A beszélgetésen részt vett még Király Hajnal, a szegedi tanszék fejlesztő irodalomterápia szakirányú továbbképzés oktatója is, aki elmesélte, miért döntött amellett, hogy a piros, gumírozott dobókockáról szóló versrészletet ragadja ki a Fiatal Írók Szövetsége által 2020-ban kiadott kötetből. Úgy vélte, ez a téma kapcsolódik a végzős diákok helyzetéhez, hiszen mielőtt kilépnek a nagybetűs Életbe, fontos, hogy elgondolkodjanak a jövőjükről. A gumírozott dobókocka pedig érzékletes metafora: pattog, kiszámíthatatlan, halkabb is, vagyis észrevehetetlen, ezért is fontos a reflexió, a helyzetelemzés.

Tóbiás ehhez kapcsolódva elmondta, hogy mindig van valami kézzelfogható élménye, amihez a verseit köti, így a dobókocka is egy valós, gyerekkori, az éjszakai felébredések során felderengő álomképből, látomásszerűségből ered. Úgy véli, nem kell, hogy a versei ugyanazt jelentsék az olvasói számára, mint neki, így feleslegesnek tartja, hogy értelmezze azokat. Mint mondta: „…nem az érdekel, hogy (…) Boccaccio mikor, mit ábrázolt, és hogy ezt milyen háttértörténetek, hatások alapján tette (…), hanem hogy nekem ez mit jelent.”

A költő A Mikulás rakétája című versét elsősorban felnőtteknek szánta: „Felnőtteknek szól, gyerekekről (…), akik egy olyan szituációban vannak, amibe a felnőttek kényszerítik bele őket.” A gyerekek számára megmagyarázhatatlanok a háborúval kapcsolatos kérdések, így ők saját módjukon, a körülöttük lévő mesékből, történetekből építik fel hozzájuk a saját magyarázataikat, válaszaikat. Tóbiás szerint első ránézésre a kötet képi anyaga is olyan, mintha egy gyerekkönyv lenne, de valójában sokkal nyersebb, és olyan részleteket is észre lehet venni az illusztrációkon, melyek egyértelműen a felnőtteknek szólnak (ilyenek például a szögesdrótra kiterített Mikulás-ruhák). Ezekkel a képekkel Turi Lilla igyekezett közelebb vinni a felnőtteket a gyermekek világához

Lapis József moderátor kérdésére Tóbiás mesélt a gyerekkoráról és az irodalom jelentőségéről, hogy milyen sokat segített neki pozitív világlátásának megtartásában, szemben sok más ismerősével. Megemlített néhány Örkény-novellát (ezek a hatalmi pozícióban lévő kisembereket tették számára már-már komikussá), de igazából mindent elolvasott, ami a keze ügyébe került: meséket, képregényeket, szépirodalmat, de ponyvát is. Akkor kezdett el igazán olvasni, amikor a délszláv háborús helyzet kialakult. Kezdetben természettudományi pályán gondolkozott. A váltás, a bölcsészettudományi érdeklődés egy szabadkai irodalmi táborban indult el, ahova egy jó barátja unszolására ment el. Tóbiás mosolyogva mesélte, hogy a táborban ismerte meg Szajbély Mihályt, aki a Bolygó Bogozó író-olvasó találkozóján most a közönség soraiból hallgatta a költőt.

Kiderült, hogy A Mikulás rakétája nem a fantázia szüleménye, a hosszúvers központi alakja tényleg létezett a költő csókai gyerekkorából. Tóbiás elmesélte, hogy a faluban felkértek egy bácsit, legyen ő a Mikulás, aki elment az óvodába beöltözve és eljátszotta, hogyan hozta az északi sarkról az ajándékokat szánon. Amikor a gyerekek megkérdezték, hogy ha kint süt a nap és nincs hó, akkor hogyan jöhetett szánnal és hol vannak a rénszarvasok, a Mikulás nem tudott válaszolni. Bádogos lévén készített magának fémlemezből rakétát, amit hátára helyezett, és ebben vitte az ajándékokat. Mivel megtetszett neki az álrakéta-készítés, többet is felállított az udvarában, amiből később, a NATO-bombázások idején nemzetbiztonsági ügy is lett, mivel azt hitték, ezek igazi rakéták.

Tóbiás saját alkotási folyamatát spontánnak nevezte, és jelezte, csodálja azokat, akik nap mint nap leülnek és írnak, mert ő erre nem képes, neki mindig kell valami inspiráció. Az is szóba került, hogy A Mikulás rakétáját a szerzőn kívül az illusztrátor és a szerkesztő is formálta: Turi Lilla rajzai annyira fontos részét képezik a kötetnek, hogy ő már el se tudja képzelni a verset az illusztrációk és a rendhagyó szövegtördelés nélkül.

De vajon miért verseket ír Tóbiás, miért nem prózában meséli el történeteit? A vajdasági irodalomban jellemző, hogy inkább verses formát alkalmaznak történetmesélésre. A szerb kultúrában népdalban is gyakran mondanak el történeteket: a szerző kiskatonaként a laktanyában egy olyan népdalt hallott, ami arról szólt, hogyan ütötte el a Crvena Zvezda focicsapat kapusát egy taxi. „Prózát írni munka (…), verset írni inkább foglalkozás” – jelentette ki Tóbiás, majd hozzátette, hogy ennek ellenére négy éve egy prózaköteten, naplóregényen dolgozik.