PRAE.HU: A Szelídnek a rangos amerikai fesztivál, a Sundance versenyprogramjában volt a világpremierje. Hogyan jutott el odáig ez a film?

A Szelíd létrehozásában kulcsfontosságú volt a Jerusalem Film Lab, ahol az Oscar-díjas Saul fiát is fejlesztették, és ahová nagyon nehéz bekerülni, az egész világból érkeznek forgatókönyvek és mindössze 12 projekttel foglalkoznak: ez segített el minket a Sundance-ig. Mivel itt nyertünk, lett német koprodukciós partnerünk (Komplizen Film), majd többek között ennek köszönhetően érkezett a magyar támogatás is.

PRAE.HU: Mi lehet a Szelíd sikerének a titka?

Ez összetett kérdés, nehéz rá válaszolni és nem is annyira érdekel. Olyan tippjeim vannak, hogy talán sikerült a testépítőnő történetében megragadnunk valami aktuálisat, ami itt és most érdekes, foglalkoztatja az embereket: a testkép, a nőiesség, a női identitás, a sportolók túlhajszolt életmódja és a doppingolás. Meg szerencsénk volt, hogy a testépítőnő drámája megfogta a Jerusalem Film Lab-et és a Sundance válogatóit.

PRAE.HU: Értek-e olyan meghatározó élmények a pályafutásod során, amelyekre fontos fordulópontokként tekintesz?

Bár még úgy érzem, rövid pálya áll mögöttem, az első fontos fordulópont mindenképp 2007, amikor felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Akkoriban az SZFE egyik vállalása az volt, hogy olyan szemléletet, gondolkodásmódot nyújtson, amellyel a diákok be tudnak kapcsolódni a nemzetközi filmes életbe, ez pedig csakis a szerzői filmes gondolkodás segítségével lehetséges. Nincs más út a nemzetközi filmes világba, minthogy kinyitjuk magunkat és dialógusba lépünk a világ más embereinek kultúrájával, problémáival, világlátásával is úgy, hogy közben kultúránk egyedi, lokális jellegzetességét képviseljük.

A magyar filmművészet hagyományait és az országunk adottságait figyelembe véve nem szabad elfelejtenünk, hogy a filmkészítés elsősorban művészi tevékenység. A szakmailag rendben lévő, ám művészi invencióval nem rendelkező filmek nem fogják elvezetni az alkotókat a nemzetközi porondra. A nagy számok törvénye alapján és a pénzügyi lehetőségek miatt az USA-ban, Franciaországban vagy Németországban műfaji filmből úgyis jobbat, technikailag színvonalasabbat fognak készíteni. Külföldön az a magyar film érdekes, amely egy különleges utazásra invitál: valamire, ami varázslatos, amiben van valami más, mint amit korábban láttak.

PRAE.HU: És az iskolán túli időkből is tudnál említeni fordulópontokat?

A másik fontos fordulópont a Virágvölgy, az első nagyjátékfilmem volt, amelyet nagy örömömre a sok országban vetítettek. Ebben az esetben is talán megtaláltunk egy olyan egyedi hangot, amely Kelet-Európára jellemző, ugyanakkor a menekülő szerelmes filmek újragondolásán keresztül a filmművészet különböző hagyományaihoz is kapcsolódtunk.

A harmadik nagy fordulatot a Kilenc hónap háború jelentette, amely egy kárpátaljai magyar srác életét követi az orosz-ukrán fegyveres konfliktusban.

PRAE.HU: A magyar filmek és filmesek számára fontos lenne, hogy egyáltalán képesek legyenek kijutni a nemzetközi terepre, megmutatni magukat, beszállni a párbeszédekbe?

Igen, így mi is érezhetjük, hogy valaminek, egy nagyobb kultúrának a részei vagyunk. Azért tartom ezt fontosnak, mert van egy olyan magyar hagyomány, amely szerint minket nem értenek meg. De hát néma gyereknek anyja sem érti a szavát, azaz, ha nem mondjuk el a saját történeteinket úgy, hogy az érdekes és érthető legyen a külföldiek számára is, akkor persze hogy nem fogják érteni a magyar emberek problémáit. Ezt a mindekori kultúrpolitikának érdemes figyelembe vennie, mert a magyar kultúra és Magyarország alapvető érdeke, hogy benne tudjon maradni a nemzetközi körforgásban. Bizonyos történelmi fordulóknál azért húzta az ország a rövidebbet, mert nem értették a többiek, hogy mi van velünk. Ha közhelyes tévésorozatok gyártására képezzük a filmművészeinket, akkor az senkit sem érdekel külföldön és a kutya se fog minket megérteni.

PRAE.HU: A Virágvölgy, a Kilenc hónap háború és a Szelíd egyedisége nemcsak tartalmukban, hanem formájukban is rejlik, nem igaz? Gondolok itt a dokumentarista és a játékfilmes módszerek keverésére, a civil főszereplők alkalmazására.

Ezeknél a filmeknél arra törekedtem, hogy „kimenjek az utcára”, hogy átlépjem a személyes kapcsolataim határait, hogy megismerjek más embereket és rajtuk keresztül megértsek dolgokat, és hogy ebből kialakítsak egy filmnyelvet.

PRAE.HU: Tapasztaltál abban eltéréseket, hogyan hatnak a filmjeid a különböző kultúrájú közönségekre?

A Virágvölgy Karlovy Vary-i bemutatóján sokat nevetett a közönség, sokkal többet, mint a magyarországi vetítéseken, ami azért lepett meg, mert a humor nagyon lokális tud lenni a nyelvi és a kulturális sajátosságok miatt, így nem számítottam rá, hogy a cseheknek még jobban átjönnek a poénok, mint a magyar nézőknek. A Virágvölgyben különböző országokban más-más motívumokra figyeltek fel. A csehek például a csirkén nevettek nagyokat, a franciák nemigen nevettek és a vetítés után a szabadságról kérdeztek. Kínában az értelmi sérültség társadalmi helyzetéről érdeklődtek, az üzenetet, a nevelő célzatot keresték a Virágvölgyben: hogyan lehetne megváltoztatni a társadalmat a film „mondanivalója” tükrében.

PRAE.HU: A doktori értekezésedből is kiderült, hogy az olasz neorealizmus erősen hatott rád. Tekintesz-e valakire mesteredként vagy példaképként a filmtörténetből, tanulmányaidból vagy a pályádról?

A mester vagy a példakép szavak nem állnak közel hozzám, túl hierarchikus gondolkodást sejtetnek. Inkább úgy fogalmaznék, hogy mi inspirált, vagy kitől, mitől tudtam dolgokat tanulni. A neoralizmuson belül Vittorio de Sica és a Biciklitolvajok fontos volt, emellett John Cassavetes munkássága, tőle, illetve filmjeiből nagyon sokat tanultam a színészvezetésről, a szereplőválasztásról és a kamera szabadságáról, kiváltképp az Egy hatás alatt álló nőből. Erősen hatott rám Harmony Korine, aki az amatőr szereplőkkel és dokumentarista módszerekkel megvalósított történeteit általában nyakon önti bizarr lírai víziójával, elég csak a Tétova lelkekre vagy a Spring Breakersre gondolni. Meghatározó még számomra a kortárs alkotók közül Bruno Dumont korai korszaka, különös tekintettel az Emberiségre, amelyet két amatőr szereplővel vett fel, és fontos még Carlos Reygadas Csendes fény című filmje is. Természetesen forgatókönyvíró tanáraimnak is sokat köszönhetek, Németh Gábornak és Schulze Évának. Ezen túl Tarr Béla munkássága is megkerülhetetlen. Az egy fantasztikus szellemi ív, ahogy a Családi tűzfészektől eljutott A torinói lóig. Csodálatos, konzisztens életmű.

PRAE.HU: Számodra egyébként fontos, hogy melyik országban élsz és alkotsz?

Persze, fontos. A kulturális kapcsolatok, amelyekről korábban beszéltem, számomra meghatározóak. Ahogy egyre idősebb leszek, egyre inkább látom a jelentőségét a múltnak, a hagyományoknak. Jancsó Miklóshoz, Tarr Bélához, Huszárik Zoltánhoz vagy Sára Sándorhoz hasonlóan számomra is fontos a lokalitás: hogy azzal a kultúrával, amiben élek, van egy bonyolult viszonyom. Aztán valahogy lehet nyitni, ahogy azt Tarr és Jancsó is tették.

PRAE.HU: Tudsz mondani olyan fiatal, pályakezdő filmeseket, akikre hamarosan nagyon figyelni kell majd?

Nagyon várom Moldovai Katalin első nagyjátékfilmjét, amelyet Erdélyben forgatott (Elfogy a levegő).

PRAE.HU: Mik a terveid a jövőre nézve? Mit szeretnél még elérni?

Szeretnék még filmet készíteni. Kicsit, nagyot, mindegy. Annak is örülnék, ha a filmkészítésből meg tudnék élni, egy szerény középosztálybeli módon. Hogy nemzetközi vonalon milyet megy a film, nem döntő kérdés, nem szabad valamilyen megfelelési kényszerből filmet készíteni. Izgalmas kaland lenne amerikai filmet forgatni: például hasonlót, mint Chloé Zhao A rodeósa, amelyet eléggé bírtam.

PRAE.HU: Visszatérnél a fellángoló háború miatt Ukrajnába filmezni?

Felmerült, hogy újra foglalkozzak a témával, ám háborúról dokumentumfilmet forgatni nagyon nem egyszerű. Nem úgy működik, hogy forgatsz, hazamész és nyugodtan megvacsorázol. Magad is a konfliktus részévé válsz, felveszed azt a lelki terhet, amely a háborúval jár. Ha háború van, akkor van egy olyan általános közhangulat a családokban, a boltokban, mindenütt, amely rád telepszik: a bizonytalanság, az erőszak, a magány. Amikor a Kilenc hónap háborúhoz Janival és családjával forgattunk, mi is érzelmi közösséget vállaltunk velük. Fizikailag, lelkileg is megterhelő volt a munka. Most nem állok készen egy ilyen fajta megpróbáltatásra.

A prae.hu művészeti portál Külföldön Sikeres Magyar Művészek kutatási projektje szempontjából különösen fontos Csuja László tapasztalata, miszerint ha nem mondjuk el a saját történeteinket úgy, hogy az érdekes és érthető legyen a külföldiek számára is, akkor nem fogják érteni a magyar emberek problémáit. Ezt a mindekori kultúrpolitikának érdemes figyelembe vennie, mert a magyar kultúra és Magyarország alapvető érdeke, hogy benne tudjon maradni a nemzetközi körforgásban.