Nem is oly régen volt példa arra, hogy egy költő első kötete hatvanévesen jelent meg. Darvas valahol párhuzamosan létezett a hazai zenei evolúcióban: miközben a zene a gyors változások évtizedeit élte, addig ő átörökített egy megszűnőben lévő, valaha széles, de egyre szűkülő társadalmi rétegeket érintő zenei műfajt: a magyar nyelvű szöveges zenei középkultúrát. A magyar zenei gyakorlatban ez a sanzont, az operettet, kuplét jelentette. Olyan zenét, amely több képzettséget igényel, mint egy könnyűzenészé, ám nem igényelt magas szintű kitekintésekkel bíró gyakorlatot, jóllehet Darvas rendelkezik az ehhez szükséges diplomával és jogosítványokkal. A hazai zenei palettáról egy olyan színcsoportot választott, amelynek értő közönsége a huszadik században a háborús traumák, és a változó társadalmi igények okán megfogyatkozott.  

Darvas Ferenc a háború után született, így ennek a rétegzenének már-már csak az emlékébe csöppent bele gyerekkorában: a pesti lokál-ének addigra a zenei alvilág jellemzője lett, ahol a szabadságot csak stiklikkel lehetett elképzelni, amiből aztán a nyolcvanas években kialakult a kifejezetten szabadságigénylő underground és a diktatúrának ellenálló nemzedék, amely a társadalmi változást, azaz a politikai rendszerváltást kikövetelte. Darvas az úgynevezett nagy generáció szülötte, egész életében valamiféle mitikus népszerűség övezi, amely nem kopik a mai napig sem. Mégsem nevezhetjük sztárnak, és pont azért nem, mert nem komponált olyan zenét, amely mással összehasonlítható lett volna. Komponált slágereket, vagy bizonyos dalai később váltak slágerré. Már a Táncdalfesztiválon megismerhették a nevét, amikor Kovács Kati a döntőbe énekelte az egyik dalát – a Szerelemben soha nincsen igazság címűt –, aztán nem volt megállás. Sorban jöttek a népszerű dalok, így az Eltűnt világ (Monyók Ildikó), a Még oly ködös az út (Harangozó Teri), Majd Fuss, menekülj (Magay Klementina), Hol van az a rét? (Kovács Kati). Ez utóbbi Kovács Kati első, Suttogva és kiabálva című nagylemezére készült, de nem került rá, csak utólag, bónusz trackként jelent meg. Ismert hangszerelése a Kell, hogy várj (Neoton). Mindezek ellenére Darvas nem csinált nagy szerzői koncertturnékat, és a fesztiválozás is kimaradt az életéből. Nem komponált hangszeres kamaraműveket, nagy formátumú szimfóniákat, oratóriumokat, de virtuozitást igénylő szólóműveket sem. Sokszor csinált sanzonestet, de nem égette a testét az előadóművészetek oltárán a stressztől, nem övezték munkásságát botrányok, nem kergették tinilányok autogramért áhítozva, és kamaszfiúk felnőtté érésekor sem volt példaadó idol, akit utánozni lehetett volna. Pedig minden képessége megvan ezekhez: gyermekkorától megszokta a pódiumot, Darvas Szilárd fiaként ott nevelkedett, ismerte a hakniélet minden hátrányát, mert előnyei ennek nemigen voltak.  

A Darvas Ferenc életművéről szóló Wikipédia-szócikk igen rövid, de mélyebb netes kutatás után azért lehet látni, hogy jelentős nyomott hagyott eddig is. Az említett pesti dal mellett életművének tekintélyes része színházi- és filmzene. A rendezők élvonala foglalkoztatta, de egész más irányt képviselt, mint az ebben a korszakban  szintén rendszeresen alkalmazott zenét komponáló Hevesi András, Márta István, Melis László, Selmeczi György, Szemző Tibor vagy Vukán György. Darvas ugyanis lemondott a személyes érveiről, egyáltalán nem kereste az újdonságot, és kiindulópontja mindig a pesti dal volt, aminek stílusáról nagyon ritkán mozdult el bármilyen irányba. 

Az, hogy eddig nem jelent meg saját lemeze, szinte érthetetlen. Bár Darvas műfaja az élő előadásban működik igazán, mégis megjelent számos, már a huszadik század első felének hetvennyolcas fordulatszámú bakelitjein. Darvas dalaiban sok interpretációs lehetőséget ad, ám műveinek előadása inkább saját magához kötődik. Kevesen tudják ugyanis azt a kedvességet, lefegyverző zenei logikát és következetességet olyan természetességgel művelni, mint maga a szerző. Ismerünk ugyanis zeneszerzőket, akik mint előadók a legnagyobb ellenségei voltak saját zenéjüknek, elég csak Stravinsky karmesteri tevékenységére utalni. Némi párhuzamot látok Darvas és a nemrég elhunyt Oleg Karavajcsuk habitusa között: mindketten olyan szerzők, akik nem a műveik komponálásakor hatottak individualista jellemzőkkel, hanem inkább az előadásuk hátterében való személyes jelenlétükkel. Mindketten már az öltözködésükkel jelzik egyéniségüket, ám míg Karavajcsuk jellemzője a baszksapka, a kopott bő öltöny és rikító színű ingek, addig Darvas decensen fehér ing-fekete nadrágban mutatkozik évtizedek óta. Mindkettőjüknél a vizuális műfajok felé mutatott elkötelezettséget jelzik megjelenésükkel. 

Darvas Ferenc a lemez borítóján is így mutatkozik. A Szilágyi Lenke fotóját felhasználó borítón megjelenik Darvas alkotótársa,  Várady Szabolcs is. Valahol az ő ünnepe is ez a lemez. A borítón ott sorakoznak az előadók nevei: a szerző és a szintén zeneszerzőkké lett fiai: Benedek és Kristóf, aki produceként is segítette a lemez megjelenését. A magyar éneklő színészek első vonala, alfabetikus sorrendben, zárójelben az énekeik számával: Csákányi Eszter (3), Darvas Benedek (3), Darvas Ferenc (3), Darvas Kristóf (3), Katona László (2). Lázár Kati (4), Mácsai Pál (3), Roszik Hella (4), Sipos György (2), Szakál Tamás (1), Törőcsik Mari (1), kakukktojásokként – hiszen nem színészek – pedig Ujj Zsuzsi énekes-fotóművész-performer is énekel két dalban, valamint a társszerző Várady Szabolcs költő is elmondja köszöntőversét. A lemez tehát alkalmi, születésnapi kiadvány. Jelentősége azonban jóval túlmutat az egyszeri alkalmakon. Nem kell hozzá nagy jóstehetség látni, hogy ez a lemez olyan kultikus gyűjteménye lesz a korszaknak, mint amilyen Cseh Tamás felvételei is lettek: a jövő generáció erre fog nosztalgiázni.