Fráter a könyvborítón található életrajzi adatokkal kezdte párhuzamba állítva az új rendszer 1989-es születését a szerzőével. Mire Nyerges elmondta, nem szándéka vereseiben direkten politizálni, de természetesen nagyon sok helyen bele lehet olvasni ilyen utalásokat a szövegekbe, ami viszont abszolút szándékos. Arra is kitért, hogy szeretne az ország, a világ aktuális helyzetéről írni, de mivel rengeteg ilyen szöveg születik, próbál úgy hozzányúlni a témához, hogy ne váljanak komikussá, de adjanak a verseknek egy másfajta olvasatot is. A könyv azt is vizsgálja, mit lehet kezdeni a negatív helyzetekkel, legyen szó közéleti vagy magánéleti problémákról.

A moderátor arról beszélt, régóta tartó ismeretségük alapján tudja, hogy a szerző sosincs megelégedve önmagával, az első kötetét például már egyáltalán nem szereti annak ellenére, hogy a kiadás évében úgy érezte, nem tud tovább dolgozni rajta. Nyerges pedig a nagymamáját idézte, aki – mikor gyerekkorában panaszkodott neki az iskolában történtekről – mindig megállapította: neked semmi sem jó. Ez azóta is így maradt, de talán éppen ebből ered az a figyelmesség, amivel megragadja az utcákat járva látott nüansznyi dolgokat.

A kérdező rávilágított, mivel nem különösebben vastag kötetről van szó, minden szónak jelentősége, esetenként többszörös jelentése van. Annak ellenére, hogy rengeteg olyan élő, aktuális esemény, jelenség elevenedik meg a lapokon, amikre érdemes figyelmet fordítani, a költő úgy tálalja ezeket az olvasónak, hogy közben azt mondja, mindennek semmi jelentősége, nem érdemes ezekre figyelni, nincs itt semmi látnivaló.

A következőkben a címet, és annak a szövegekkel való viszonyát járták körül a megszólalók. Nyerges megállapította, hogy a magyar nyelvben szerinte kevés arcátlanabb mondat van, hiszen minden esetben hatalmas hazugság, amiről ráadásul egyértelműen tudjuk, hogy az. Rendőrök, helyszínelők szájából hangzik el leggyakrabban, és csak akkor, ha igenis van látnivaló, legfőképp olyan történésekhez kapcsolódóan, amikről nem tudunk semmit. A szerző ironikusan megjegyezte, egy fehér fal elé nem áll ki senki, mutogatni, hogy itt nincs mit nézni. Majd az egykor szép, patinás, mára lerombolt, lebombázott épületet ábrázoló borítót hozta szóba, ami az ő képzettársítása szerint azt jelképezi, hogyan érzi magát az, aki ezeket a szövegeket olvassa, az, aki megpróbálja magát beleképzelni a beszélő helyzetébe.

Ezután arról esett szó, hogy a kötetnek nyomozati jellege van, nyelvezete precíz, de rideg és személytelen, ez pedig előállít egy olyan metaforakészletet, amivel a szerző egyedülálló módon tud megteremteni nyelvi helyzeteket. Felfedezhető benne a keresés motívuma, de nem akar krimivé válni, nem áll szándékában felvenni ezeket a stílusjegyeket. Fráter kijelentette, szerinte a kései József Attilai hang mai változata hallható ki egyes mondatokból. Szóba került az egymásra utaló, összecsengő írások, a versek közötti kapcsolat kérdése is, Fráter említette a Romantika című verset, amely úgy ér véget, hogy megnyugtatja az olvasót, még nincsen vége a világnak, majd az ezután következő szöveg A világ vége címet viseli. De az öt cikluson átívelő ember-motívum is ide tartozik, ami mellől fokozatosan maradnak el a határozók, jelzők. Nyerges pedig elmondta, őt elsősorban soha nem egy történet vége érdekli, hanem az, hogyan lehet különböző módokon hozzáállni, lényegére rámutatni, és az egyes történésekre reagálni. Úgy gondolja, könyve egyik tételmondata az, hogy a világnak a tényleges végét jelentő időponttól függetlenül már vége van, ezt próbálja meg a lehető legkülönfélébb eszközökkel megragadni. Elmondta, igyekszik távolságtartó lenni, holott mindennek álomszerű jellege van.

Ezt követően a költő felolvasta Ezen a képen című írását, melyhez kapcsolódóan Fráter felvetette az általános, több embert érintő témákon túl egy szerelem végét is feldolgozza a könyv. Nyerges elmondta, egy vita után hónapokig képes azon gondolkodni, ha a másik – legyen szó szerelemről, barátságról, vagy akár munkakapcsolatról – valami mást mondott volna, mennyiben térne el a jelen helyzet a valóságostól. Azt mondta, nem azzal a szándékkal, hogy írjon róluk, de az átélt személyes dolgait gyakran külső szemmel figyeli, sokszor nevet magán, ez a rálátás pedig beépült később a szakítós verseibe is. De éppen úgy foglalkoztatja a problémák meg nem beszélése, a konfliktusok látszólagos rendezése.

Zárásként a beszélgetőpartnerek a forradalmat említették, Fráter szerint a lírai énnek erős forradalom-fixációja van, amit Nyerges megerősített, de felhozta azt is, hogy ez a forradalom gyakran lehetetlen, vagy ha nem az, valamiért – általában jelentéktelen kifogások miatt – mégsem következik be. Azt is elmondta, verseiben legtöbbször tippel a jövővel kapcsolatban, amit aztán valamiért az élet később mindig beigazol. Végül pedig kijelentette, a mindennapi posványokból, abból, hogy sétálás közben lát egy betört ablakon fennakadt nejlonzacskót, nő ki a vers.

Fráter arra buzdította a közönséget, úgy tartsák kezükben a könyvet, hogy ha majd évekkel később valaki foglalkozik a 2020-as évek költészetével, ezek a versek mindenképp kiemelkedő helyet kapnak majd a vizsgálódás során. Zárásként a szerző felolvasta Az elátkozott tartomány című szövegét, az esemény után pedig dedikált.

Fotók: Scholtz Kristóf