PRAE.HU: A természetfilm, illetve a mesekönyv előtt volt valamilyen személyes élményetek a lovakkal kapcsolatban?

Török Zoltán: Én nem vagyok egy lovas ember, a lányom viszont lovagol és imádja a lovakat. Ehhez a történethez, meg az egész Hortobágy bemutatásához egy olyan állatot kerestünk, aminek a szemén keresztül meg lehet mutatni ezt a világot. Cuki, szőrös, mindenki szereti, és sokat vándorol a pusztán. De a lovakhoz nem volt kapcsolódási pontom.

Molnár T. Eszter: Én sem lovagoltam, pedig lovarda mellett nőttem föl. Amikor Németországban laktunk, ott is voltak lovak a szomszédban, de azon kívül, hogy az én gyerekeim is nagyon szeretik őket, soha nem kerültem velük szorosabb kapcsolatba.

PRAE.HU: Miért éppen Esztert kérted föl a filmszöveg megírására?

T. Z.: Amikor elkezdek egy filmnek a narrációjával dolgozni, nagyon sok könyvet elolvasok. Így futottam bele Eszter egyik korábbi könyvébe, a Stand up!-ba, aminek eszméletlenül tetszett a nyelvezete, meg az egész, és felvettem vele a kapcsolatot. Volt egy közös kapcsolódási pont, mert a párommal egy egyetemre jártak. Külön bónusz volt, hogy Eszter is biológus, ez nagyon nagy segítség volt a narráció megírásánál. Már bánom, hogy nem ő írta a korábbi filmjeim szövegét. Őszintén szólva, sokkal jobbak lettek volna.

PRAE.HU: Eszter, téged mi motivált leginkább, amikor elvállaltad a szövegírást?

M. T. E.: Én drámai szövegekkel már kísérleteztem korábban, de a filmszöveg teljesen új terep volt számomra. Az, hogy hogyan lehet a film képi világának a szöveg úgy segítője, hogy ne azt mondja el, ami a képen amúgy is látható...

T. Z.: Eszter erre pillanatok alatt ráérzett.

M. T. E.: De azért figyelni kellett! Még a vége fele is becsúszott olyasmi, amit aztán kihúztunk, mert csupán azt mondta el, ami a képen látható. Ez tényleg egy olyan műfaj, amikor a szöveg igazából folyamatosan aládolgozik a látványnak. Ezt meg kellett tanulnom. Engem egyébként nagyon elvarázsolt a film. Csodálatos volt, hogy 2020 április-májusában, amikor bezártak az iskolák és éppen mindenki bezárkózott a covid miatt, és depressziós volt meg feszült, akkor én a hortobágyi tájat néztem. Folyamatosan jöttek-mentek a lovak, meg a cselőpókok, és ez teljesen elvarázsolt, nem volt bennem semmiféle covid-depresszió. Nagyon örültem, hogy ezen a filmszövegen dolgozhatok.

PRAE.HU: Ebből a narrációs szövegből fel lehetett valamit használni a mesekönyvhöz?

M. T. E.: Semmit. Akkor ez még nem is volt tervben.

T. Z.: Nem, a könyvben a történet is más. Egyrészt nem akartuk ugyanazt leírni, ami a filmben van. Eszter kért tőlem egy listát azokról a pontokról, amik szóba jöhetnek majd a könyvben. Ezek túlnyomó része nem szerepelt a filmben. Vagy azért, mert nem tudtuk megcsinálni, vagy pedig nem az volt a történet célja. Ezt a mesét Eszter írta, ezt mindenhol hangsúlyozni kell. Azt a filmben is szerettem volna megcsinálni, hogy a főhősünk eljut Mongóliába, ennyit szpojlerezhetünk szerintem. A könyv egy olyan jelenettel kezdődik, amit a filmben nem sikerült felvenni, mert mire a kamerát elővettük volna, vége volt. Ez azóta is dolgozott bennem. Most jövök rá, hogy ez nekem egy terápia.

M. T. E.: Az ember mindig megírja, amit nem tud megélni. Azért is kértem Zolitól a listát, hogy írja le, milyen állatok vagy növények voltak azok, amiket nem tudtunk a filmben megmutatni. Pont az volt a kihívás, hogy olyan mesekönyvet csináljunk, ami ismeretterjesztés szempontjából is pontos. El kellett mozdulni a mesevilág felé, de közben arra is figyelni kellett, hogy megmaradjon a a történet biológiai hitelessége is, valamint találni kellett hozzá egy nyelvet, ami egyszerre mesés és ismeretterjesztő.

T. Z.: Ehhez jön még az illusztrációk meseszerűsége is. Apró gegek is vannak a rajzokon, olyan dolgokat is csinálnak az állatok, amiket a valóságban nem. Például az egerek nem ejtőernyőznek.

M. T. E.: Nekem az a kisegér a kedvencem, ezen nagyon hangosan röhögtünk otthon is. Az csodálatos, amikor az egér elmegy a főhőssel Mongóliába, és ott van a nyakában a fényképezőgép.

