A Lóvétett lovagok nem tartozik a magyar színpad kedvencei közé, nemcsak azért, mert Shakespeare korai vígjátéka, és emiatt a kritikában sokan úgy gondolják, nem igazán jól megírt dráma, hanem mert mind a téma, mind a feldolgozás valóban kicsit távol áll a tipikus romantikus Shakespeare-komédiától. Négy magasrangú fiatalember, Navarra királya és három barátja (mind lordok) aláírnak egy közös szerződést, melyben elhatározzák, hogy csak a tudománynak élnek pár évig, és szerelemre nem is gondolnak. A komikai alapszerkezet szerint persze ezt a szerződést rögtön felrúgják, hiszen érkezik a francia királylány (a megfelelő számú lánytárssal kísérve), és innentől a fiatalok egymást bolondító szerelmi táncát látjuk sok-sok szonettel és egyéb retorikai-komikus viccelődéssel kísérve, sőt még egy, a Szentivánéji álom mesterembereinek komédiájára emlékeztető előadással, egy hetvenkedő-szerelmes lovaggal és cinikus apródjával is bővül a vígjátéki elemek tárháza. A végén ugyan összejön a megfelelő négy pár, de a szerelemi beteljesülést egy halálhír megakasztja.

Csurgó Csaba átirata jó érzékkel egy mozzanatra fókuszál, a szerződésre, és azon csavar jókorát. A magyar közönség számára egyből felismerhető helyszínen, a Halászbástyán vagyunk, ahol három jóvágású, különböző színű öltönyben feszítő fiatalember várakozik egy negyedikre. A közeli kamera szépen kiemeli az apró gesztusokat, ahogy idegesen begombolják a zakót, amint Navarra királya megjelenik, és arcukon egyszerre fut át a félelem és a remény.

A szöveg izgalmasan keveri a shakespeare-i szöveget modern kiszólásokkal, a „Jer, Dumain” és a „Picit olvasgattad, de minek” különböző regisztere itt szépen egybe tud simulni, nem okoz törést, mint ahogy az eredeti szerződéstörténet és modern újraértelmezése is gond nélkül fonódik egybe. Fokozatosan felépített feszültségnöveléssel jutunk el a cseppet sem komikus véghez.

Biron a legokosabb és legviccesebb a három fiatalember közül Shakespeare-nél. Itt Szántó Balázs alakításában az elején inkább kellemetlen, akadékoskodó, borostás figura, és a néző sem érti, mi baja van a szerződéssel egészen addig, míg a beszélgetésben meg nem jelennek  olyan, egy szerelmi-könnyed vígjátékban szokatlan szavak, mint „szankció”, „karlevágás, szemkitépés” és kötél általi halállal való fenyegetés egy töpörtyű elfogyasztása miatt. Navarra királya (Ember Márk) sármos és megnyerő, emellett egyértelmű hatalma van a többiek felett: mindezt jól tudja magáról, és ki is használja. Hol simogat, hol sima szóval fenyeget, és néha, mintha véletlenül tenné, felemlegeti, mennyivel jobb az ő uralma, hiszen „már nem elődöm országrontó uralkodását éljük.”

Biron a maga kellemetlenkedő módján nem adja fel, és próbálja két társát, Longaville-t és Dumaint is a maga oldalára állítani. Hasztalanul, hiszen kérdései, melyek a szerződés pontos tartalmára és az aláírások súlyára vonatkoznak, leperegnek róluk. Longaville (Ertl Zsombor) hű csatlósa Navarrának, Dumain (Csiby Gergely) arcán néha átfut egy árny, mely jelzi elbizonytalanodását, de nem mer szembeszállni a királlyal. A négy fiatal férfi interakcióit közelről és pontosan rögzíti a kamera, párbeszédüket csak néha egy-egy távoli harangzúgás töri meg.

A komikum működik így is, csak egyre inkább akasztófahumorrá válik. Feltör a röhögés annál, hogy „őfelsége aláírása egy lófaszra hasonlít”, de rögtön más fénytörésbe kerül mindez, mikor kiderül, hogy Biron hiába próbálta ugyanezt azt olvashatatlan aláírásos módszert alkalmazni a saját szignójánál, ez neki nem felmentés, csak a királynak.

A fiatal férfiak közti poénkodó beszélgetés szinte észrevétlen alakul át kegyetlen politikai szatírává, és amikor erőszakkal megetetnek Bironnal egy töpörtyűt a gondoskodás álcája alatt („Olyan fehér vagy, csak nem éhes?”), már a hideg futkos az ember hátán. Aki sokat kérdezősködik, nem jár jól Navarrában – és máshol sem, erre utalnak az alkotmánymódosításra tett félmondatok, bár ezek nélkül is jól érthető az allegória, mely fokozatosan sötétbe forduló humorával, feszes történetmesélésével remekül működik.

A Tévedések vígjátékából nem egy mozzanatot, hanem egy érzelmi vonalat emel ki a Trio Sordini (Kovács Márton, Móser Ádám, Gyulai Csaba) zenei és Fabacsovics Lili szöveges átirata. Zene, kép és szó összhangban lüktet és közvetíti azt az érzelmi hullámzást, amit az a feleség, Adriana (Radnay Csilla) érez, aki átéli, hogy férje egyszer eltaszítja, máskor magához köti – igaz, a shakespeare-i darabban ennek az az oka, hogy a férj rég elveszett ikertestvére jelenik meg a házukban. Igazából itt erre a tudásra nincs is szükség, a női érzelemtörténet magában is drámai hatású.

