Anyuka fogy, a fia fogyaszt. Mit? Anyuka tévét néz, a fia drága tévét vesz. Miből? Anyuka magában beszél, a fia magán kívül beszél. Kihez? Anyuka lenni szeretne valaki, a fia nem akar tudatánál lenni. Mi elől s mibe menekülnek? Anyuka a kanapén ül, a fiát bármikor leültethetnék. Miért?

Mit látsz? Kiúttalanságot, múltba révedő üres tekinteteket, s egyre elhasználódó vénákat, ami felkavar. A díszlet által elénk tárul a plakátba csomagolt közös magán magány. A nappaliba fény se szűrődik be, csak a képernyő villódzik, miközben elrabolja értékes perceidet. A telefonzsinór, akár egy póráz láncol a fotelba, ahonnan a külvilág a képernyőbe zsúfolódik. A beszűkült valóságtapasztalatod a múltból táplálkozik, így a napi két szelet sonka sem hizlal tovább. Hiányzik az étel, hiányzik a társaság, hiányzik az életfeladat, például gondoskodni valakiről, s mindezek miatt már te sem hiányzol magadnak. Az ajtón csak az epedve várt doktor lép be, s ő sem feltétlenül neked jót, inkább profitot szeretne. A hippokratészi esküt letéve, humánus-e kísérleti nyúlként használni a segítségért kiáltó embert? Van-e jogod megélni mások életéből? Ha már a tudomány az új hitünk, kiábrándító a tudat, hogy a pszichiáter orvosként dolgozik a rendelőjében, ám az állapotodat kihasználva dílerként funkcionál a saját hálószobájában.

Három műszak vállalása helyett, három évszaknyi szenvedésbe torkollik a felelőtlen önkívületi állapot. Már nem csak lelki nehézségeid miatt, csupán azért vagy rosszul, mert nem akarsz jobbat magadnak. A cselekvőképesség elvesztése, az intellektus elpazarlása, a kiszolgálástól való kiszolgáltatottság.

Megerőszakolnak, hogy megerőszakolhasd magad. Ha netán nem a traumáid elől menekültél egy módosult tudatállapotba, a szerhez jutás elkorcsosult iparága tesz róla, hogy függőséged függőjévé csökevényesedj. Szükséges-e leépülni, hogy felépíts egy életet? Révbe érsz-e, ha fel sem szállsz a hajóra?

Szerelembe esni olyan érzés, mint drogossá válni, ám szereplőink ezt tetőzve drogozás közben egymásba menekülő idegenekként vergődnek a padlón. Tulajdonképpen a szer hatása alatt esel el a realitás pozitív megtapasztalásától, így a szeretet már eggyé válik az illúzióval, vagy talán eleve csak együtt hallucinált ábránd volt az egymásra találás üdítő érzése. A szerelmi fészekben van egy csap, ahol az indulatok összecsapnak, a szívek összetörnek, mert a benne élők nem vigyáznak egymásra, pedig a legelső pillantással kiolvasták egymás szeméből a törékenységet. Később már hiába a tükör, ha nincs bőr a képeden látni. mit teszel magaddal. Hiába az üveg, ha nincs kit látni benne, mert elpusztítottál mindent, mi egykoron voltál, s lehettél volna. A portól lettek ketten, s a porban váltak ketté. Porszemnyi létezők egy szem porért szenvednek az álmokkal teli, de valós tenni akarástól üres szobában, melynek bútorzata egy álmokat elnyelő, mosatlan matrac. Elveszted a karod, ha akarod, amit akaratlanul is akarni fogsz, ha magadba, s kedvesednek nevezett bábodba szúrod a gyors leépülés injekcióját. Lehet túlélő üzemmódban élni, de túléled-e, ha mindezt túlélted?

Mit hallasz? A néma üvöltés visszhangját, néha jazz vagy klasszikus zene felcsendülését, melyből csak a fájdalom dallama csiklandozza hallójáratodat. A címben olvasható rekviem, azaz szomorú zenemű arra utal, hogy a jelenetek sora tulajdonképpen egyszerre a gyász folyamata, s a halál felé való eszeveszett loholás.

