„Szkenneljétek, mert holnap már nem biztos, hogy itt lesz.”  – hangzott el a kiállítás ikonikus mondata tavaly, a girlscanscan kollektíva tagjai között. A 2020 telén megalakult, öt tagból álló (Kammermann Lilla, Varga Lilla, Zsoldos Anna, Edvy Athina és Bánszegi Bíborka) csoport az Építész Szakkollégiumban ismerte meg egymást, majd az i-Portunus kutatói ösztöndíj keretében látogatták meg a kiállítás anyagául szolgáló keleti blokk országainak építészeti örökségét. A kutatás során feltérképezett területek közül, négy város – Kijev (Kyiv), Harkiv (Kharkiv), Kisjenő (Chișinău) és Bukarest (București) – példáján keresztül mutatják be azokat a civilszervezeteket, kezdeményezéseket és lokális ellenállásokat, amelyek a modern épületek örökségének megvédésért és új funkcióinak kialakításáért küzdenek. A kiállítás azonban nemcsak a kutatás eredményét közli, hanem megpróbál egy univerzális és adaptív eszköztárat kidolgozni, amely kiindulási alapot és rendszerszintű eredményeket biztosíthat további lokális megmozdulások elindítására is. 

Tripping on Modernist Monuments, enteriőrfotó: Oláh Gergely

A kiállítást megnyitó beszédében Csomay Zsófia, Ybl-díjas magyar építész tematizálta a szocialista építészet leértékelésének azon káros vonását, amelynek tendenciája a rendszerváltás óta egyre inkább erősödni látszik: a múlt építészeti tájának megőrzését felváltotta egy ideológiailag ugyan telítetlenebb építészet, azonban mindez építészeti előképek és önreflexivitás nélkül maradt. A korábbi szocialista építészetet, az emberi jelenlét egy pusztán esztétikán és anyagiságon alapuló, stílusokat tudatosság nélkül keverő építészet váltotta le, ezzel az architektúrák élettani adottságokhoz idomuló aspektusát szinte teljesen háttérbe szorítva. Ez az újfajta, a kilencvenes évek óta jellemző építészet már kevésbé képes diskurzust teremteni, illetve eliminálja magának az építészek mozgásterét és relevanciáját is. Mivel nem hajlandó a már létező struktúrák rendszerébe becsatlakozni és azokra reflektálni, hanem attól élesen elhatárolódik, hagyományok helyett karakteridegen trendekre építkezik. 

Csomay szerint azonban az új generáció több megértéssel és nagyobb érzékenységgel nyúl a szocialista kor esztétikájához és örökségéhez, hiszen mentes a korábbi generációk politikai prekoncepcióitól. Sőt, a jelenleg építészetben is uralkodó környezet- és örökségvédelmi aspektus elvárja a már létrehozott térstruktúrák tudatosabb kezelését és az építészeti egységek életciklusainak meghosszabbítását. A girlscanscan kollektíva éppen ezért nem pusztán a posztszocialista országok de-szocializáló és kultúra-kiradírozó tendenciájára hívja fel a figyelmet, hanem egy olyan alternatívát is felkínál, amely a vasbeton szerkezetű, letűnt és elhallgatott kor monstrumjainak adna új életet. A Tripping on Modernist Monuments című kiállítás épületrombolás helyett a fenntarthatóság dinamikusan változó igényeihez való alkalmazkodás ígéretével mutat be már létező civil és heterogén társadalmi csoportokat és sikeres ellenállásokat történeti aspektusukkal együtt. 

A kiállításon bemutatott esettanulmányok mind példái az aktivizmus és a műemlékvédelem összefonódásának. Olyan halmozottan, az építészeti diskurzuson kívül eső toposzokat köt össze, mint a szocialista építészet és éra, a feminista urbanisztika és a női építészek reprezentációja, valamint a posztszocialista országok műemlék- és örökségvédelmének kérdésköre. A következőkben olyan példákat emelek ki, amelyek az építészet társadalmi jelentőségét mutatják be, rávilágítva a civil szervezetekben és szociális hálózatokban rejlő akciók fizikailag is megmutatkozó erejére.

Tripping on Modernist Monuments, enteriőrfotó: Oláh Gergely

Tripping on Modernist Monuments, enteriőrfotó: Oláh Gergely

Tripping on Modernist Monuments, enteriőrfotó: Oláh Gergely

Tripping on Modernist Monuments, enteriőrfotó: Oláh Gergely

Tripping on Modernist Monuments, enteriőrfotó: Oláh Gergely

Az 1971-ben átadott, Kijevben található, szovjet modernizmus második hullámának kiemelkedő példája a Tarilka (csészécske) nevű kupolás épület, amely az ukrán Tudományos Műszaki és Gazdasági Információs Intézet és Állami Tudományos és Műszaki Könyvtár intézményének ad helyet – azonban az épület állapota az elmúlt ötven évben drasztikus pusztulásnak indult. A SaveKyevModernism néven futó mozgalom elsődleges célja, hogy azokat a szocializmus idején emelt, felújításra szoruló épületeket kapcsolja vissza a város vérkeringésébe, amelyeknek fontos szimbolikus és történelmi jelentősége van. A Tarilka Florian Yuriev tervei alapján készült, földönkívüli, repülő csészealjra emlékeztető, betonból készült épület szerkezetének köszönhetően tökéletes akusztikát teremt, a belső térben épp ezért egy jelenleg használaton kívül álló koncertterem is található. A SaveKyevModernism elsősorban ennek a térnek adna egy második életet, így újra funkcióba helyezve az ötven éve lassú halálba taszított épületet. 

Hasonlóan pusztuló sorsra jutott a halált és az elmúltást tematizáló Ada Rybachuk és Volodimir Melnichenko ARVM nevű művészpárosa által tervezett, a kijevi temetőhöz tartozó Emlékezés csarnoka nevet viselő krematórium és a hozzá tartozó Emlékezés fala. A 213 méter hosszú bibliai és mitológiai alakokat tematizáló relief betonból kiöntött domborművekből áll, amely a világ és Ukrajna történelmét 200 méterbe sűríti egybe. Az ARVM 1968-ban kezdett el dolgozni az eredetileg gyászfolyamatnak teret adó és terapeutikus atmoszférát teremtő falon, azonban 1983-ban a szovjet kormány munkájukat „a szocialista realizmussal szembemenőnek” nyilvánította, és 950 köbméter betonnal öntötte le. Az így egymást lefedő betonrétegek kőzetrétegekhez hasonlóan konzerválják és rejtik el saját történelmi múltjukat, próbálják burokba szorítani a Szovjetunió esztétikájától és kultúrájától eltérő párhuzamos valóságokat. Azonban a lemezek interakciója és szétcsúszása elkerülhetetlen: 2018-ban az ARVM Foundation földrengéshez hasonlóan felszínre hozta a bebetonozott Emlékezés falát, mikor egy hatméteres hosszon restaurálta azt. A művészpáros munkásságáról 2019-ben egy dokumentumfilm is született The Whisper of Steps címmel, amely a kiállítás megnyitóján szintén megtekinthető volt. 

A kollektíva azonban nemcsak a valós, térbeli ellenállás eseteivel foglalkozott, hanem olyan szervezetek felkeresésével is, amelyek a szocialista örökségvédelem kérdéskörét digitális és hálózatépítő szinten reprezentálják.

Erre példa a Constructivism.Kharkiv csoport weboldala, amely Harkiv építészeti örökségének online feltérképezésével és az éra diskurzusba emelésével foglalkozik. Az 1920-as években az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság központjaként az avantgárd építészet fellegvárának számított a város – itt számos konstruktivista stílusban emelt köztér és komplexum található, amelyek a Szovjetunió építészetének kulcsfontosságú szimbólumai. Erre példa az első szovjet, tizenhárom emeletes Dezhprom nevet viselő felhőkarcoló, amelyet 1928-ban adtak át. A Szabadság téren található komplexum sugárirányban elhelyezett H alakú épületből áll, amelyet három blokkba csoportosítottak. Az épületegyüttes kompozíciója a modernista dinamikus tömegnövekedésre épül, és hűen reprezentálja a kor alapvető építészeti struktúráit: lapostető, bejárati előtetők, változatos formájú és tagolású üvegezések. A felhőkarcoló belső terei nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi terek transzparenciájára és lakonikusságára – így ezek a mai napig működő rekreációs és szociális találkozóhelyekként szolgálhatnának. 

Az online platformépítés másik példája a WikiD Ukraine nevet viselő kollaboráció, amely az alulreprezentált női építészek számára nyújt megmutatkozási lehetőséget a digitális térben. A Parlour, az Architexx  és a n-ails építészeti civil szervezetek a Wikipédiával együttműködésben hozták létre a WikiD weboldalát, amely az építésznők életrajzának és munkásságának bemutatására szolgál. Az építészet és urbanisztika diskurzusában egyre nagyobb teret kap a nemek közötti egyenlőtlenségre való reflexió – nemcsak a női építészek marginalizált helyzete jelent égető problémát, hanem maga az urbanisztika és a várostervezés maszkulin közlekedési mintákra és életvitelre szabott aspektusa is. Dolores Hayden 1977-es esszéje szerint[1] a felhőkarcolók, szobrok, obeliszkek, oszlopok és műemlékek mind olyan fallikus struktúrák, amelyek a férfi nyelvet örökítik tovább az építészeten belül, ezzel urbanisztikai nemi erőszakot elkövetve a nőkön. Kérdéses azonban, hogy az elmúlt évtized női építészeti boomja átszervezi-e a rögzült bináris építészeti normákat egy femininebb vagy akár gendersemlegesebb építészeti szökésvonalat képző művészetté. 

Tripping on Modernist Monuments, enteriőrfotó: Oláh Gergely

A főként kutatás eredményeit közlő kiállítás bemutatott a rombolásra adott lehetséges válaszként egy esettanulmányt is, amely az egyik résztvevő, Varga Lilla 2022-es építész a mestermunkája. A Kvity Ukrainy (Ukrajna Virágai) nevet viselő, lepusztuló, a privatizációs bontás előtt álló épületre Varga olyan megoldási tervezettel állt elő, amely az újrahasznosítás szellemében ideiglenes használatot javasol a vasbeton alapokon álló épület számára. Hiszen az irodaházban kialakított adaptív terek több funkciót is képesek ellátni, térelemei pedig rugalmasan mozgathatók.

A girlscanscan kollektíva ennek a rugalmasságnak és fenntarthatóságnak az eszméjét próbálja meg kiterjeszteni az építészet és a várostervezés minden szegmensére azzal, hogy megvalósult példákat és konkrét építészeti tervezeteket mutat be, illetve tematizál, azonban a valódi dialógus megteremtődésének reménye, valamint a probléma kontextusba helyezése egyelőre kérdéses. Mivel a komplex politikai és gazdasági, építészetet is átható privatizációs problémák kése nem igazán látszik csorbulni a szocialista és érzékenyítő mozgalmakon és hálózatokon, hanem inkább tovább fut rajtuk, mint a vajon. Az egy-egy sikeres példa pedig nehezen vagy csak részlegesen integrálható az építészet és örökségvédelem univerzális alapelvei közé. Az olyan aktuálpolitikai események, mint a háború kiváltotta, az ukrán-orosz barátságot szimbolizáló szobor ledöntése, kérdésessé teszik, hogy az építészeti emlékeink ideológiai és politikai töltöttsége, illetve a kortárs valóság erre irányult társadalmi válasza mennyiben áll a puszta kulturális érték fogalma felett. 

A girlscanscan kollektíva tagjai: Kammermann Lilla, Varga Lilla, Zsoldos Anna, Edvy Athina és Bánszegi Bíborka. Fotó: Bánszegi Rebeka

A Tripping on Modernist Monuments városszövet dokumentációjával egy olyan marginalizált vagy eddig kizárólag ideológiai alapon kezelt témát emel az építészet és az aktivizmus diskurzusába, amelyet a jelenleg a háború miatt tragikusan megsemmisülő ukrán épületek még aktuálisabbá tesznek. A posztszovjet országok építészeti örökségének feldolgozása és kulturális kontextusba helyezése létrehoz egy olyan transzparens és lineáris narratívát, amelyben semmi nem kerül elfojtás alá és semmit nem fednek vastag betonrétegek. A saját történelmi múlt traumái mind metaforikusan, mind konkrétan is helyet kapnak a szovjet érából származó kelet-közép-európai épületkomplexumokban – a mi dolgunk csak annyi, hogy a posztszocialista épületrombolás helyett a „szoc-reál” fenntarthatóságot válasszuk. 

Tripping on Modernist Monuments 
A girlscanscan kollektíva kiállítása május 1-ig látogatható a Turbinában, a finisszázsról részletesebben ezen a linken található információ. 
Helyszín: Turbina Kulturális Központ • 1082 Budapest, Vajdahunyad utca 4.

Fejlécfotó: Csortos Csaba. Négyzetes kép, illetve kép a főoldalon és a Facebookon: Oláh Gergely 

[1] Dolores Hayden: What Would a Non-Sexist City Be Like? Speculations on Housing, Urban Design, and Human Work. In: Spring, Vol. 5, 1980/ 3, 170–187. o. (Jstor link)