bezár
 

irodalom

2022. 05. 14.
Természetes, hogy értelmetlen
A Hazai Attila Irodalmi Díj idei díjazottja Szabó Marcell
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Idén is átadták a Hazai Attila Irodalmi Díjat, a díjazott Szabó Marcell.  Az ünnepélyes díjátadás a Nyitott Műhelyben zajlott. A filmvetítést laudáció, beszélgetés, majd felolvasás követte. Ez az, ami egy díjátadóról összefoglalható, lineárisan felfejthető. Viszont a díjátadó ünnepség után többször kellett végiggondolnom, hol is voltam (a Nyitott Műhelyben), és kit is ünnepeltünk (Szabó Marcellt).

Előfordul az emberrel, hogy részt vesz egy eseményen, amelynek menete világos, minden összeáll, nincs benne kérdés, hogy mi miért történik. Ám amikor hazamegy, és végiggondolja, hogy is volt az események folyása, minden abszurdnak tűnik. A Hazai Attila Irodalmi Díj díjátadó bulija is hasonló esemény volt, már előre tudtuk a menetrendet, viszont közben sok bába közt elveszett a gyerek, vagyis a díjazott. 

prae.hu

Garaczi László felhívta a figyelmet arra, hogy Hazai Attila már tíz éve nincsen köztünk, idén lenne 55 éves. de megmaradt az a szellemiség, az a Hazai-íz, amely az irodalom mellett több film ihletője is.

ng

Németh Gábor ezután vezette fel Horesnyi Máté A kisebbik rossz című filmjét, amely több Hazai Attila szövegből inspirálódott, és már számos díjat kapott. Németh Gábor szerint a film  fontos visszaigazolása annak, hogy a mindenkori huszonévesek mindig érdekesnek találják Hazai írásait. A film készítője nem tudott jelen lenni, de zseniálisan megragadta azt az abszurditást, ami  Hazai szövegeire annyira jellemző. Sajnos az interneten egyelőre csak a teaser tekinthető meg, reméljük, hamarosan a teljes film is fent lesz.

Ezután következett a díjátadás, ahol az est moderátora, Nagy Gabriella ismertette a díjazottak kiválasztásának menetét. Hazai Éva, az író édesanyja hozott létre egy alapítványt, majd egy névtelen adományozónak köszönhetően 2016 óta kaphat díjat olyan szerző, aki nyitott a társművészetekre és a kísérletezésre a szövegekben. Minden évben a kuratórium tagja lehet az előző évi díjazott is. Nagy Gabriella kiemelte, egyre több olyan szerző van, aki kockázatvállaló és kísérletező, ez öröm, de nehezíti is a döntést. Eddig Bartók Imre, Tóth Kinga, Orcsik Roland, Nemes Z. Márió, Kiss Tibor Noé, Zilahi Anna és ebben az évben Szabó Marcell kapott Hazai Attila Irodalmi Díjat.

nm

Az est következő részében Sipos Balázs mondott laudációt. Figyelmeztetett mindenkit, ez a laudáció hosszabb lesz, nem nagyon hosszú, de. A hangsúly azon a de-szócskán van. Nincsen baj a hosszú laudációkkal, de a nagyjából huszonháromezer karakternyi szövegfolyam érezhetően leterítette a hallgatóságot. Szabó Marcell szövegeinek eszmei hátteréről tudhatunk meg többet, mint személyéről és motivációiról, de itt még bizakodunk, hiszen úgyis vár ránk egy beszélgetés. A költészet őrzi még az istenkísértés gesztusát, ebből indul ki Sipos Balázs, és ennek mentén fejti fel a díjazott szellemi horizontját és hatástörténetét.

l

Ezután következik a díjátadás, ekkor lép először elénk Szabó Marcell. A díj a pénzjutalom mellett mindig Hazai Attila egyik kutyás képe, amely úgy választanak, hogy passzoljon a díjazotthoz. A mostani felirata: „Szeretem a külföldi irodalmat”, nagyon találó. Közben felmerül bennem, mi történik majd, ha elfogynak a kutyás képek? Már fárad a hallgatóság, másfél órája tart az esemény, de csak ekkor kezdődik a beszélgetés.

hb

Harcos Bálint a szerző rövid bemutatásával kezd, majd egy korábbi beszélgetésüket idézte fel, amelynek zárszava volt, hogy ma csak annak van értelme, aminek nincs értelme. Ezt a diskurzust folytatták az ünneplő tömeg előtt. Szabó Marcell számára a versek akkor válnak érdekessé, mikor már nem érti, mi történik a szövegekkel, eszköztelenné válik velük szemben. Innentől kezdve szakmaibb kérdések merülnek fel, elsősorban a kötetről és hatásokról. Felidézték Ezra Pound életének egyik epizódját, mikor saját szövegeivel bizonyítják a szerzőről, hogy elméje nem ép. Ebből következik, hogy ma verset írni nem éppen épelméjű dolog, sokkal inkább egy elemi késztetés, belső kényszer, amely nem különbözik sokban az őrülettől. Hosszú szakmai kérdésekre rövid válaszok érkeznek, Harcos Bálint kérdésbe ágyazott elmélkedései dominálnak. A hosszú díjátadó elbágyasztotta a közönséget, és mivel a díjazott maradt a végére, nehéz volt rá figyelni, talán jobb lett volna kis szünetet beiktatni. Persze többen kimentek dohányozni, beszélgetni, magára vessen, aki a tudósítás feladata mellett még a fomótól is tart. Azt mindenképpen megtudtuk Szabó Marcell munkamódszeréről, hogy egy-egy elakadás esetén mások jól felépített mondatait kezdte átírni, a saját képére formálni, sokszor ebből lett egy-egy szöveg.

k

Többen jelezték az esemény után, hogy túlságosan szakmába mélyedő lett a beszélgetés, ami talán ellentmond a díj névadójának. Besűrűsödött a levegő az est végére, és ezt Szabó Marcell felolvasása sem oldotta fel. A hömpölygő, áradó szövegrészlet lenyűgöző volt és sűrű, a szerző felolvasása monoton zaj a megfáradt közönségnek. Az olvasás közben eltörik egy pohár.

Fotók: Scholtz Kristóf

nyomtat

Szerzők

-- Fehér Enikő --

1997, ír, olvas, rádiózik, háttérzajong. Meghalni ráér.


További írások a rovatból

Megjelent a szerző emlékiratainak folytatása, A másik egy
Juhász Tibor és Szálinger Balázs beszélgetése a Dantéban

Más művészeti ágakról

art&design

Borsos Lőrinc Neo Inertia című kiállítása
Margherita Vicario: Gloria! - XXII. Olasz Filmfesztivál - MittelCinemaFest 2024
Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban
trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés