PRAE.HU: Ez a harmadik, elsősorban a fiatalabb korosztálynak szánt antológia, amit a Tilos az Á Könyvek sorozatában szerkesztettél. Az első kettő (Szívlapát, Lehetnék bárki) szakmai és olvasói körökben is nagyon jó kritikákat kapott. A mostani kötetbe kizárólag kortárs írók novelláit válogattad (így a Szívlapát párjának tekinthető), de várható ennek testvérkötete, amelyben klasszikus szerzők novellái is helyet találnak majd?

De jó, hogy ezt kérdezed először! Mint a legtöbb alkotó embert, engem is az érdekel legjobban, amivel éppen foglalkozom, pontosabban, amikkel éppen foglalkozom! Ezek közül most az egyik a negyedik antológia válogatása, ami valóban a Lehetnék bárki novellapárja lesz. A Lehetnék bárki kötetben harminc év alatti költők versei szerepeltek olyan klasszikus szerzők verseivel összefűzve, amelyeket harmincéves korukig írtak. Ezen a koncepción annyit változtattam, hogy felemeltem a korhatárt harmincöt évre – a prózához több idő kell. Így is lesznek olyan hozzám nagyon közel álló, egykori novellaszerzők, akiknek csak idősebben jelentek meg novelláik, így ők ebből a válogatásból kimaradnak. Ottlik Géza Hajnali háztetők című első elbeszéléskötete például 1957-ben jelent meg. Ottlik ekkor negyvenöt éves volt.

PRAE.HU: Miért tartod fontosnak ilyen antológiák összeállítását?

Amikor elindítottuk a Tilos az Á Könyveket a Pagonyon belül, lassan kilenc éve, már szerepelt a terveink között egy jövőbeli versantológia összeállítása kamaszoknak. Abban is biztosak voltunk, hogy ezzel érdemes várni, előbb a kiadót kell egy kicsit láthatóvá tenni az ifjúsági irodalom palettáján. Az antológia koncepciója így évekkel később kezdett bennem körvonalazódni, és csak 2017-ben jelent meg a Szívlapát, amiben 150 vers szerepel kortárs költőktől. Az antológiának hatalmas sikere lett a kamaszok, a kritikusok, a tanárok, sőt minden versolvasó, a kortárs magyar irodalom iránt érdeklődő körében is. Ebből arra következtettünk, hogy egy-egy friss szemléletű antológia megkönnyíti az olvasók számára, hogy eligazodjanak a kortárs magyar irodalomban, megismerjék egy rétegét, és utat találjanak azokhoz, akiknek a szerzői köteteire is kíváncsiak lesznek. A fiatalok pedig megtapasztalhatják, hogy a költészethez vagy a prózához könnyebb kapcsolódni, ha olyan témákat érintenek, amik ebben az életkorban foglalkoztatják őket. A magyartanároktól kapott visszajelzések alapján is úgy látom, hasznosnak tartják ezeket az antológiákat, jól tudják használni a munkájuk során. A Szívlapát antológia szerepelt már az emelt szintű magyar érettségi szóbeli tételei között is.

Péczely Dóra

PRAE.HU: Az utószóban és a fülön is olvashatunk a novella műfajáról egy-egy rövid gondolatot (Roberto Bolañótól és Spiró Györgytől), amelyek a bátorságot, valamint a műfaj erejét hangsúlyozzák. Nadine Gardimer szerint a novella egy töredezett és nyugtalan forma, ami éppen ezért nagyon jól illik a modern tudathoz: félelmetes belátások és a közömbösség szinte hipnotikus állapotai váltakoznak benne. Számodra mitől jó egy novella?

A novella műfaja olyan lehetőségeket hordoz magában, ami miatt nem is az esztétikai-nyelvi horizontot említeném első helyen, annak ellenére, hogy a két nagy novellista-szerelmem olvasóvá válásom hajnalán Maupassant és Poe voltak, hanem valóban az olvasóként rám mért katartikus csapást. Ehhez persze szükség van arra, hogy a műfaji kritériumok minél magasabb szinten valósuljanak meg és nyelvi megformáltság is erősítse a novella alapötletét. De tény, hogy elnézőbb vagyok egy novella esetében ezekkel, mint egy regénynél. Dramaturgia-mániás vagyok, egy jó novella felépítése lenyűgöz. A fentiekkel nem azt akarom mondani, hogy csak az úgynevezett „csattanóval végződő” novellisztika áll közel hozzám, mert nagyon szeretem azokat a típusú szövegeket is, amelyekben a hagyományos értelemben nincs ilyen fordulat, de maga a szöveg olyan világot teremt, amelybe belépve elveszítem a már kialakult viszonyomat a világgal, és újra kell gondolnom. Most épp Vonnák Diána Látlak című remek kötetét olvasom, és lenyűgöz ebből a szempontból is.

