Závada az est legelején elmondta: alapos kihívást jelent számára a moderátori szerepkör, már csak azért is, mert három erős verseskötet kivesézésére talán bárkinek kevés lenne a rendelkezésre álló nagyjából másfél óra. Saját feladatát ezzel is egyszerűsítendő, nem felváltva, hanem három, egymást követő nagyobb blokkban kérdezte friss könyveikről a mellette ülő Horváth Benjit, Kustos Júliát és Deres Kornéliát.

Az Emlékmű a jövőnek című új - szám szerint ötödik - Horváth Benji-kötetről szóló szakasz felolvasással kezdődött. Az elhangzott szöveg kapcsán a moderátor először lázadásról és testélményekről kérdezte a szerzőt. A punk és a lázadás már afféle alapelemnek számít Horváth költészetében. Závada szerint a lázadás eszköze lehet, ha az ember a saját testének árt, mert ezzel egyidőben rögtön valami nagyobbnak is árthat, például egy nemzettestnek. Horváth Benjinek ugyanakkor mindig is a szabadsággal állt összefüggésben a punk, azzal együtt is, hogy másokhoz képest későn - tizenéves kora végén - ismerkedett meg a műfajjal. Ugyancsak a - vállaltan erdélyi kontextusú - szövegek kapcsán Závada rákérdezett az erdélyi és az anyaországi líra különbözőségére is, nem titkoltan a kocsmákban alkotó erdélyi szerzők sztereotípiáján túli válaszokat várva. Az említett sztereotípiát Horváth a kilencvenes évek transzközép erdélyi generációjának tulajdonította. Egyúttal ennél konkrétabb szempontként megjegyezte, hogy a románon és a magyaron túl számukra az angol nyelv is viszonylagos alapélmény, mert Erdélyben a filmeket jellemzően nem szinkronizálták, csak feliratozták, vagyis kétségtelenül van a területnek egy erős multikulturális jellege. A román szerzőkkel való kapcsolattartás ugyanakkor ezzel együtt is nehézkes pontja az erdélyi költői létezésnek, bár Horváth és egy szűkebb keménymag - André Ferenc, Kali Ágnes, Sánta Miriam - már tettek kezdeményezéseket ezen a téren, nem is eredménytelenül.

Horváthnak saját bevallása szerint mindig nehéz volt azonosulni egyetlen közösséggel, ezért próbált lenni itt is, ott is. Amikor Závada felvetette a hit kérdését, kiderült, hogy azzal is hasonlóan sokoldalú kapcsolata van: egy református lelkész fiaként felnőve kamaszként ateistának gondolta magát, később mégis foglalkozott vallástudománnyal. Jelenleg nem tud azonosulni egyetlen vallással sem, mégis vallásosnak gondolja magát, tapasztalta a hit teremtő erejét. Egy rövid esztétikatörténeti kitekintés erejéig felmerült az a kérdés is, hogy mit jelent az erdélyi fiatal szerzők számára a már egy ideje tudatosan felvállalt metamodern felfogás. Horváth szerint az ő költészetében ez úgy nyilvánul meg, hogy amikor ő iróniát használ, akkor - szemben a korábbi tendenciákkal - nem utalni kíván valamire és kizárni másokat, hanem mindig szoros kapcsolatot ápol az őszinteséggel, és inkább az önirónia felől közelít. Ebbe az is belejátszik, hogy őt magát az irodalomban mindig is jobban érdekelte a pszichológia mint a struktúra.

A téma összetettsége és az idő hiánya miatt Závada ezen a ponton fordult az est következő szerzője, Kustos Júlia - saját kérésére a megszólítás szerint határozottan csak Julcsa - felé, akinek a most megjelent Hullámtörő az első kötete, még ha hamarosan ki is derült, hogy ő maga nem feltétlenül gondolja így. A számítógépében heverő korai kötetkísérleteket annak ellenére tekinti ugyancsak önálló kötetnek - vagy legalábbis a mostanihoz hasonlóan fontos állomásoknak -, hogy kiadásra kétségtelenül nem voltak alkalmasak.

Ezt követően a borító elemzésére került sor, amelyen a XIV. század-végi Wilton-diptichon külső oldalai láthatóak. Az ismeretlen alkotó II. Richárd királynak ajánlotta a művet, ehhez pedig szorosan hozzákapcsolódik a kötet Ismeretlen mester műve című verse is, amely ezen a ponton el is hangzott. „A képen [...] ott leszek én is”, áll a szöveg legvégén, amelynek kapcsán Závada meglehetősen direkt módon kérdezett rá, hogy ez azt jelenti-e, hogy az alkotó saját magát is belefestette az alkotásba. A szerző az erre adott válaszban a nemtől indulva jutott el az igenig, ezzel tompítva a kérdésnek a számára talán túlságosan is individualista élét. Ez a magatartás egyébiránt egyáltalán nem idegen a kötet megszólalásmódjától sem: Závada örömmel fedezett fel párhuzamot Nemes Nagy Ágnes fegyelmezett, kitárulkozástól nagyrészt mentes lírájával. Kustosnak valóban kifejezett szándéka volt olyan költői hangon megszólalni, amely kevésbé a vallomásosság, sokkal inkább egyfajta allegorikusság eszközeit használja, bár ezen a ponton nem tudta nem megjegyezni, hogy olvasóként szívesen fogyasztja az előbbi típust is. (Például Carol Ann Duffy költészetét, aki könnyfakasztóan megható verseket írt a saját anyja haláláról.)

