olyasmiről próbált beszélni, aminek rossz vagy bizonytalan a vége. Azon még dolgozni kell. Elvinni például odáig, hogy akkor vándoroljanak ki, távlatot, történetet keríteni. Most ilyesmiről szó sem lehet, hiszen ez itt a távlat, ide vándoroltak ki. Az apa figyelmét amúgy is más köti le, amióta az apja, mint pár nappal később értesült róla, sztrókot kapott. Sok mindent nem tehet a helyzetben, le is maradt, eleve távol is van ahhoz, hogy bármit csináljon, ami számít. Lehet pozitív hullámokkal bombázni a Kárpát-medencét, az apjára összpontosítani. Lehet vele beszélni, bár azzal semmit nem ér el, az apja kelletlen, zavart és ingerült. Az apa tudta, hogy az apja hazudik arról, hogy nincsenek fájdalmai, arról, hogy kibírja, ahogy arról is, hogy nem fél, a hallgatása a leghazugabb, hogy nincs semmi, miközben minden van, épp most múlik el.

A hallgatást meg lehet törni, ahogy egy tűzszünetet is, de a háború nem megnyerhető, az apa apja természetes rutinnal tereli az ingerült mellébeszélés semmitmondó medrébe a félszeg és erőtlen párbeszédkísérleteket. Az apa talán ezért próbál a hallgatás és hazugság keveréke ellen  beszélni, ha a telefonban nem lehet, hát a családja felé, öntudatlanul is az apja ellenszenves gesztusaival, sóhajaival, erőltetett nevetésével beszél velük, már ahogy emlékszik rá, otthonról, régről, apja helyett apjaként. Az apa elakadt a múltban.

Az anya következő pár hónapja megoldódott: eddigi fizetése, mostani körülményei, férje jövedelme alapján és a koronavírus miatti különleges helyzetre való tekintettel a munkaügyi központ novemberig lapátolja hármukra a pénzt. Most kitalálhatja, mi legyen. Belőle, vele. Van ideje, de végleges döntésre készül, fenntartható munkaviszonyra, megbízható, otthonos feladatkörre. Ötletei kizárják egymást, árnyoldalakkal és kérdőjelekkel terheltek, és néha úgy tűnik, az otthoninál szeszélyesebb időjáráséhoz fogható mértékben változékonyak. Az anyának ki kell találnia, mitől lenne boldog. Egyedül, szemben a jövővel.

A gyerek oviba menne és nem lehet. Illetve mindig máshogy lehet. Van, hogy havonta egy hetet lehet. Máskor társadalmilag fontos munkát végző szülök (systemrelevant) gyerekeinek lehet. Megint máskor azoknak, akik nem tudják máshogy megoldani, minden harmadik kedden nyolctól negyed kilencig négy megállóval odébb lehet. Aztán a gyerekek háromnegyedének kilenctől háromig lehet. A gyerek egy ideig kérdezgette, mi lesz, most már nem kérdezi, csak mondja, az lesz, ami lesz, nem lesz semmi baj.

Baj nincs. Csak a gyerek nem remél, zsigerből, ahogy a retket nem szereti. Vagy, derűlátóbban, ahogy vécébe szarni nem tudott tavaly nyárig, és ahogy azon sem segített, hogy a bili körül megváltozott az ország, a jelen időből kitekintést sem teszi könnyebbé, hogy nincs rajta kívül semmi.

Mint egy Mercedes-embléma, a családtagok háromfelé osztva alkotnak egy viszonylag kerek, vákuumszerűen összeszippantott egészet. Rend van és érintkező felületek, de semmi metszet.