bezár
 

gyerek

2022. 04. 22.
Kreatív jetpack az Ugrás a jövőbe! című pályázathoz
Módszertani csomag a középiskolásoknak és tanáraiknak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kreatív jetpack az Ugrás a jövőbe! című pályázathoz A MOME által második alkalommal meghirdetett, UGRÁS A JÖVŐBE! című kreatív pályázat támogatására az egyetem kutatói által létrehozott módszertani csomag mostantól szabadon elérhető és felhasználható bármilyen tervezési feladathoz. Aki lemaradt a verseny jelentkezési határidejéről, április 27-ig még regisztrálhat!

A tavalyi, nagy sikerű UGRÁS A JÖVŐBE! kreatív pályázatot idén is meghirdette a MOME a 7-10. osztályos korosztály számára, arra biztatva őket, hogy képzeljék el a jövőt, és tervezzenek tárgyat, szolgáltatást. A 2-5 fős csapatok támogatására a MOME kutatói létrehoztak egy kreatív jetpacket, azaz módszertani csomagot, mely bár specifikusan a pályázat résztvevőinek támogatására jött létre, valójában szabadon felhasználható bármilyen tervezési feladathoz korosztálytól függetlenül. Ez a csomag segíti a gyerekeket ötleteik megtervezésében és megvalósításában; valamint tanáraikat, szüleiket abban, hogy tervezői feladatok esetén hogyan érdemes facilitálni, segíteni őket, legyen szó egyéni vagy csapatmunkáról.

prae.hu

Az UGRÁS Jetpack tartalmazza a pályázat kick off webinárjának felvételét, szöveges anyagokat és inspirációs linkeket. Ezek a segédanyagok olyan fogalmakkal ismertetik meg a diákokat, mint a design thinking, a spekulatív design és a jövőkutatás, továbbá végig navigálják őket a tervezés legfontosabb lépésein: a témaválasztás, a kutatás módszertan, a fejlesztés és a megvalósítás fázisain; továbbá abban is segítséget nyújtanak, milyen vizuális eszköztárat érdemes mindehhez használni. 

A csomagot alkalmazva bárki, bármilyen területen jobban ki tudja használni a kreativitását problémák megoldására, hatékonyabban tud csapatban dolgozni, és újító dolgokat tud tervezni és létrehozni — legyenek azok fizikai tárgyak, terek, események vagy éppen mindennapi gyakorlatok. 

Az ingyenesen letölthető UGRÁS jetpack a pályázat weboldalán érhető el. A pályázat kiírói azzal a céllal teszik ezt közzé, hogy a fiatal generációnak segítsenek a jövő problémáira megoldásokat találni.

Akik lemaradtak az UGRÁS A JÖVŐBE! pályázat jelentkezési határidejéről, azok számára jó hír, hogy a regisztrációt újra megnyitották április 27-ig!

Az első fordulós munkákat május 8-ig lehet elkészíteni és feltölteni!

További információ: info.ugras@mome.hu

 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


Más művészeti ágakról

art&design

Borsos Lőrinc Neo Inertia című kiállítása
Bill Viola, a videóművészet úttörőjének tárlata Budapesten
Dombai Dóra: Veszélyes lehet a mozi - a könyvbemutató
Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés