Nem tudod eldönteni, hogy fiú vagy-e, vagy lány, de már nem is érdekel, mert mióta megszoktad, hogy még az utolsó fűszál is csak pixelekből áll, nem érdekelnek az ilyen apróságok. Két év után részletkérdéssé váltak. Csak az a fontos, hogy mennyi kreditet költesz egy nap, hiszen ez ki van kötve a szerződésedben. A szerződésben, amitől mindenki óvott, csak addigra te már rég kiábrándultál a valóságból, bezárkóztál egy burokba, ahol egy kezdetleges kiberkísérlettől várod, hogy felszabadítson. Most meg ezt nézi a fél világ, és bár dőlnek a kreditbilliók, észre sem veszed, hogy újabb burkot növesztettél magad köré, ami habár nem is tapintható, vastagabb lett körülötted, mint amiből menekülni akartál.

Valahogy felszabadít, ahogy annyi VR-ban eltöltött napod alatt ma először nem kell törődnöd semmivel, mert azt sem tudod, kinek nem kell törődnie azzal a sok nyűggel, amit minden nap viselnie kell az adott karakterednek. Az online hozzászólásokat is kikapcsoltad, ezzel a lehetőséggel évente csak egyszer élhetsz. Nyugodt séta a belvárosban, csak nagyjából sejted, merre akarsz menni.

Egy térre érsz. Nagy a nyüzsgés, hétvége lehet, ritkásan járnak a metrópótlók, de akkor sok ember száll fel és le, kerülgeted őket. Egy kocsma előtt nagy kupac ember, csupa modern, alter karakter, kíváncsi vagy, belépsz. De hisz ez egy mozi, valami fesztivál lehet, hallottál már ilyesmiről. Beülni egy mozira a virtuális valóságban, teljesen felizgat a gondolat. Mész, hogy megnézd, mit adnak ma, de ekkor észreveszel egy paraván mögött billegő lányt, és nem hiszel a szemednek. Mintha az ikertestvéredet látnád. Csak hosszabb a haja. Körülbelül két évnyivel. Földbe gyökerezik a lábad, nem tudsz mozdulni. Tudod, hogy most szerződést szegsz, de megtanultad, hogy ma nem kell félni. Látod, ahogy a lány lassan a fejéhez nyúl. Minden elhallgat, a kép elsötétül.

(A fotó az áprilisi Friss Kakas Animációs Filmnapokon készült, ahol a jelentkezők Uri Kranot animációs rendező, producer VR-filmjét járhatták körbe.)