Az elmúlt években nagyon sok novellát olvastam, és nem csak az antológiák miatt. Az évezred legelejének irodalma világszerte regénycentrikus volt, de az elmúlt években a novellairodalom megerősödött, és az olvasók is mintha nyitottabbakká váltak volna erre a műfajra külföldön és itthon egyaránt. Murakami Harukinak és Jo Nesbønek is tavaly jelent meg egy-egy novelláskötete magyarul, és Agatha Christie tematikus novellaválogatásai is piacra kerültek. Magyarországon számos ifjúsági novellaantológia jelent meg, ezek közül a Budapest Off például a Tilos az Á Könyveknél, szintén hatalmas sikert aratott. De ha megnézzük az elmúlt öt évben megjelent felnőtteknek szóló magyar novellásköteteket, akkor azt látjuk, hogy akár az első novelláskötet is hozhat szakmai elismerést és népes olvasótábort.

PRAE.HU: Milyen szempontokat vettél figyelembe a válogatáskor?  

Ez a novelláskötet a Szívlapát párja, tehát az egyik szempont az volt, hogy köztünk élő szerzők műveiből válogattam, és végig a szemem előtt lebegett, hogy elsősorban kamasz olvasóknak szól a kötet. Figyeltem a novellák hosszára, és arra is, hogy a nyelvezetük magas színvonalú, de befogadható legyen a fiatalok számára, hiszen ezek a szövegek nem kifejezetten nekik íródtak. Az is lényegi szempont volt, hogy erős vizualitásuk legyen a kiválasztott novelláknak, mert tudtam, hogy illusztrációk készülnek majd hozzájuk. Mivel előzetesen nem voltak meg a ciklusok, azt is folyamatosan figyeltem, hogyan tudnám csoportosítani a már olvasott szövegeket. Azt is szem előtt tartottam, hogy minél több típusú novella kerüljön az antológiába, minél több szerzőtől, de az egész mégse legyen túlságosan széttartó.

Illlusztráció a Szevasz antológiából

PRAE.HU: Öt tematikus egységbe csoportosítottad a szövegeket, amely megfelel a Szívlapátban is megtalálható tematikának (szerelem, család, hit, művészet, történelem). Eleve ez a szerkezeti felépítés volt a fejedben, vagy a szövegek kiválasztása közben/után vált világossá, hogy ebben is párkönyve lehet a Szevasz a versantológiának?

Csak a leadás előtti hetekben döntöttem úgy, hogy a Szívlapát ciklusai alapján szerveződjön a kötet. A prekoncepcióm korábban az volt, hogy az esetleg erőltetett lenne, és a folyamat elején elvetettem ezt az ötletet. Aztán több más ciklusötlet is felmerült bennem, de nem állt össze sehogy az antológia, és visszatértem az alapokhoz azzal a felkiáltással, hogy megnézem, mire vezetne a Szívlapát szerelem, család, hit, művészet és történelem ciklusrendje. Engem lepett meg legjobban, hogy bár további válogatást és elengedést is igényelt, mégis azonnal elkezdett körvonalazódni a végleges változat.

PRAE.HU: A kötet megcélzott közönsége elsősorban a nagykamasz és fiatal felnőtt korosztály, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne venné komolyan az olvasóját (és talán ezért is, korosztályi szűkítések nélkül is értelmezhető). Kíváncsi lennék, hogy volt-e lehetőséged már beszélgetni fiatal olvasókkal? Volt-e olyan téma, olyan szöveg, ami különösen megfogta őket?

A Szívlapátból több, magyar viszonyok közt hatalmas projekt lett, azt kell mondanom, országszerte. Szombathelyen illusztráció-pályázat kapcsolódott hozzá, a debreceni Csokonai Színházban és Budapesten is készült belőle előadás (az utóbbi most is látható a Bethlen Téri Színházban) és az MTA-ELTE Digitális Írástudás és Irodalomtanítás Kutatócsoport is egy komoly projektet rendelt hozzá. Ennek köszönhetően számos középiskolai tanár megismerte és bevitte az óráira is. Emelt szintű szóbeli érettségin tételként lehetett húzni, ezt egyébként egy olyan fiatal irodalmártól tudtam meg, aki így – az ő szavaival élve – „belőlem érettségizett”. Egyetemi szemináriumokon is téma ez az antológia, szóval mondhatjuk, hogy a Szívlapát egy sikertörténet. Így is élem meg, de amikor találkozom olyan fiatallal, aki kifejezetten szeret olvasni, és soha nem hallott az antológiákról, akkor tudom, hogy van még tennivaló, a Szívlapáttal is, hiszen még csak ötéves! Személy szerint is volt alkalmam beszélgetni fiatalokkal az antológiákról, különösen a Szívlapátról, mert a Lehetnék bárki a járvány közepén jelent meg, a Szevasz pedig még friss. Egy csodálatos anekdotám is van arról, hogy az egyébként a munkámhoz mindennap erőt adó szakmai támogatás mellett mit tud még a Szívlapát. Tavaly kaptam Erdélyből ezt az üzenetet az egyik íróbarátomtól: „Éppen rád gondolok, mert az egyik pincérlány itt a kocsmában a Szívlapátot olvassa!”

Fotók: Bach Máté