Mit érzel? A pénz rajtad eluralkodó, erkölcstelenségbe lökő, taszító szagát. Visszautasítod a becsületesség rögös, hosszú és végeláthatatlan útját, s a végzetedbe futsz a kikövezett poklon át. Tudatállapotod ideiglenes színessé tételének szerét orrcimpádba juttatva fantáziálsz egy szebb jövőről. Hernyólét ez, hiszen begubózódva remegsz a félelem és a fájdalom egymást felerősítő hajszájában.

Önmegvalósításra alkalmatlan közegben, perspektíva nélküli kisemberek egymásnak mutatnak rosszabbnál rosszabb példát. Honnan tudhatnád, hogy lehet másként is, hogyan láthatnál olyat, amit nem tanítottak meg látni? Elképzelni túl nehéz, hogy nem csak az van, amit magad körül felfogni engednek. A szereplők ruhái párhuzamosan váltakoznak jellemfejlődésük helyetti egészségügyi állapotuk romlásával.

Adott egy középkorú özvegy, Sara Goldfarb (Takács Katalin) akinek léttere a hűtőtől a nappalin át, az ajtóig terjed. Az őt telefonon kereső személyek száma: kettő. Az egyik egy távolból csilingelő, fecsegni kívánó idős hölgy, amolyan régi ismerős. A másik hang viszont egy televíziós műsorba invitálja, ami hatalmas lehetőségként, a további életének értelmeként tárul elé.

Adott két fiatal, erő teljében lévő fiú. Az egyik Harry Goldfarb (Fröhlich Kristóf), aki sem magáért, sem az őt szerető két nőért nem vállal felelősséget. Édesanyja egyedülléte bűntudatot kelt benne, apjára pedig nem kíván gondolni, ezért nem látogatja a szülői otthont. Szerelme érzelmi kiszolgáltatottságát, testének használatba adásával tetézi, még akkor is, ha pontosan tudják, hogy csak ők vannak már egymásnak. A másik fiú Tyron C. Love (Böröndi Bence), aki árvaházból bulikba, bulikból utcára, utcáról börtönbe, börtönből a halálba kerül, s a szeretetet is csak álmaiban tudja már felidézni.

Adott egy hamvas bőrű, művelt, elhanyagolt, de jómódú családban nevelkedett lány, Marion Silver (Nagy Katica). Festeni szokott, sokat bulizik, új dílert keres, s talán egy testet is, amihez hozzásimulva elfelejtheti, hogy nagyon egyedül van. Nincs miért, vagy még nem választott célt, amiért küzdhetne, így az apja által fizetett albérlet és kétes alakok házibulijaiban mászkál maszkjában, melyet magára varrt, hogy ne kelljen szembenéznie a privilegizált helyzetéből fakadó lehetőségek bőségkosarával. Szorongató, ha pénz híján nem tehetsz semmi, s szorongató, ha pénzben bővelkedve megtehetsz bármit, mégsem kezdesz vele semmi előremutatót, sőt... Nem az számít honnan jössz, hanem hogy mit teszel. Magaddal, magad körül, körülményeidhez képest.

Adott még egy férfi, (Ilyés Róbert) aki egy személyben jelenít meg minden olyan alakot, aki akár fel is nyithatta volna az imént említett elveszett lelkek szemét, azonban a kiüresedett, individualista társadalomban még önmagad számára is inkább vagy ellenség, mint segítő kezet nyújtó bajtárs.

HUBERT SELBY JR. és NÉMETH NIKOLETT: Rekviem egy álomért
fordító GRESKOVITS ENDRE
Sara Goldfarb TAKÁCS KATALIN
Harry Goldfarb FRÖHLICH KRISTÓF 
Marion Silver NAGY KATICA m.v.
Tyrone C. Love BÖRÖNDI BENCE
Az ötödik szereplő, vagyis mindenki, aki találkozott velük útközben ILYÉS RÓBERT
dramaturg NÉMETH NIKOLETT
látvány SOKORAI ATTILA
jelmeztervező KOLONICS KITTI
zeneszerző KELETI ANDRÁS
a rendező munkatársa JUHÁSZ GABRIELLA
súgó SZEKERES VANDA
rendező BERZSENYI BELLAAGH ÁDÁM
Bemutató: Budaörsi Latinovits Színház
2021. szeptember 4.
Képek forrása: https://latinovitsszinhaz.eu/eloadas/rekviem-egy-alomert/