Lanczkor Gábor az estét először felolvasással kezdte, így aki előzetesen nem ismerte volna a kötetet, kapott egy képet arról, hogy hova is érkezett. Különleges hangulatú írásokról van szó, melyek atmoszférateremtő képességgel bírnak. A kötetnyitó mű a szerző édesapjáról szól, de később Berzsenyi Dániel, Dsida Jenő vagy Kőmíves Kelemen fejfája is felbukkan tragikus, ismeretlen sorsok mellett. A felolvasottak közül a „kihajtott itt a présházam melletti erdőben” sor cinkos összemosolygást váltott ki az ott ülőkből, enyhítve a téma tragikus voltát. 

A felolvasás után Péczely Dóra elmondta, hogy ő a fejfaversek kötetének nevezte el magában ezt az egyedi megközelítésű és tematikájú művet, de hozzátette, hogy egy másik megnevezést is olvasott egy, a szerzővel készült korábbi interjúban, miszerint ez temetőjáró-könyv. A Sarjerdő anyagát Lanczkor sokszor különböző országok és felekezetek temetőiben tett sétái ihlették, így adta magát a kérdés, hogy ez az élményrengeteg hogyan alakult kötetté. A szerző azzal kezdte, hogy legalizálni szerette volna a vonzalmát a temetőben való sétálás iránt, amiről egyáltalán nem gondolja, hogy bizarr, beteg vagy valamilyen szubkulturális dolog lenne. A temetőket adott településenkénti sajátos zárványnak tekinti, amik okiratra rátett, hitelesítő pecséthez hasonlóan funkcionálnak. Kifejezik, hogy a hely létezik, emberek éltek és élnek ott, és van története. Szerinte markáns és sajátos szempont egy temető felől nézni egy adott települést, bár sokszor torz képet kaphat az arra járó, például egy Árpád-kori település esetén is betontömbök jelentik a temetkezési helyeket. Ennek ellenére valamit mindenképpen elárul az adott közösségről. 

Péczely Dóra azzal a kérdéssel folytatta, hogy mi vonzotta jobban a költőt, a történelemhez való kapcsolódás vagy a rétegek egymásra halmozódása, egyszóval mi volt az alapindíttatás? Lanczkor kifejezte örömét e külső olvasat miatt, mert ő belülről inkább sodródásnak érezte. Bevallása szerint ezt a könyvét szerette a legjobban írni, a tragikus sorsok ellenére derűs és kellemes könyvnek érzi: „Vannak sokkal kellemetlenebb könyveim ennél.” Írás közben hagyta, hogy vigye a flow, így nagyon könnyen, improvizáció-szerűen születtek ezek a versek, ami – különösen az előző verseskötetei esetében – nem mindig volt így.

Az alkotás során először az erdő-sarjerdő metafora bukott ki, a kötet ötlete pedig a Vissza Londonba című korábbi kötete alapján született, amit a londoni múzeumjárás ihletett, ami ugyancsak egyfajta viszony-legalizálásként működött számára. Most lehetősége nyílt kiírni magából ezt a szokást, ami eddig búvópatakként képezte fontos részét irodalmi tevékenységének. 

A kötet művei ciklusszerűek, ám a végiggondolásukba beleszólt az élet. Lanczkor elmondta, hogy a könyv az eredeti tervektől eltérő végét jó barátja, Térey János halála jelentette. Sok Fiumei úti sírkertes szöveg van a könyvben, előzetes tervei szerint a Farkaseréti temetőt 2019 őszén járta volna be, de Térey júliusban meghalt, így ennek a tragikus eseménynek a feldolgozásával zárul a kötet. A szerző csoportokba rendezte a műveket, bár azért nagyjából az időrend dominál, nem akarta túlrendezni, így elsősorban nem a ciklikusságot, hanem a flow-t tartotta szem előtt. Sokat húzott belőle, még ha maga a sír fontos is lett volna számára, például Tandori Dezső vagy Kertész Imre esetén. Péczely hozzátette, ő még nem látott olyan kötetet, aminek ne tett volna jót a húzás, Lanczkor pedig egyenesen öntisztulásnak nevezte ezt a folyamatot.

A kötetben felbukkannak olyan elődök is, mint Berzsenyi, Ady, Dsida, vagy Faludy. A költő kiemelte, ez nem egy személyes kánon, hanem legtöbbször egyszerűen szembejöttek vele sírjaik. Péczely kérdésére azért elmesélte, hogy Faludyhoz személyes kapcsolat fűzi, gimnazista korában egyszerűen becsöngetett hozzá, aztán később rendszeresen meglátogatta Budapesten, mentorának tekintette.