PRAE.HU: Számomra a mesekönyv illusztrációi is megidézték a természetfilmet.

T. Z.:  Pedig valójában nem a film ihlette őket.

M. T. E.: Azzal én is egyetértek, hogy a megjelenítés tényleg nagyon realisztikus. Az állatok, növények testarányai is hasonlítanak ahhoz, amilyenek a természetben. Nem mesekönyvfigurák vannak benne, hanem biológiailag értelmezhető állatok és növények. Ez olyannyira igaz, hogy a könyv végén van egy Keresd meg! című rész, és a rajzok alapján felismerhetők az állatok és növények. Ez Zoli nagyszerű ötlete volt, és ez is arra utal, hogy a kötet átmenet az ismeretterjesztő könyv és a mesekönyv között. Miután a mese véget ér, következik az ismeretterjesztés. Melyik gyerek nem szereti megkeresni a képeskönyvben a dolgokat?

PRAE.HU: Öt éves kortól ajánljátok?

T. Z.: Úgy gondolom, hogy kisebbeknek is jó lehet.

M. T. E.: Igen, már középső óvodás kortól is jó, vagy akár még kisebbeknek is.

PRAE.HU: Miért éppen Árkus és Varázs a két lovacska?

M. T. E.: A kutatók úgy nevezik el a lovakat a Hortobágyon, hogy ugyanabban az évben megszületett csikók azonos kezdőbetűs nevet kapnak. Ez alapján Árkus és Varázs nem születhetett volna egy évben. A mi főhősünk azért lett Árkus, mert ott fut Pentezug mellett az Árkus-ér. A barátja pedig Varázs lett. Á-tól V-ig: a két ellenpólus.

PRAE.HU: Visszatérhetünk még egy pillanatra az inspirációs forrásokra?

T. Z.: Az én inspirációm az Egyesült Államokból, Floridából származik, ahol egy másik természetfilm miatt éltünk a családommal. Ott voltak ehhez hasonló, de messze nem ilyen terjedelmes kis könyvecskék a helyi állatvilágról. Nagyon élveztem felolvasni belőle a lányaimnak, amikor még kicsik voltak. Azon gondolkoztam, miért nincsen valami hasonló könyv a magyar állatvilágról, amit fel lehet olvasni esténként a gyerkőcöknek, és amit később ők maguk is megpróbálhatnak elolvasni, mert nem túl bonyolult.

M. T. E.:  Azért vannak benne ismeretlen szavak: „Zölden hullámzik a rét, csenkesz susog, tippan rezeg, harmatkása bólogat.” Így indul a mese, vagyis az első mondatban három olyan növény is szerepel, ami nem túl ismert. Ez vagy zavarja az olvasót, vagy bevonja, mert egyébként érdekes és sajátos, szépen zengő szavak, amiket én nagyon szeretek felhasználni az írás során.

T. Z.: Ezek ott vannak a könyv végén is, a Keresd meg! fejezetben. Ezek helyett nem tudtunk más kifejezést használni.

M. T. E.: Nem is akartunk. Az én gyerekeim Németországban voltak kicsik, és nagyon sok jó ismeretterjesztő könyvet olvastunk. Az a tapasztalatom, hogy a gyerekek szeretik az ismeretterjesztő könyveket, főleg ha történetük is van. Mindig azt gondoltam, hogy nagyon jó lenne, ha Magyarországon is több ilyen könyv lenne. Persze már most is van elég sok, de lehet még több, és arra is gondoltam, hogy jó lenne, ha könnyen szállítható lenne és a vonaton is lehetne olvasgatni. Na, az Árkus most ilyen, gyerekkézbe való. Az is szerencsés, hogy Horváth Anna az illusztrációkon teljesen meg tudta valósítani azokat az elképzeléseket, amiket te kitaláltál.

PRAE.HU: Hogy került az Árkus a Prae Kiadóhoz?

T. Z.: Én szeretem a fennálló kereteket időnként felrúgni. Amikor megtudtam, hogyan működik a könyvforgalmazás Magyarországon, gondoltam, biztos van valami más út is, mert hogy én ebbe nem vagyok hajlandó belemenni. Először saját kiadásban szerettem volna megcsinálni, aztán Eszter összehozott Balogh Endrével, aki teljesen nyitott volt az általam fölvázolt konstrukcióra, amire más kiadó nemet mondott.

M. T. E.: Zoli társkiadója a kötetnek. Ez egy speciális konstrukció. A Prae-ben erre volt készség és nyitottság.

PRAE.HU: Van már tervbe véve folytatás?

T. Z.: Én nyitott vagyok rá. Az biztos, hogy a következő filmem narrációját is Eszter írja, egyes szám első személyű monológ lesz. Tetszik az alapötlet, hogy egy karaktercentrikus filmnek egy állat van a középpontjában, aki köré fel lehet építeni egy történetet. Van ebben még potenciál, más jellegű élőhelyek bemutatásához is vannak ötleteim. Többet egyelőre nem mondhatok. Pont erről tárgyaltam az előbb.

M. T. E.: Ez akkor még előttem is titok!

Fotó: Mariia Kashtanova