Szóba került a kötet szerepvers-vállalása is, ami Závada szerint a 2010-es éveket itthon inkább elkerülte, lassan mégis mintha visszatérni látszódna, például Vajna Ádám költészetében. Ezzel Kustos - Takács Zsuzsa említése mellett - határozottan egyetértett, mivel ő maga is a 2018-as Oda olvasása közben tudatosította, hogy a szerepversek alapvető iróniája nem csak kirekesztésre lehet alkalmas. Egyúttal hozzátette azt is, hogy ha egy költészet olyan távolságot kíván tartani a személyességtől, amekkorát a Hullámtörő világa kíván, akkor alkotói eszközként kifejezetten megkönnyebbülést jelenthet valaki mögé bebújni, és az ő hangján megszólalni.

Ezek után követezett az este harmadik szereplője, Deres Kornélia és a BOX című kötet, amiről Závada már elöljáróban elmondta, hogy a készülési szakaszban is volt szerencséje beleolvasni. Ennek alapján pedig úgy érzi, hogy amit Deres Kornélia tud, az ebben a kötetben benne van. Nem csak kitalál egy magánmitológiát, hanem a nyelvet is kitalálja hozzá, a kettő együttes megszületése pedig igazán fontos vállalás. Hangulati felütésként itt a kötet kétségkívül felkavaró zárószövege, a Civil tél hangzott el, ami a szerző egyik leghosszabb verse. Szóba került a kötet mottója, amely a szerző nem titkolt szándéka szerint a Kemény István Célszerű romok című versében szereplő „megváltozni öngyilkosság” gondolatának egy újrakontextualizálási kísérlete. Závada megfigyelése szerint a tudat és a tér folyamatosan egymásba íródik ezekben a versekben, és sok szöveg kezdődik úgy, hogy valamiféle alászállás történik, a különböző szorongások és emlékek neveit nagybetűvel szedve pedig egy egész bestiáriumot kapunk. Ezen a ponton ebből egy kisebb felsorolást is kaptunk a moderátortól, amelyek közül személyes kedvence a "nyestfejű ügynök".

A szerző az alászállás gondolatán tovább haladva elárulta, hogy a kötet alapvető célja az önmegértésre történő kísérlet volt, ennek pedig a legfőbb módja kétségtelenül alászállás. Ebben az alászállásban az ember számot vet a saját családjának és közösségének a történetével, melynek során olyan eszközök vannak segítségére, mint a saját testén, illetve a képeken keresztül történő feldolgozás. Utóbbi kapcsán elhangzott egy pszichológiai technika neve is, a Leuner-féle katatím imaginatív terápiáé. Ez egyfajta éberálom-asszociáció, amelyben álom-fantáziaképeken keresztül viszik el az alanyt különféle belső képekhez, például mezőhöz, hegyhez, házhoz, barlanghoz, vulkánhoz. E terápia segítségével nyelvivé válhatnak addig kimondhatatlannak gondolt tapasztalatok is.

A bestiárium-jelleg kapcsán felmerült az a kérdés is, hogy Deres Kornéliának vajon milyen a viszonya a sci-fi és fantasy-könyvekkel. Deres szerint ezek a műfajok már gyerekként is sokkal erősebb referenciapontként működtek számára mint a kifejezetten neki szánt gyerekversek. Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy ahogyan szörnyű lények, úgy segítő figurák is megjelennek a kötet lapjain. Mindezek okán tagadhatatlanná vált a megállapítás, hogy a BOX egy nagyon harcias könyv, amely ezzel együtt - már címével is sugallva - egy egészséges önvédelmet jelöl.

A rendkívül sűrű kötetbemutató hangulatát összességében jól jelzi, hogy a végén egy gombostűt nem lehetett volna leejteni a Nyitott Műhelyben. Závada Péter a lehetőségekhez mérten sikeresen töltötte be a moderátor szerepkörét, még ha ezt vállalását az est egy pontján ő maga is lehetetlennek nevezte. Az itt elhangzott megfigyelések és ízelítők valóban sűrű és fontos anyagokat ígérnek, aki pedig a bemutatót követő felolvasókoncerten is ott maradt, ebből csak még többet kaphatott.

Fotók: Bach Máté