2020/5

A mosogatásnál hagytuk abba. A mosogatás a Crew Member pasziánsza, amikor nincs mit csinálnod, mosogatsz. Azt mosogatod el, amire aznap már nincs szükség. Hogy mire nincs szükség, azt a tapasztaltabb kollégáid döntik el. Két mélyhűtő például délután hatig kell, utána nem. Így hatkor átpakolod a húst az egyikből a másikba, kihúzod, szétszeded, és a nagynyomású, de szigorúan langyos vízsugárral leolvasztod, ropog a jégpáncél, majd feltörlöd, ami a hűtő fenekén megmaradt, mert túl kevés, hogy lefolyjon, aztán összerakod, visszadugod, amikor mínusz ötig visszahűl, átpakolod bele a húst a másikból, hogy most az kerüljön sorra.

Aztán jönnek a tálcák. Nem csak azok, amik fölöslegessé váltak, mert tartalmukat más tálcákra pakolták át, hanem azok is, amelyeket valaki koszosnak talált, itt is, mindenhol van olyan, akiben működik ilyen érzékenység is. Nagyjából kétféle tálca van, zsíros és paníros. A baconös a kedvenced, a zsír masszívnak tűnik rajta, de ha a szeme közé pörkölsz a forró vízzel, olyan gyáván pucol el a piros felületről, hogy akár öt percig is hozzáértőnek érzed magad.

Ebben az öt percben ajánlott a szekrényelemeket lemosni, mert rejtett hajlataikban makacs és élénkpiros foltok sunyítanak, észrevétlenül, ha kedvetlenül csinálod, de rikítóan, ha bárki más nézi meg, hogyan csináltad. A velük egyszerre eléd borított fogókanalakra szót sem érdemes pazarolni. Azonban a szószpisztolyokhoz és az őket tartó állványhoz már a második hónapodban valódi babonát kötöttél: ha tízre megvagy velük, rendben lesz a nap. Nem egyszer történt meg, hogy fél tizenegyre lettél meg velük, és rendben volt a nap, a babona mégis kitart, mint a mustáradagoló barnára kövült részei, a maradék pohárba fejtése után sem tudsz vele mit kezdeni, sem a forró víz, sem a mosogatógép nem végez vele, ha eléggé sikálod, meggyőzheted magad, hogy kész.

Ez is egyensúly dolga, ha túl fontosnak tartod, pepecselsz, ha elhanyagolod, trehány vagy, fél tizenegyre minden esetleges lesz. A fritőzkosarak például reggeltől estig szolgálnak, mégsem ellenőrzik a tisztaságukat, szinte soha. A vason csillog a zsír és a víz, a matt a barna mocsok,  észrevétlenre kell mosni az egészet, és nem beszélni róla senkinek. Ilyenkor tűnik fel, hogy a hébe-hóba átsuhanó szolgálatvezetőn kívül már csak hárman vagyunk, a két konyhás és a kasszás, mert a lezárások miatt egyedül az autós forgalomra összpontosítunk. Ilyenkor lát neki a másik konyhás a grillnek. Kényes helyzet, mert a hőálló vásznakat is el kell mosnod, miközben egyedül tied a rendelés, ha van. Ilyenkor intesz be a képernyőn megjelenő tételeknek, közvetve a műszak végén tíz csirkeburgerrel újratöltődő négyfős brigádoknak, az unatkozó szerelmeseknek és a száradni vágyó részegeknek. A vásznak színe barna, fonákja fekete, a rájuk kicsapódó zsíros-szenes törmelék fekete a barnán, barna a feketén. Forró víz, mosószer és kefe egyaránt kell hozzájuk, a grillkosárban mellékelt rögzítővasak alig hűvösebbek, mint a sütő maga.

Ha kész, jöhet, amit a kassza küld, a kávéautomata ártatlan műanyag elemei, a shakecseppfogó, a két italautomata alumíniumrácsai. Ha kész, a forgalom meggyérül annyira, hogy a pultokra, a fritőzökre, felettük a filterkazettákra, majd minden vízszintes felületre, amit már nem használunk, sor kerüljön. Aztán zárunk. Maradék tálcák, fogókanalak, a másik grill vásznai, a kinderjátékszerűen szétszedhető fűszeradagolók és a sültkrumpliszekrény többkilós, brutális tömbje.

Végül a felmosás: a hatvanliteres vödröt lassan megtöltöd a vízzel keveredő vegyszerrel, majd tízliteres vödrökkel kimered belőle, amennyit bírsz, és körbelocsolod a padlót, két-három lépésenként haladva. Jöhetnek a partvisnyélre erősített kefék és a gumicsík, fellazítani, ami szilárd, elsöpörni, ami folyékony. Az optimálisan lejtős padlóba süllyesztett lefolyó rácsán papír, krumpli, műanyag, marha, saláta, karton, a nap utolsó tanúi. Itt nincs hierarchia, de forgó sem, változó, ki veszi ki, söpri szemeteszsákba a rácsot. Szinte mindenki kesztyűben teszi.

Vége.  A zsír, a cukor és a szósz legyőzettek, mint Dionüszosz, a vegyszer és a forró víz apollóni fényben ragyognak – a rend olyan harsány, mintha tudná, hogy a diadala múló közjáték. Hat óra és a reggeli műszak álmos, de a miénkhez képest friss arcaival kezdődik az egész elölről, pumpálni tovább a szószt, a cukrot és a zsírt egy rendszerbe, ami még családnyi egységeire szigetelve is rugalmas, eleven és sötét, mint egy artéria.