Radnay Csilla régóta a legkiválóbb színésznőink közé tartozik, hibátlan és meggyőző alakítása mindig a Mohácsi-előadások egyik fénypontja. Adriana alakváltásait is tökéletesen megfogalmazza, ebben segíti nemcsak a rá vetülő fények, ruhák (fehér, romantikus ruhából szürke top, nadrág) és hajszínek változása, hanem az az út is, amit fizikailag megtesz – nem nagy térben, de ahogy a kamera követi, a kis volumenű, belső térben zajló mozgások is jelentéstelivé válnak. Monológjának szakaszait jól központozza nemcsak a zene jellegének váltakozása, hanem a térbeli váltások is, hűen az alcímhez: „egy történet több szólamra.”

A megtagadott és vágyakozó feleségből dacossá és ellenségessé váló, majd önmagát felszabadító nő útja valóban több szálon fut, és a monológ sosem válik érdektelenné, mert nemcsak a zene, de a kamera is a főszereplő egyenértékű játszótársává válik. A kamera közelít, távolít, sejtet és aláhúz érzelmi pillanatokat, a zenei váltások a különböző hangszerekre komponált szólókkal olyan érzelmi-hatásbeli egységet képeznek, mely nehézzé teszi a pontos, racionális leírást – azonban komoly hatással bír a nézőkre.

A vihar átirata a legkevésbé szerencsés: bár az állatkerti Pálmaházba helyezett jelenet, a madárcsicsergés inkább kellemetlen, mint kellemes hangkulisszájával és a halszemoptikát normál fókusszal váltogató képi megjelenítés jól működik, sem a szöveg, sem a színészi alakítások nem válnak meggyőzővé. Egressy Zoltán remek drámaíró, de mintha ezzel az átirattal kapcsolatban nem lett volna igazán ötlete: kiválasztott egy jelenetet, a Caliban-Stephano-Trinculo találkozást, ahogy a partra vetett két iszákos semmirekellőt királynak látja a szörny-Caliban, és Prospero megölésére biztatja, ebbe beletűzdelt egy kis Stoppardot (megjelenik Rosencrantz és Guildenstern), de valahogy mind a történetből, mind a megjelenő Prosperóból hiányzik a varázs, azaz a válasz arra, mire is ez az egész.

A Pesti Magyar Színiakadémia fiataljai láthatóan élvezték az előadást, de ez sajnos nem elég. Mindannyian színekben, fazonban különböző, de hasonló stílussal jelennek meg (fürdőruhák, sortok, lebegő, nyitott, mintás ingek – kivéve Ros és Guil zakóját), így eleve nehéz különbséget tenni szigetlakó és hajótörött, varázsló és „szörnyszülött” között, és színészileg sem jelennek meg markáns karakterként. Egyedül a fiatal férfiszereplőket körbelengő, őket simogató, ajnározó vagy csipkedő, de egyébként néma lányok kara mutat valamit a sziget varázsából, mely egy gesztussal a végén ránk, a nézőkre (azaz a kamerára) is kiterjed.

Sajnos nem érthető, mit is akar igazán nekünk mondani akár Shakespeare-ről, akár a máról ez a feldolgozás – a nagyjából megőrzött shakespeare-i szövegben felbukkannak olyan kiszólások, mint „varázsdiktátor”, „elbaszott sziget”, de mivel nem ágyazódnak be egy tágabb jelentéskontextusba, a levegőben maradnak. Kár, mert A vihar teli van olyan hanggal, amit fel lehetett volna erősíteni egy mai, kortárs fókusszal, vagy lehetett volna érzelmi-hangulati esszét létrehozni – ebben az esetben egyik sem sikerült igazán. De egy hosszú sorozatban vannak kiváló és kevésbé kiváló részek, és a másik két komédia-átdolgozás valóban remekül sikerült.

Shakespeare 37
Webszínház
Csurgó Csaba: Lóvátett lovagok
Szereplők
Biron: Szántó Balázs
Longaville: Ertl Zsombor
Dumain: Csiby Gergely
Ferdinánd, Navarra királya: Ember Márk
Operatőr: Meister Natália Nóra
Rendezte: Magács László
Bemutató: 2022. február 9.
Fabacsovics Lili: Tévedések/Syracusa/Ephesus
Szereplők
Adriana: Radnay Csilla
Zene: Trio Sordini
Hegedű: Kovács Márton
Harmónika: Móser Ádám
Gadulka, daf: Gyulai Csaba
Operatőr: Meister Natália Nóra
Rendezte: Magács László
Bemutató: 2022. február 29.
Egressy Zoltán: A sziget tele van hangokkal
Szereplők
Caliban: Kassay Márton
Stephano: Kovács László
Trinculo: Szabó Bence
Ariel: Fekete Flóra, Jászay Dorina, Magos Fanni, Megyesi Pálma, Murányi Eszter, Nyitrai Hédi, Pintér Janka, Szatmári Alíz, Zováth Evelin
Rosencrantz: Gécsek Bendegúz
Guildenstern: Tarján Lőrinc
Prospero: Balogh Benjamin
Operatőr: Meister Natália Nóra
Rendezte: Magács László
Bemutató: 2022. március 9.