A szerző elmondta, örül, hogy sokan prózaversekként olvassák ezt a könyvet, mivel hiába szerepel több versben is a vers a szó, („amitől Térey falra mászott volna”), ő műfaji provokációnak érezte őket, határszövegeknek. Nagyon sűrített, tényszerű történetelmondás jellemzi a kötetet, amire annak vizuális elrendezése is ráerősít: minden oldalon egy sírfelirat helyezkedik el, alatta a helyszín, ahol a sír található, aztán következik maga a vers. A tartalomjegyzékben is csak a temetők vannak felsorolva.

Sok város, falu neve elhangzik a kötetben, folytatta Péczely, ezután a vándorlásra, a folyamatos úton levésre terelődött a szó, a szerkesztő szerint a kíváncsiság Lanczkornak ebben a kötetében jelenik meg a legerősebben. Mintha tudatosan lenne folyton úton. Az előző 16 kötete különböző műfajok közötti vándorlást, nyughatatlan írói attitűdöt mutat, így a most megjelent kötet műfajilag letisztulás. A szerző jövőbeli tervei is szóba kerültek, drámát és gyerekkönyvet nem tervez már írni, így az effajta vándorlásnak szűkül a spektruma.

Péczely több helyen érezte az önreflektív, ars-poetica szerű szándékot, ami azért érdekes, mert a könyv alapkoncepciója pont nem ezt hozná magával, de szerinte ez a kötet lényege. A szerző válaszában kifejtette, nem szánta ars poetica szerűnek a művét, ugyanis nem hisz a művészet jelen idejében. Egyes verseire önparódiaként tekint: egyikben önmagát, később pedig az olvasót is viccesen eltemeti, így maga a kötet is megsemmisül egy benne elrejtett fekete lyukban.

Miért olyan fontos a kötet és a szerző szempontjából India és Nepál? A Londonnal és általában a várostematikával való leszámolás miértjére terelődött a szó, Lanczkor elmondta, inkább a falut tartja origónak, mintsem a várost, azzal együtt, hogy ez a fogalom pusztul. Gyerekei születése után tért vissza a természethez, ami számára lélegzéshez hasonló, alapértelmezett létállapot. Nem érzi magát városi embernek, inkább csak felvette az ott élő emberek szokásait. Indiába fiatalon ment el először és akkor tetszett meg neki, a járvány előtt a családjával az év több hónapját is ott töltötte. Szerinte vagy nagyon szereti az ember azt a közeget, vagy felszállna az első repülőre hazafelé, de mindenképp annyira komplex érzés, amiről nehéz beszélni. A kötet szempontjából is érdekesség, hogy a hinduk nem temetkeznek, erről is szól vers. Indiát szerinte csak bizonyos vetületeken keresztül lehet értelmezni, hiszen nagyon nagy szabadságfoka van, az erről szóló művek nehezéket jelentenek a kötet végén. A Sarjerdő nagy része a Kárpát-medencében játszódik, ezt a környezetet próbálta árnyalni, így az utazás mint kiszakadás jelenik meg. Az Indiáról való megszólalás nehézségét a vers műfaja képes áthidalni, ami lehetővé tesz egy olyan beszédmódot, aminek semmi köze az utazási magazinok vagy képeslapok világához.

Lanczkor a Kárpát-medence történelméhez különböző verseken keresztül kapcsolódik, Péczely ezekben érezte, hogy keres egy optimális távolságot a kataklizmáktól és azok temetőbeli lenyomataitól, például Kádár János sírja vagy a holokauszt esetén. A szerző bevallása szerint a történelmi alakokhoz való viszony távolsága egyrészt tudatosan, másfelől performansz-szerűen történt, amellett, hogy tudta, kik a híresebbek egy-egy temetőben, hagyta, hogy vigye magával a folyamat. Magát a történelmet igyekezett eltartani magától, naiv szerzőként nem gondolkozott alkotás közben ezen. A temető egyben táj is, de roncs-táj, a történelem hiteles tanúja. Nem véletlen, hogy akadt, aki tájköltészetként olvasta a kötetet.

Az esemény zárásaként Lanczkor Gábor az indiai ihletésű verseket olvasta fel, valamint a kötetet lezáró, Térey-hez kapcsolódó verseket, ezzel keretet adva a beszélgetésnek.

Az eseményről készült live-videónk megtekinthető itt.

Fotó: Oláh Gergely Máté