Hagyományos elrendezésben vár bennünket a 6szín terme: a színpadon bevállalósan leselejtezett díszletelemek és kellékek. Viszont az ország legjobb színházi zenészei zendítenek rá a habos-babosból népiesített, félig ismerős nótákra (Kovács Márton és csapata). Biztos alapot nyújtanak a szépen éneklő prózai színészosztálynak, akik a vizsgaelőadások hagyománya szerint egymásnak adogatják jelenetenként a szerepeket, hogy valamennyi karaktertípusban kipróbálhassák magukat.

Talán nem meglepő, de fontos megjegyezni: Mohácsi már ezelőtt két ízben színpadra vitt szövegkönyve jelentősen eltér az eredeti operettlibrettótól. Nemcsak kisvasút épül nagyvasút helyett, de a párkapcsolatok sem idilliek. Mai szemmel talán már Gábor Miklós legendás, filmbéli alakításában is groteszk a sok „vigyázz, mer’ szájon váglak” kiáltás Marcsa felé: de Mohácsi rendesen bele is áll a kapcsolati bántalmazás témájába. Hol ironikusabban, hol kellemetlenül, hol egyenesen sokkolóan. De ezt hagyjuk egyelőre.

Maradandó élmény Kanyó Kata Marcsa alakítása. Tájszólásával és meghökkentő vonzódásával a „szennyes goromba ember” felé nem néprajztankönyvekbe való illusztráció, hanem élő, eleven jelenség. Teljesen önazonosan „eccerű”, megjátszás nélkül komikus karakter. Igaz, ez az este során nyújtott többi alakítására is áll: nyolcadik grófnőként is létező jelenség, Stefániaként (Rolla anyja) egy este alatt ereszti ki huszonöt év feszültségét, Rollája kétségbeesése pedig húsbavágó.

Mechle Christian Miskája durva, de még nem kegyetlen, énekhangja pedig erős, határozott, kellemes hallgatni. Gloviczki Bernát Baracsként maga egyszemélyben a szocializmusba vetett naiv hit, szenvedély és lelkesedés. Legszívesebben valószínű átnevelné Rollát is – de a lány nem túl nyitott a romantikázáson kívül egyébre. Tóth Balázs és Pásztor Dániel Pixi és Mixi grófjai végtelenül sznobok, az arisztokratikus külsőbe bújtatott üresség kitűnő látleletei, üde humoruk kiváló színfoltja az előadásnak.

Az első felvonást Jeney Luca Viktória Marcsaként a „Fáj, fáj…" című nótával zárja. Ezúttal nem az idilli parasztvilág giccsétől terhes, hanem kegyetlen és fájdalmas ez a dal: egy kis „Mosogatólé” (Miska következetesen így hívja kedvesét az előadás során) vallomása erről a furcsa, sok örömöt nem tartogató szerelemről. Hiszen az ő Miskája (Lelkes Botond), már inkább dúvad, mint szimplán „goromba ember”.

A második felvonásban kapcsolatuk tovább sötétül. Koós Boglárka törékenyebb árnyalatú Marcsáját a két gróf „mocskos kis táncba” (ennyit az ártatlan Csiribiriről) invitálja. Azonban az ital és a nők mámorától végképp megvadult ál-gróf Miska (Szécsi Bence) rajtakapja őket, és eluralkodik a pokol. Egy pontosan megkoreografált, de rendkívül kegyetlen bántalmazási jelenet következik, ami egyértelmű színháziassága ellenére is megfagyasztja a levegőt a nézőtéren. (Mögöttem hatvanéves bácsi jajdul fel többször jól hallhatóan.) Őszintén kérdéseket vet fel bennem, hogyha a színésznőt nem is éri sérülés, hol van a határa a nők elleni erőszak plasztikus ábrázolásának.

A jelenet azonban nemcsak esztétikai, de dramaturgiai kérdéseket is felvet: ki az, aki egy ilyen verés után grófnénak öltözve akarja „meglepni urát”? De ha ezt meg is engednénk, nem következne egy még nagyobb, még brutálisabb retorzió a társaságban való megjelenésért, megalázásért a bál után? Vagy legalábbis nem tartana ettől Marcsa, ahelyett, hogy ő akarja minden áron hazakísérni egyedül a talajrészeg Miskát? Mert bár Pásztor Dániel grófruhába bújtatott lovászlegénye még az utolsó sorból is láthatóan rettenetesen pofára esik a „Mosogatólé” ünnepélyes bevonulásától, nem tudom elhinni, hogy ez a felismerés és szégyenkezés elég ahhoz, hogy ne akarja majd leverni az asszonyon a gyalázatot.

Térjünk vissza a többi szereplőhöz: Tóth Balázs Baracsa akármilyen jó ötletnek is találta a grófcserét, hamar szorongó értelmiségibe vált át az est során: kitűnően ábrázolja a társaság peremére sodródott, az események felett uralmat vesztő, alapvetően jó szándékú, szinte félénk embert. Rolla itt tényleg levegőnek kezdi őt nézni a vagyonosnak és „menőnek” tekintett ál-Eleméry megjelenésével. Egyszerűen a lány neveltetéséből következik, hogy egy grófi címet még mindig jobban tisztel, mint egy mérnöki diplomát, legyen bár ilyen bunkó az a híres-hírhedt gróf. És Tóth hangján az „A nő szívét ki ismeri” hasonlóan fájdalmas vallomás, mint Marcsa „Fáj, fáj…” magánszáma. Persze a kis híján agyonvert cselédlány ámulva nézi az asztal alól ezt a szakítási kultúrát. 

A második felvonást fergeteges, cudar cintányéros világ zárja, amolyan Mohácsi-féle mindent bele érzelembumm. Az első kettőhöz képest igencsak rövid harmadik felvonás keserédes happyendje azonban nem hagy nyugtot senkiben: László Gáspár alakításában Baracs tehetetlenül sodródó kisember, aki képtelen lesz egyenes gerinccel kitartani bármilyen elv mellett. Ugyanis itt a házasság záloga egy kis szívesség: Baracs elintézi, hogy mégis a grófnak megfelelő helyen futhasson a kisvasút. A szinte drámai pillanatot kedélyessé oldja Szécsi Bence őrült skót komornyikjának madárkázása, illetve Pixi, valamint Mixi kávés magánszáma. Végül a nagy dáridós összeboruláshoz csatlakozik a fekete Eleméryné is Afrikából. De ez sem feledteti a szőnyeg alá sodort problémákat. Nem tündérmese ez az operett: hús-vér magyar valóság.

Szirmai Albert, Gábor Andor, Bakonyi Károly, Geszti Péter, Mohácsi testvérek, Kovács Márton: Mágnás Miska

Szereplők:
Gloviczki Bernát
Jeney Luca
Kádár Kinga
Kanyó Kata
Katona Péter
Koós Boglárka
Kuttner Bálint
László Gáspár
Lelkes Botond
Mechle Christian
Mosolygó Sára
Pásztor Dániel
Szécsi Bence
Jakab Balázs
Ujvári Bors
Barna Lilla
Jordán Flóra
Kárász Emese
Díszlettervező: Khell Zsolt
Jelmeztervező: Remete Kriszta
Zenei vezető, koreográfus: Kovács Márton
Zenész: Móser Ádám
Zenész, korrepetitor: Wagner Puskás Péter
Rendezőasszisztens: Szilágyi Blanka
Plakát: Varga Vince
Rendező: Mohácsi János
Bemutató: 2021. november 11.
6szín Teátrum
Fotók: Szkárossy Zsuzsa